Űr

Nem feltétlenül a Mars lesz az első, ahol rábukkanunk a földön kívüli életre

Bár 1995-ig science fictionnek számított, ma már több mint 5000 Naprendszeren kívüli bolygót ismerünk, amelyek közül jónéhány az úgynevezett lakhatósági zónában kering. De mekkora rá az esély, hogy ezeken a bolygókon kialakult értelmes élet és elköltözhetnénk-e egy Föld-szerű bolygóra, ha arra lenne szükség? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója a RE:FACT podcast legújabb adásában.
Űr

Bolyhos Szaturnusz - feltárultak a legjobban feltérképezett idegen világ rejtélyei

A James Webb Űrteleszkóp megfigyelései máris komoly eredményt hoztak: a Bocaprins légkörét rendkívüli pontossággal térképezték fel.
Űr

Most már biztos: képesek lennénk eltéríteni egy Föld felé tartó aszteroidát

A NASA-nak annál is jobban sikerült letérítenie a Dimorphost a pályájáról, ahogy eredetileg tervezték.
Űr

Ekkorák a Jupiter holdjai New Yorkhoz viszonyítva

A Jupiternek a négy Galilei-holdon kívül még további 76 kisebb holdja van, most pedig egy rendkívül jó minőségű animációnak köszönhetően azt is megnézhetjük, hogyan viszonyulnak méretben egymáshoz - és New Yorkhoz.
Űr

Ezt látnánk az égen, ha a Földnek is olyan gyűrűi lennének, mint a Szaturnusznak

Nagyon látványos lenne, igaz, a valóságban pontosan így egész biztosan nem jöhetne létre.
Űr

Bámulatos fotót készített a James Webb teleszkóp a Jupiterről

A NASA júliusban beüzemelt új űrtávcsöve eddig csak a távoli világűrt kémlelte, a kutatók most viszont egy egészen közeli dolgot vettek célba: a Naprendszer legnagyobb bolygóját, ami soha nem látott részletességgel tárul a szemünk elé.
Bolygó

Klímaspirál mutatja, mennyire megszaporodtak az időjárási anomáliák az elmúlt években

Az elemzések szerint az 1940-es évekig a szokásostól eltérő időjárás inkább hidegebbet jelentett, de az előző század közepétől kezdődően, főként a nyolcvanas évektől, egyre gyakoribbak a szokatlanul meleg hónapok.
Űr

A legősibb marsi látogató segíthet megválaszolni, miért különbözik a Föld a többi bolygótól

Kilencvennégy millió kráter közül sikerült azonosítani azt az egyet, ahonnan az Northwest Africa 7034, más néven Fekete Szépség, az egyik legősibb marsi meteorit származik.
Bolygó

Európa kizöldül - példátlanul szigorú szabályok készültek a kontinens élővilágának megmentésére

A vegyi növényvédő szerek hamarosan csak a végső megoldást jelenthetik a mezőgazdaságban, a károsodott ökoszisztémák 80%-kát pedig helyre kell állítani 2050-ig az új jogszabály javaslat szerint.
Bolygó

40 ezer fát képes elültetni egy nap alatt egy ausztrál drón

Az AirSeed Technology által kifejlesztett drón a mesterséges intelligencia segítségével szórja a magokat a levegőből.
Ember

A legkisebb és a legnagyobb halál – milyen hangot adnak ki a baktériumok és milyet a bolygók, amikor haldokolnak?

Két friss tanulmány is megjelent azzal kapcsolatban, amit akár a bolygók, akár a baktériumok halálsikolyaként is lehet értelmezni. Na de pontosan hogy is hangozhatnak ezek?
Űr

Mostantól hivatalosan is több mint ötezer, idegen csillagrendszerekben keringő bolygót tartanak számon

A Naprendszer néhány bolygóján kívül az univerzum számtalan más idegen bolygót rejt, és ezek közül egyre többet sikerül felfedezni.
Űr

Milyen lenne egy Földhöz hasonló bolygó az Alpha Centauri csillagrendszerben?

Asztrofizikusok modellezték, hogy hogyan nézne ki a Naprendszerhez legközelebbi csillagrendszerben keringő szomszéd bolygó, és az eredmény a Földhöz meglepően hasonló égitest lett.
Űr

A Proxima Centauri csillag melletti lakható zónában még egy bolygó kering

A Naphoz legközelebb eső csillag közelében már a harmadik bolygót fedezték fel - a Proxima Centauri-d a Földnél valamivel kisebb és a vörös törpe lakható zónájában kering, vagyis akár víz is lehet a felszínén.
Űr

Sokkal hosszabb ideig lehetett víz a Mars felszínén, mint ahogy eddig gondolták

A legújabb kutatások szerint a bolygón még akár kétmilliárd évvel ezelőtt is lehetett felszíni víz, ez a felfedezés pedig a jövőbeli Mars-misszióknak is új irányt adhat.
Bolygó

Szemléletes animáció mutatja be, hogyan "lélegzik" a Föld

Bár a Földnek technikailag nincs tüdeje, a növényzet által megkötött és kibocsátott szén-dioxid ciklikus váltakozása mégis olyan hatást kelt, mintha a bolygó lélegezne.
Űr

Milyen messzire repülne egy eldobott labda egy másik bolygón?

A japán űrügynökség tudósa által készített animáció választ ad a kérdésre.
Űr

Látványos fotó érkezett a Mars körül keringő kínai űrszondáról

A kínai Mars-expedíció eddig elsősorban a bolygóra sikeresen eljuttatott Csuzsung marsjáró miatt került a figyelem középpontjába, most viszont a Tienven-1 misszió űrszondája is hallatott magáról, nem is akárhogy.
Űr

Naprendszeren kívüli bolygók légkörét imitálják egy laboratóriumban

A kísérlet segít pontosítani, hogy milyen jelek után kell majd kutatni a missziók során, amelyek célja a Földhöz hasonló bolygók feltérképezése és az esetleges földönkívüli élet felfedezése.
Űr

Szerves anyagot talált a Marson a Perseverance

A NASA Perseverance marsjárója idén februárban landolt a bolygó felszínén. A küldetésének célja, hogy az élet nyomai után kutasson.
Űr

Jelentős mennyiségű vízre bukkantak a Mars egyenlítői részén

Az európai és orosz űrügynökség felfedezése egészen új lehetőségeket nyithat a Marssal kapcsolatos kutatásokban.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.