Garázs

A Fisker gyárthatja az első elektromos pápamobilt

Még a kárpitok is újrahasznosított PET-palackokból készülnek majd.
Garázs

Hat év múlva az elektromos autók már olcsóbbak lehetnek, mint a benzinesek

Egy új elektromos autó ma még csaknem kétszer annyiba kerül, mint egy hasonló tudású belső égésű motoros autó, a Bloomberg NEF piacelemző számításai szerint viszont ez a következő években radikálisan változni fog, 2030-ban pedig már olcsóbban vehetünk majd villanyautót, mint amennyiért ma egy benzinmotoros kocsit kapnánk.
Garázs

Valahogy így nézne ki, ha az autóink is olyanok lennének, mint az IKEA bútorai

Egy képzőművészeti hallgató megtervezte a lapra szerelt Renault-t, amit úgy rakhatnánk össze, mint egy ruhásszekrényt. Íme a Höga.
Garázs

Az Airo elektromos autó szintet lépett: HEPA filterrel tisztítja a levegőt menet közben

A környezetbarát működés új formája mikor a jármű már nem csak fosszilis enerdiahordozók nélkül üzemel, hanem aktívan tisztítja is a levegőt a szennyezőktől, mint egy nagy porszívó. Az Airo még csak koncepció, de annak határozottan érdekes és a Sanghaj Motor Show-n már be is mutatkozott, 2023-ban pedig megkezdődik a gyártása.
Garázs

Érkezik a Mercedes válasza a Tesla Model S-re, és néhányan már bele is ülhettek

Bár hivatalosan csak csütörtökön mutatják be, néhány újságíró már beülhetett a Mercedes új elektromos luxusautójába, ami az S-osztály eleganciáját hozza el a villanyautók közé.
Garázs

A Volvo leányvállalata olyan autót tervez, aminek a gyártása egyáltalán nem jár károsanyag-kibocsátással

A Polestar tervei szerint az első ilyen autó már 2030-ra elkészülhet, de addig még sok kihívást kell megoldaniuk.
Garázs

Az új Teslán nem lesz sebváltó. De akkor hogyan lehet vele tolatni?

A Model S frissített változata magától próbálja kitalálni, hogy merre mennénk. Arra is van megoldás, ha nem jól tippel.
Garázs

Már lehet Bitcoinnal is Teslát venni

Magyarországon és a világ nagy részén még nem elérhető ez az opció, csak az Egyesült Államokban, de valamikor az év folyamán bevezetik más országokban is.
Garázs

Nemsokára az autók váza átalakulhat akkumulátorrá

Kutatók az eddigieknél tízszer jobb hatásfokú strukturális akkumulátort fejlesztettek, a járművek vázába szervesen integrált energiatárolók sokkal könnyebbé és hatékonyabbá tehetik az elektromos járműveket.
Garázs

Egy kis kínai villanyautó beelőzte a Tesla Model 3-at eladásokban

A Hong Guang Mini EV sikerében nagy szerepet játszott, hogy mindössze 1,3 millió forintba kerül.
Tudás

Borzasztóan lesújtó képet fest a Tesla vezetéssegítő rendszeréről egy friss videó

Az AI Addict nevű Youtube-csatorna készítői azt akarták kipróbálni, a Tesla Full Self-Driving, azaz “teljes önvezetés” névre keresztelt funkciója mennyire alkalmas arra, hogy önállóan közlekedjen a városban. Mint kiderült, nagyjából semennyire.
Techno

Ez a hírszerző cég azt állítja, tudni fogja a világ összes autójának a pontos helyzetét

A Ulysses Group korábban már dolgozott az amerikai hadseregnek.
Garázs

A Tesla is elismeri, hogy a "teljes önvezetés" nevű funkció valójában csak kettes szintű önvezetést takar

A "Teljes Önvezetés" nem annyira teljes, mint ahogy a neve sugallja.
Techno

Már idén saját autót mutathat be a Huawei a Reuters értesülései szerint

A cég szóvivője cáfolta az erről szóló pletykákat, de a Reuters több névtelen forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy az Apple mellett a Huawei is beszállna a villanyautó-bizniszbe.
Garázs

Napelemes tetőt kapott a Hyundai új elektromos autója

A Hyundai kedden mutatta be az új elektromos crossoverét, az Ioniq 5-öt, ami nemcsak szupergyorsan tölthető, de akár más elektromos autókat is feltölthetünk vele.
Garázs

Így néz ki egy videójátékozásra átalakított autó

A vezetőülésben vezetni, az anyósülésen játszani lehet.
Garázs

Repülőként már igen, autóként még nem használható a Terrafugia repülő autója

Az MIT diákjai által alapított Terrafugia immár 15 éve fejleszti a repülő autóját, amelynek fejlesztése a jelek szerint lassan célegyenesbe fordul.
Garázs

A Jaguar négy éven belül leáll a benzines autók gyártásával

A tervek szerint 2025-től csak elektromos Jaguarokat gyártanak majd.
Garázs

Elon Musk szerint a jövőre érkező Tesla Roadster képes lesz lebegni a föld felett

A Tesla tulajdonosa néhány éve már belebegtette, hogy a SpaceX-től kölcsönvett technológiával egy különleges hajtóművel szerelné fel a jövőre érkező sportkocsit, de úgy tűnik, azóta jelentősen továbbgondolta az ötletet.
Garázs

A KIA, a Porsche és a Hyundai is részt vehet az Apple Car gyártásában

Beleülni viszont még jó pár évig nem fogunk tudni.
Garázs

Lehet, hogy a Tesla túllőtt a célon a Knight Ridert idéző kormánykerékkel

A megújult Tesla Model S belseje kétségkívül egyedi látvány, de a szögletes kormány a szakértők szerint veszélyes is lehet.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.