Űr

Polaris Dawn: ez lesz a legveszélyesebb űrséta minden szempontból

A történelmi űrmisszió során civilek fognak végrehajtani egy nagyon rizikós űrsétát. Habár az előkészületek aprólékosak voltak, a kockázat még így is jelentős.
Űr

Sikerült elfogni a magyar műhold első jeleit

Elindult a SpaceX Transporter missziója magyar részvétellel.
Űr

Így forradalmasítja ismét a SpaceX az űrutazást

Ahogy arról korábban írtunk, a SpaceX a Starship következő tesztjénél egészen különleges dologra készül, ugyanis első alkalommal próbálják meg épségben visszahozni az űrhajót magasba emelő Super Heavy hordozórakétát.
Űr

Sikeres teszten van túl a SpaceX űrsétákhoz kifejlesztett szkafandere

A várhatóan július végén induló Polaris Down misszió nem csak azért lesz különleges, mert ez lesz az első alkalom, hogy kereskedelmi küldetés ketetében asztronauták űrsétát tesznek, hanem azért is, mert itt vetik be először élesben a SpaceX erre a célra kifejlesztett űrruháját.
Űr

Már készítik a Super Heavy rakétát a Starship közelgő tesztjére

A leendő marsrakétát hamarosan ötödik alkalommal is tesztelik.
Űr

A Starship képes a Holdon landolni, de ezzel tönkre is teheti ezt az égitestet

A legrosszabb esetben elképzelhető, hogy sosem fogjuk tudni megfejteni pár ilyen landolást követően a holdi vízjég titkát.
Űr

A SpaceX olyasmire készül a Starship következő tesztjénél, amit előttük még senki sem csinált

A Mars-rakéta legutóbbi tesztjén minden kitűzött célt sikerült teljesíteni, így Elon Musk cége elérkezettnek látja az időt, hogy újabb lépést tegyenek.
Techno

Július 31-én kerülhet sor a történelmi űrmisszióra

A SpaceX bejelentette a pontos dátumot, amikor elstartolhat a Polaris Dawn.
Űr

Bődületes pénzt fizet a NASA a SpaceX-nek, hogy elpusztítsák a Nemzetközi űrállomást

A sokszázmillió dolláros üzlettel a SpaceX zárhatja le az öregedő űrállomás történetét.
Űr

Tökéletesen sikerült a Starship negyedik tesztje

A Mars-utazásra tervezett űrhajó ismét elérte a világűrt, a SpaceX-nek pedig ezúttal már azt is sikerült demonstrálnia, hogy mind a Starship, mind a Super Heavy hordozórakéta képes kontrollált körülmények között leszállni - ezáltal a jövőben többször is felhasználhatják őket.
Űr

Lefújták a Hold körüli utat, ami mérföldkő lehetett volna a civil űrutazás történetében

Elon Musk 2018-ban jelentette be, hogy Maezava Juszaku lesz az első ember, aki a SpaceX Starship-rakétájával megkerülheti a Holdat, ezzel együtt pedig az első civil asztronauta is, aki ilyen messzire eljutott. Ezekből a tervekből azonban most már biztosan nem lesz semmi, ugyanis Maezava némileg váratlanul néhány napja lemondta az utat.
Garázs

Elon Musk ismét arra utalt, hogy a Tesla repülő autót épít

"Olyasmit készítünk, ami már nem is igazán autó" - mondta Musk a napokban az új Tesla Roadsterről, amit a tervek szerint még idén bemutatnak.
Űr

Pazar látvány, ahogy a Starship visszatér a Föld atmoszférájába

A SpaceX néhány napja harmadik alkalommal is útjára bocsátotta a világ legnagyobb rakétáját, és bár az első két próbálkozáshoz hasonlóan ezúttal sem ment minden a terveknek megfelelően, Elon Musk vállalata alapvetően sikerként könyvelheti el a múlt csütörtöki tesztet.
Űr

Minden eddiginél messzebbre jutott a SpaceX Mars-rakétája

A Starship harmadik tesztje sem teljesen a terveknek megfelelően végződött, de az űreszköznek ezúttal már sikerült elérnie az orbitális pályára álláshoz szükséges sebességet.
Űr

A SpaceX hat mobil adótornyot telepített az űrbe, amelyek a hagyományos mobilokkal is képesek kommunikálni

Eleinte csak SMS-eket lehet küldeni így, a sávszélesség is rendkívül korlátozott, de a technológia kifejezetten ígéretes.
Űr

Tesztelik a liftet, amivel űrhajósok ereszkednek majd a Holdra

Az Artemis-program keretében 2025-ben vagy 2026-ban újra ember léphet a Hold felszínére, az ehhez szükséges berendezések tesztelése már nagyban zajlik, többek között a Starship HLS liftjét is fejlesztik.
Űr

Történelmet írt a SpaceX: tizenkilencszer repült egy Falcon 9

A SpaceX új rekordot állított fel azzal, hogy 23 Starlink műholdat lőtt fel egy Falcon 9 rakétán, amely korábban 18-szor repült. Az első alkalommal 2020 májusában használt, immár tehát veterán rakéta most a 19. alkalommal landolt sikeresen.
Techno

A Starlink megakonstellációja bővül és a mobilos internetszolgáltatása zöld utat kapott

A Starlink megkapta az engedélyt a műholdas mobilinternetének tesztelésére.
Űr

Észak-Korea azt állítja, hogy sikeresen pályára állította az ország első kémműholdját

Az észak-koreai KCNA állami hírügynökség közölte, hogy a múlt kedden indított Malligyong-1 műhold még aznap sikeresen alacsony Föld körüli pályára állt.
Űr

Videón a Starship robbanása

A robbanás ellenére a SpaceX szerint sikeres volt a teszt, mivel a főbb célokat mind elérték, így többek közt a Super Heavy Booster mind a 33 Raptor hajtóművét sikeresen gyújtották be. A videót egy amatőr csillagász, Scott Ferguson készítette a Starship felső fokozatának a robbanásáról a Florida Keys-i teleszkópja segítségével – a felvételt a SpaceX is elkérte elemzésre.
Űr

Első alkalommal sikerült elérnie a világűrt a SpaceX Mars-rakétájának

A Starship magyar idő szerint szombat délután 2-kor emelkedett a magasba, az első teszttel ellentétben pedig ezúttal már a világűrt is sikerült elérnie, mielőtt elvesztették vele a kapcsolatot.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.