Garázs

Nincs probléma a parkolással az alakváltó autónak köszönhetően

Az egy méter széles elektromos kisautó könnyedén elfér zsúfolt helyeken is. A tömeggyártása 2024-ben kezdődik, de már lehet előrendelni.
Garázs

Bármilyen bicikli fél perc alatt elektromos kerékpárrá alakítható ezzel a vázra szerelhető segédmotorral

A Pikaboost mindössze három kilót nyom, és jóval olcsóbb, mint azok a készletek, amikkel a hagyományos kerékpárt elektromos rásegítéssel láthatjuk el.
Techno

Egyszemélyes kabinokban utazhatnak a jövő városlakói az utcák felett

Nincs több helyhiány a buszokon vagy araszolás a dugókban a Halfgridnek köszönhetően.
Techno

Nemzetközi szinten is egyedülálló megoldással újítaná meg a mikromobilitást három magyar cég

A Kuube, a Platio és a Rollin által kedden bemutatott mikromobilitási állomás tisztán napenergiával tölti fel a rollereket, miközben szélessávú internetet, vezeték nélküli telefontöltést és fedett találkozási pontot is biztosít az elektromos rollerrel közlekedők számára.
Garázs

Már előrendelhető a napelemes autó, ami egy benzines kisautónál is olcsóbb

A Squad Solar City Car mindössze 6250 euróba, vagyis kevesebb, mint 2,5 millió forintba kerül, és már jövőre kapható lesz.
Garázs

A légitaxik hamarosan beköltöznek a garázsunkba

Az elmúlt napokban két olyan ígéretes koncepció is napvilágot látott, amelyek már a közeljövőben elhozhatják a nem csak bérelhető, de birtokolható légitaxik korszakát.
Garázs

A Citröen tervezett egy önjáró alvázat, ami bármivé át tud alakulni

Motorizált hintó, önvezető edzőterem, guruló buszmegálló - a Citröen Skate tényleg szinte bármivé át tud alakulni.
Garázs

Önjáró utánfutó teheti praktikusabbá a biciklis közlekedést

A TrailerDuck egy szenzorokkal ellátott vonórúd segítségével önmagától képes követni a biciklit, és akár 300 kilogrammot is elbír.
Garázs

Egy magyar cég olyan elektromosroller-töltőt tervezett, ami véget vethet a rollerkáosznak

Hamarosan talán már találkozhatunk is ilyenekkel Budapest utcáin.
Garázs

Kiderült, hogy mi volt az oka a rakparton összegyűlt rengeteg rollernek

A Lime elektromos bérrollerei egyszerűen leállítják magukat, amikor átlépik a kerület határát, de a Budavári Önkormányzatnál már megtalálták a megoldást a helyzetre.
Garázs

Víz alatti bicikliparkoló épül Amszterdamban

A négyezer kerékpár tárolására alkalmas garázs csak egy kis szelete a városvezetés terveinek, akik 2025-ig újabb százezer bicikli-parkolóhelyet akarnak létesíteni a városban.
Garázs

Soha többé nem kell üzemanyagra költeni, jön a napelemekkel felszerelt városi kisautó

A Squad mindössze kétmillió forintba kerül, és a tetején elhelyezett napelemeknek köszönhetően napi húsz kilométert is meg tud tenni anélkül, hogy valaha tölteni kéne.
Garázs

Egyre jobban érik az első légitaxi-szolgáltatás elindulása

A héten a Volocopter és a Joby Aviation is komoly eredményekről számoltak be, amelyek alapján reálisnak tűnik a 2023-as, 2024-es céldátum.
Garázs

Kínában olyan függővasút épült, aminek üvegből van a padlója

Csengtu új tömegközlekedési eszközének nem ez az egyetlen érdekessége, ugyanis a készítői szerint ez a világ első olyan függővasútja, ami teljes egészében megújuló energiával működik.
Garázs

Újra lehet közbringát bérelni Budapesten, ráadásul olcsóbban, mint eddig

A Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön indította újra a MOL Bubit, amit az elmúlt fél évben jelentősen átalakítottak mind a biciklik minőségét, mind a szolgáltatás árát illetően.
Garázs

A The Boring Company megmutatta a Las Vegas alatt futó alagútját, amiben 60 Tesla fog egyszerre közlekedni

A legfrissebb hírek szerint pedig a későbbiekben 16 férőhelyes buszok fogják szállítani az utasokat a Las Vegas Convention Center alatt.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.