Űr

Az újonnan felfedezett szupermasszív fekete lyuk még növésben van, de a tömege egy galaxiséval vetekszik

Bogdán Ákos asztrofizikus vezetésével zajló kutatás során a csillagászok olyan fekete lyukat fedeztek fel, ami az ősrobbanás után 470 millió évvel keletkezett és tömege ugyanakkora, mint a körülötte lévő galaxisnak.
Űr

Az Univerzum összes objektumának legátfogóbb ábrázolása szerint elvileg egy gigászi fekete lyukban is lehetünk

Akad azonban egy másik, nem kevésbé meglepő, egyben valószínűbb forgatókönyv is. Akárhogy is: elkészült az Univerzum történetének legátfogóbb diagramja, ami több nyugtalanító kérdést is felvet.
Űr

A Kerr osztályú fekete lyuk felgyorsíthatja egy új fizika bevezetését

A kutatók rájöttek, hogy az extrém Kerr-fekete lyukak, a fekete lyukak egy egyedülálló osztálya, váratlan jellegzetességeket produkál az eseményhorizont közelében, ami akár egy új fizika bevezetésével is járhat.
Űr

Meghalnak-e a fekete lyukak?

Egy fekete lyuknak is az a sorsa végső soron, mint mindennek ebben az Univerzumban: idővel elpusztul. Ez a tény azonban a fizika egyik legnagyobb paradoxonával jár. Elmondjuk azt is, hogy mi köze mindennek a multiverzumhoz.
Űr

Oppenheimer nem csak az atombomba atyja volt, de a fekete lyukaké is bizonyos értelemben

Mielőtt "az atombomba atyjává" vált volna, J. Robert Oppenheimer jelentős mértékben hozzájárult a fekete lyukak tudományához.
Űr

Ilyen lesz a vég? – Idővel minden el fog párologni az Univerzumban

A Hawking-sugárzás az oka, hogy a fekete lyukak idővel elpárolognak. Egy új kutatás szerint ilyen (vagy erre hasonlító) sugárzás nem csak a fekete lyukak sajátja, hanem minden nagyobb objektumé az Univerzumban – így idővel minden el fog párologni.
Űr

Mi a legeslegnagyobb tömegű objektum az Univerzumban?

A válasz nagyban függ attól, hogy mit tekintünk “objektumnak” – mindenesetre akadnak felfoghatatlanul hatalmas bestiák a mindenségben. Vigyázat, irtózatos számok következnek!
Techno

A laboratóriumi “fekete lyuk”, amely segíthet nekünk működő hiperhajtóművet építeni

Egy amerikai agytröszt megalkotott egy szimulált fekete lyukat – a végső cél egy valódi, működő hiperhajtómű elkészítése.
Űr

Még a Naprendszer is eltörpül a szörnyeteg fekete lyukak mellett, amelyek mérete ezen az animáción látszik csak igazán

A legnagyobb fekete lyukaknak csak az árnyéka akkora, hogy fénysebességgel haladva is több napig tartana keresztüljutni rajta.
Űr

Íme, így alakul át két csillag bináris fekete lyukakká

Egy szomszédos galaxisban két hatalmas csillag lép egymással érintkezésbe, az esemény pedig két fekete lyukat eredményez, amelyek brutális ütközésben fognak egyesülni.
Űr

Először sikerült lefényképezni a fekete lyukak egyik legrejtélyesebb tulajdonságát

A fekete lyukak körüli izzó anyagból közel fénysebességgel kilökődő relativisztikus jetek régóta foglalkoztatják a kutatókat, most pedig sikerült is lefotózni a jelenséget.
Űr

Magnetár, a valódi Halálcsillag, amely minden életet kisöpörne a Földről

Egy közeli magnetár nagyon rossz hír lenne, mivel 1000 km-es távolságból atomi szinten szaggatna szét mindannyiunkat. És ez csak az egyik módja annak, ahogy végezhetne velünk.
Űr

Mesterséges Intelligencia javította fel a legelső, fekete lyukról készült képet

Az új képen több részlet kivehető, és egészen költőien fest az első kép, amely ezen titokzatos objektumokról készült. Mindezt azonban nem úgy kell elképzelni, mint egy Insta-filtert, az MI az eredeti adatok felhasználásával alkotta meg az új képet.
Űr

Az eddig felfedezett legősibb fekete lyukat találhatta meg a James Webb űrteleszkóp

A CEERS_1019 nevű galaxis közepén található szupermasszív fekete lyuk a számítások szerint mindössze 570 millió évvel az ősrobbanás után keletkezett.
Űr

A Földhöz legközelebb lévő fekete lyukak valóban teljesen feketék

A fekete lyukak új családját fedezték fel, de egyelőre csak két ismert tagja van a csoportnak, azok viszont több szempontból is eltérnek az eddigi típusoktól.
Űr

A különös aktív fekete lyuk, amely egyszer csak a Föld felé fordult

Egy galaxis közepén található fekete lyuk teljes 90 fokkal elfordult, hogy egyenesen a Földre nézzen. Hogy ez miért történt, azt a kutatók sem értik.
Űr

Van valami megmagyarázhatatlan a legfényesebb gamma-kitörésben

Minden eddiginél erősebben sírt fel egy fekete lyuk és a kutatók azóta sem találnak magyarázatot néhány jellemzőjére.
Űr

A szuperszámítógép talált magyarázatot a fekete lyukakkal kapcsolatos egyik legnagyobb paradoxonra

A kérdés, hogy az univerzum legnagyobb fekete lyukai miként nőhetnek ennyire hatalmasra ennyire rövid idő alatt. A végleges választ Astrid, a galaxisok kialakulását bemutató számítógépes modell adta meg.
Techno

Időgépet építene a fizikus gyűrűlézerrel, hogy megmenthesse az apját az ötvenes években

Ronald Mallett története igazán regényes, az elméleti fizikus fiatalon elvesztette hőn szeretett édesapját, és ezért elhatározta, hogy épít egy időgépet, hogy megmenthesse a férfit az ötvenes években. Mint mondja, ki is dolgozott egy módszert az időutazáshoz.
Űr

Ilyen "hangja" van a tőlünk 250 millió fényévre lévő galaxisnak

Egy távoli galaxis körüli gáz-, vagy plazmafelhő nyomásváltozását a NASA tudósai most egy friss technológia segítségével szonifikálták, vagyis hanggá alakították.
Űr

A galaxismagban rejlő fekete lyuk spagettit készít egy gázfelhőből, 2036-ban nyeli el teljesen

A Sagittarius A* közelében keringő X7 nevű gázfelhő sorsát két évtizede követik nyomon a kutatók és ezalatt duplájára növekedett a hossza a fekete lyuk gravitációs vonzása miatt. A felhő feltehetően 2036-ban kerül legközelebb a Sgr A*-hoz, ami végül szétszaggatja.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.