Techno

Megkezdődik a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor javítása

Az ITER-t építését több probléma is megakasztotta: a vákuumkamra szegmenseit javítani kell.
Techno

Az ITER még el sem készült, de a vákuumkamrát máris javítani kell

Kiemelték a leendő kísérleti fúziós reaktor vákuumkamrájának hatos szektorát, hogy megoldják a méretbeli hibákkal és a hőpajzs vezetékeivel kapcsolatos problémákat.
Tudás

Újra benézhetünk az épülő Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor színfalai mögé

Az ITER csarnokában hatalmas mágnestekercsek és egyéb berendezések várják, hogy a befejeződjön az építkezés és működésbe lépjen a rendszer, ami bizonyíthatja a fúziós energiatermelés életképességét.
Techno

2050-re működő fúziós energiatermelés beindítását tervezik Dél-Koreában

Az országban már elkezdték az előkészítését annak a fúziós erőműnek, amit 2035-ben kezdenek építeni és 2050-re már energiát szolgáltathat a tervek szerint.
Tudás

Orosz gyártmányú hatalmas mágnestekercs érkezett az ITER-be

Oroszország egy nagy nemzetközi projektben még részt vesz és el is készítették az egyik fontos berendezést, ami a forró plazma stabilizálására szolgál.
Tudás

Nem várt problémák miatt éveket késhet a világ legnagyobb kísérleti fúziós reaktorának indítása

Az ITER nemrégen kinevezett főigazgatója elmondta: az eredetileg 2025-re kitűzött indítás (az első plazma begyújtása) valószínűleg nem csak hónapokat, hanem éveket csúszik.
Tudás

Speciális csavarok és kábelkötegek - hogyan fejlesztik az ITER idegrendszerét?

Az ITER rendkívül komplex struktúrájának legalapvetőbb fontosságú részei gyakran nem látványos és hatalmas berendezések, hanem észrevétlenül megbúvó elektromos kábelek és apró csavarok, amelyek nélkül azonban a fúziós folyamatok működtetése lehetetlen lenne. Az alig néhány éve alakult magyar GEMS Engineering Kft. fejleszti és teszteli ezeket és számos más diagnosztikai eszközt a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktorhoz, és a tokamak "idegrendszerének" működését most közelről is bemutatták.
Tudás

Hogyan készül az ITER fúziós reaktor vészleállítója?

Az ITER reaktor plazmájába fagyasztott hidrogénpelleteket lövő szerkezettel lehet majd biztonságosan leállítani a fúziós berendezést - az erre szolgáló eszközöket többek között Magyarországon fejlesztik és itt sikerült először az ITER-hez adaptált hidrogénjég-lövedékeket készíteni és kilőni.
Tudás

Már 2040-re elkészülhet az első kereskedelmi fúziós erőmű, amely tiszta energiát szolgáltat

Az Egyesült Királyság már 2040-re beüzemelné a világ első nukleáris fúziós erőművét, aminek már a helyét is kijelölték.
Tudás

Kína valami olyat talált a Holdon, ami elháríthatja a legnagyobb akadályt a szinte végtelen energia útjából

Nagyon is elképzelhető, hogy a hélium-3 lesz a jövő legfontosabb nyersanyaga, amely a fúziós reaktorokat hajtja – Kína most a Holdról visszahozta ezt a ritka anyagot is. Új versenyfutás kezdődik?
Techno

Beemelték a helyére a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor vákuumtartályának első szegmensét

A fánk alakú tokamak részét képező sok tonnás egység átszállítását a szerelőcsarnokból a tokamak számára kialakított mélyedésbe egy évig tartó tervezés előzte meg.
Techno

A Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor szívébe nyerhetünk bepillantást

Az ITER építési munkálatainak több mint 85%-a készen van, a fánk alakú tokamakot alkotó első egységek is várják, hogy a helyükre kerülhessenek.
Techno

Elkészült az ITER kriosztátja, a legnagyobb vákuumkamra a világon

A harminc méter magas, nagyvákuum-kamra, amelynek a képen látható utolsó eleme is elkészült, fogja majd a szupravezető mágneseket megfelelő hőmérsékleten tartani. A kamra diagnosztikai elemeit az Energiatudományi Kutatóközpont kutatócsoportjának segítségével fejlesztik.
Techno

Átmenetileg leállították az ITER fúziós reaktor építését biztonsági kockázatra hivatkozva

A vákuumkamra első két szegmensének hegesztésére nem adott engedélyt a francia felügyelő hatóság, mivel az egységek deformálódtak a gyártás során.
Techno

Saját rekordját döntötte meg a dél-koreai mesterséges nap

A koreai tokamak fontos hozzájárulás a fúziós energia gyakorlati alkalmazása felé vezető úton.
Tudás

Olyan erős mágnes készül, ami képes lenne megemelni egy repülőgép-hordozót is

A Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor nemrég megkapta annak a mágnesnek az első elemét, ami létfontosságú lesz a fúziós energia előállításához.
Techno

A világ legnagyobb fúziós reaktorának már 78%-a felépült és az ezer tonnás központi mágnes is hamarosan megérkezik

A 35 nemzet részvételével készülő hatalmas erőmű belsejébe nyerhetünk bepillantást az ITER Organization jóvoltából.
Techno

Új fúziós reaktor épül Nagy-Britanniában, amely óriásmágnesek nélkül működik majd

A London mellett 2025-re megépülő kísérleti reaktor mérete 70%-a lesz a végső változatnak és egyedi módon generálja a hidrogén fúzióját, de egyelőre csak demonstrációra szolgál, nem fog energiát előállítani.
Techno

Nem volt ilyen meleg a Földön, de a Napban sem – rekordot állított fel a kínai tokamak

Fontos mérföldkövet ért el a kínai kísérleti tokamak, az EAST.
Bolygó

Egy gyűrű mind felett, ha komolyan zéró karbon emissziót akarunk 2050-re

Jószerével az egész világ arra esküdözik, hogy 2050-re elérik a nettó nulla széndioxid kibocsátást, az éghajlatváltozás visszaszorítása érdekében, de vajon valóban eljuthatnak idáig a meglévő technológiákkal? A Forbes összeállítása egyetlen meghatározó választ talált a kérdésre.
Techno

Indul a világ legnagyobb atomfúziós kísérletének üzemanyagtesztje, de csak egy dobásuk van

Brit mérnökök annak az üzemanyag-mixnek a tesztjére készülnek, ami egy napon majd a világ legnagyobb nukleáris fúziós kísérletét táplálja.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.