Űr

Ez lehetetlen – a JWST a miénkhez hasonló tömegű galaxisokat azonosított az univerzum hajnalából

Mint a vezetőkutató fogalmazott: a meglepetéstől kiköpte a kávéját.
Űr

Járjuk be a Teremtés Oszlopait a James Webb hihetetlen felvételén!

Korábban a Hubble lőtt erről a struktúráról egy elképesztő képet, de a JWST felvétele még annál is sokkal részletesebb.
Űr

A Hubble és a James Webb teleszkóp is megörökítette a pillanatot, ahogy a NASA szondája belecsapódik a Dimorphos kisbolygóba

Az aszteroida még az ütközést követő nyolcadik órában is jóval fényesebben világított, mint a DART becsapódása előtt, amelynek célja, hogy letérítse az eredeti pályájáról az égitestet.
Techno

A Hubble idén fedezte fel, a JWST pedig már le is fényképezte a legtávolabbi ismert csillagot, az Earendelt

A csillagot Tolkien karakteréről nevezték el.
Űr

A James Webb megörökíthette az eddig látott legöregebb galaxist

A GL-Z13 galaxis már akkor létezett, amikor az univerzum mindössze 330 millió éves volt – ezért lehet, hogy magán a felvételen – ironikus mód – az eddigi legfiatalabb galaxis látható.
Űr

Kozmikus örvényt fotózott a James Webb

Alig egy hét telt el azóta, hogy a NASA nyilvánosságra hozta az első tudományos értékű fényképeket, amelyeket már az új, tízmilliárd dolláros űrteleszkóppal készítettek, a James Webb máris új fotókkal ajándékozta meg a csillagászat iránt érdeklődőket.
Techno

„Javíthatatlan” kár keletkezett a James Webb teleszkópban a meteorbecsapódás miatt

Az új jelentés szerint a meteorbecsapódás javíthatatlan módon károsította a teleszkóp tükrét.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.