Űr

A Rolls-Royce bemutatta a miniatűr atomreaktor prototípusát, amivel a jövőben akár egy holdbázist is üzemeltethetnek

A 3x1 méteres Space-Micro Reactort a múlt héten megrendezett UK Space Conference-en mutatták be a nyilvánosságnak, és a tervek szerint nagyjából 2030-ra készülhet el a végleges változata.
Bolygó

Fákra hasonlító szélerőművek népesítik be Európa városait

Bár a megújuló energia lokális termelésére ma egyértelműen a napelemek számítanak a legnépszerűbb választásnak, a New World Wind nevű vállalat szerint a szélenergia is lehet ugyanolyan praktikusan hasznosítható.
Űr

Első alkalommal sikerült űrben termelt energiát továbbítani a Földre

A következő évtizedek űriparának egyik meghatározó területe lehet a Föld körül keringő napelemfarmok megjelenése, amiktől a szakértők azt várják, hogy jelentős mértékben hozzájárulnak majd a fenntartható energiatermelés megvalósításához. A technológiával kapcsolatban az egyik legnagyobb kihívást az okozza, hogy az űrben termelt energiát több száz kilométerre kell továbbítani vezetékek nélkül, a Caltech kutatóinak viszont nemrég komoly áttörést sikerült elérniük ezen a területen.
Tudás

Twistron - az új, nanocsövekből álló anyag, ami energiát termel

A szén nanocsövekből készült anyag a fonálhoz hasonló felépítésű, de ha nyújtják vagy csavarják, energiát termel.
Techno

Megkapta az engedélyt az első kis moduláris reaktor az Egyesült Államokban

Az SMR-ek a következő évtizedekben gyökeresen alakíthatják át az atomenergia-termelés módját, és jelentős szerepet kaphatnak a klímaváltozás elleni küzdelemben.
Tudás

Jelentős áttörést értek el a fúziós energia hasznosításában

A hírek szerint az amerikai National Ignition Facilityben a világon elsőként sikerült elérni az úgynevezett "begyulladási állapotot", vagyis amikor egy ilyen folyamat több energiát tudott termelni, mint amennyire a fúzió beindításához szükség volt.
Űr

Az Európai Űrügynökség is rámegy az űrben termelt napenergiára

A Föld körüli pályán keringő naperőművekkel egy ideje Kína és az USA is aktívan foglalkozik, a tervek szerint pedig hamarosan az Európai Űrügynökség is belekezd a saját projektjébe.
Bolygó

Kína olyan szélerőműfarmot épít, ami hússzor akkora kapacitással rendelkezik majd, mint a paksi atomerőmű

A Tajvani-szorosban tíz kilométer hosszan elnyúló szélerőműfarm annyi energiát fog termelni, ami 13 millió háztartás számára elegendő.
Bolygó

Novembertől kezdve sokkal kevésbé éri meg napelemet telepíteni a magyar háztartásoknak

A csütörtökön életbe lépő kormányrendelet az új napelemes rendszereknél megtiltja a hálózatba való visszatáplálást, így az eddigi 7-8 éves megtérülési idő akár 20 évre is növekedhet.
Techno

Kínai kutatók olyan antennát építettek, ami képes fogadni az űrben termelt napenergiát

Kína már csaknem tíz éve foglalkozik komolyan azzal, hogyan lehetne hatékonyabban kihasználni a napenergia nyújtotta lehetőségeket a Föld körüli pályára telepített napelemfarmok segítségével, egy június 5-én kiadott közlemény alapján pedig úgy tűnik, jelentős mérföldkövet értek el ennek megvalósításában.
Techno

1,6 kW teljesítményű elektromos áramot továbbított vezetékek nélkül az amerikai haditengerészet

A vezetékek nélküli energiaátvitel a következő évtizedek egyik legnagyobb technológiai vívmánya lehet, ami nem csak a hétköznapokat teheti sokkal kényelmesebbé, de olyan lehetőségek előtt is megnyithatja az utat, mint például a Föld körül keringő napelemfarmok.
Bolygó

Először fordult elő, hogy az USA-ban több elektromos áram jött a szélenergiából, mint atomból és szénből

A világon az Egyesült Államokban van a legtöbb működő atomreaktor: szám szerint 96, ám márciusban mégis volt olyan nap, amikor a szélenergia több elektromos áramot termelt.
Tudás

Működik a forradalmi fúziós technológia, amihez nem kell több millió fokra hevíteni az atomokat

Az ausztráliai HB11 Energy az első magánvállalat, aminek sikerült lézerekkel demonstrálni fúziós reakciót.
Techno

3D-nyomtatással készült „mini-lakótelepen” termelnek áramot fotoszintetizáló baktériumok

A Cambridge-i Egyetem kutatói azt tapasztalták, hogy a fotoszintetizáló baktériumoknak biztosított megfelelő közeggel nagyságrendekkel több energiát lehet termelni, mint bármilyen más biológiai-alapú technológiával.
Tudás

Először sikerült elérni, hogy a magfúzió több energiát termeljen, mint amennyi az üzemanyag melegítéséhez szükséges

A National Ignition Facility kutatóinak a világon elsőként sikerült elérniük az úgynevezett "égő plazma" állapotot, ami nagyon fontos lépés a fúziós energiatermelés felé vezető úton.
Bolygó

Már az épületek ablakai is napenergiát termelnek

Az Ubiqutious Energy fotovoltaikus ablaküvegeivel a gyártó szerint akár 10%-kal is csökkenthető lenne a világ károsanyag-kibocsátása.
Techno

Elkészült a világ legnagyobb lebegő szélfarmja

A Kincardine turbinái a skót partoktól 15 kilométerre helyezkednek el és 55 000 otthon energiaszükségletét tudják majd fedezni.
Bolygó

Már 2030-ra megérkezhet az első kereskedelmi fúziós reaktor - állítja egy kaliforniai cég

A TAE Technologies bejelentése meglehetősen ambiciózus, de bíznak a saját technológiájukban.
Techno

Mini-csillag születik a Földön: négy év múlva üzembe helyezik az első gazdaságosan működő fúziós reaktort

Miközben a világ szeme az ITER-en van, csendben épülnek a sokkal kisebb tokamakok is, a SPARC lehet az első, amely tényleg képes több energiát termelni, mint amennyit igényel a működése.
Techno

Hova tehetem a napelemmel megtermelt energiát, ha nem veszi át a szolgáltató?

Az áramszolgáltatók már nem sokáig lesznek kötelesek 1:1 arányban elszámolni a házi napelemes termelés és fogyasztás egyenlegét! Lesz még ezek után is értelme napelemeket tenni a háztetőre?
Űr

Föld körül keringő naperőművek biztosíthatják a jövő energiaellátását

A világ űrügynökségei már javában dolgoznak a technológia megvalósításán, ami a Földről a világűrbe helyezné át az energiatermelés jelentős részét.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.