Ember

A megújuló energiaforrások arányával együtt fog növekedni a légszennyezettség Magyarországon

A gáz és a villamos energia árának emelkedése miatt idén várhatóan a korábbinál sokkal több magyar háztartás választja majd a fával való fűtést, ami nem csak az energiaszektort viszi fenntarthatatlan irányba, de a leginkább rászorulókat is még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza.
Bolygó

40 ezer fát képes elültetni egy nap alatt egy ausztrál drón

Az AirSeed Technology által kifejlesztett drón a mesterséges intelligencia segítségével szórja a magokat a levegőből.
Bolygó

Szemléletes animáció mutatja be, hogyan "lélegzik" a Föld

Bár a Földnek technikailag nincs tüdeje, a növényzet által megkötött és kibocsátott szén-dioxid ciklikus váltakozása mégis olyan hatást kelt, mintha a bolygó lélegezne.
Bolygó

Több mint száz ország vezetőjének közös bejelentése szerint 2030-ra véget érnek az erdőirtások a világon

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 26. éghajlatváltozási konferenciáján a világ erdőterületeinek 85%-át birtokló 105 ország vezetői tettek arra ígéretet, hogy megállítják az erdők irtását és visszafordítják a negatív folyamatokat.
Techno

Az amazonasi esőerdő részeit árulták a Facebook piacterén

A vállalat megpróbál ennek véget vetni, mostantól tilos természetmegőrzési területeket adni-venni náluk.
Techno

FRD: Erdősítsük újra a Földet robotdinoszauruszok segítségével!

A lenyűgöző diplomamunka 3 olyan robotkoncepciót mutat be, melyek segítenének az erdők fenntartásában, és a fák ültetésében.
Bolygó

Péntektől kultúra, botanika, ökológia, azaz KÖB fesztivál a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben

Igazi természet és tudományközpontú hétvégi családi programnak ígérkezik a válogatottan izgalmas természettudományos eseményekkel érkező fesztivál, ahol ökológusok kalauzolják a látogatókat. Kipróbálhatjuk az énekesmadarak életét, részt vehetünk egy éjszakai denevérhang-vadászaton, vagy éppen találkozhatunk valódi pásztorokkal.
Bolygó

Elutasítjuk az Európai Bizottság új stratégiáját az európai erdők védelmére és helyreállítására

Az Európai Bizottság bemutatta és elfogadta a 2030-ig tartó időszakra szóló új uniós erdőstratégiát, melynek célja a természetes és őshonos erdők szigorú védelme, a leromlott állapotú erdők helyreállítása, ám Nagy István agrárminiszter szerint a dokumentum torz szemléletmódot képvisel.
Techno

Évente sok milliárd fát vágnak ki a világon, de már megvan a megoldás a hulladék újrahasznosítására

A szeméttelepeken összegyűlt hulladék akár tíz százaléka is származhat különféle faanyagokból, ezért nagy szükség lehet a felesleges maradékok felhasználásának megoldására. A 3D nyomtatás lehet a kulcs az újrahasznosításhoz.
Bolygó

A laborban növesztett asztal következhet a laborban növesztett hús után a kutatók szerint

Az MIT mérnökei azzal kísérleteznek, hogy a növényi sejtek programozásával faanyagot állítsanak elő a laboratóriumban, később pedig egyből asztal alakúra növeszthessék.
Bolygó

A Földön található növények negyven százaléka hamarosan kihalhat

A londoni Kew Királyi Botanikus Kertek kutatói szerint a Földön öt növényből és gombából kettőt a kihalás veszélye fenyeget. A veszélyeztetett fajok jelentős sajnos előre sejthető módon miattunk, az emberi tevékenysége miatt került a kihalás szélére.
Bolygó

Kiderült, hogy csaknem 1,8 milliárd fa van a Szahara nyugati részén

A Szaharában fa? Bizony, mégpedig nem is kevés.
Bolygó

Tolkiennek (ebben is) igaza volt: a hatalmas fáknak különleges a szerepe

Az új tanulmány fókuszában  a biológiai sokféleség fontossága áll, a bolygónk túlmelegedésének megakadályozására irányuló stratégia részeként. A tudósok bebizonyították J.R.R. Tolkiennak a Gyűrűk Urában papírra vetett elképzelését, miszerint az óriás méretű, lassan szaporodó fák kiemelt szerepet játszanak a régi erdők növekedésében és egészségében.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.