Űr

Első alkalommal sikerült űrben termelt energiát továbbítani a Földre

A következő évtizedek űriparának egyik meghatározó területe lehet a Föld körül keringő napelemfarmok megjelenése, amiktől a szakértők azt várják, hogy jelentős mértékben hozzájárulnak majd a fenntartható energiatermelés megvalósításához. A technológiával kapcsolatban az egyik legnagyobb kihívást az okozza, hogy az űrben termelt energiát több száz kilométerre kell továbbítani vezetékek nélkül, a Caltech kutatóinak viszont nemrég komoly áttörést sikerült elérniük ezen a területen.
Bolygó

Már egy napelem-fa is elég egy kisebb háztartás energiaellátásra

A fa alakúra formált napelemes rendszer előnye nem csak a külsejében rejlik.
Bolygó

Észtország első, szinte teljesen károsanyagkibocsátás-mentes épülete még a szovjet időkben épült

Az épület tetején körülbelül 140 napelem van, az osztálytermek pedig déli tájolásúak, hogy a napsütés által adott természetes meleget hatékonyan fel tudják használni. A tudatos vízfogyasztás jegyében az esővizet összegyűjtik, majd a vécék öblítésére használják fel.
Garázs

Extrém formájú lesz a napelemes autó, ami kizárólag napenergiával is tud működni

Bemutatták, hogyan fog kinézni az Aptera autójának eladásra szánt verziója.
Űr

Már az űrben tesztelik a szatellit-naperőművet, amely végtelen energiát sugározhat a Földre

Ha ez megvalósul, akkor a Földön használt napelemek minden korlátját sikerülne kiiktatni.
Techno

Többszáz napelem generálja az áramot a különleges anyagban

A ruháink energiaforrássá válhatnak a legújabb technológiával.
Űr

Az Európai Űrügynökség is rámegy az űrben termelt napenergiára

A Föld körüli pályán keringő naperőművekkel egy ideje Kína és az USA is aktívan foglalkozik, a tervek szerint pedig hamarosan az Európai Űrügynökség is belekezd a saját projektjébe.
Garázs

Egy év múlva érkezik a megfizethető napelemes autó Európába

A Siont borító napelem panelek hetente több mint száz kilométerrel növelhetik az autó hatótávját a gyártó szerint, és a jármű akár otthoni tartalék áramforrásként is használható.
Bolygó

Novembertől kezdve sokkal kevésbé éri meg napelemet telepíteni a magyar háztartásoknak

A csütörtökön életbe lépő kormányrendelet az új napelemes rendszereknél megtiltja a hálózatba való visszatáplálást, így az eddigi 7-8 éves megtérülési idő akár 20 évre is növekedhet.
Garázs

Nemzetközi szinten is egyedülálló megoldással újítaná meg a mikromobilitást három magyar cég

A Kuube, a Platio és a Rollin által kedden bemutatott mikromobilitási állomás tisztán napenergiával tölti fel a rollereket, miközben szélessávú internetet, vezeték nélküli telefontöltést és fedett találkozási pontot is biztosít az elektromos rollerrel közlekedők számára.
Tudás

Többet ártana, mint használna, ha napelemekkel pakolnánk tele a Szaharát

A sivatagba napelemeket rakni jó ötletnek tűnhet, de ha túlzásba visszük, akár az Amazonas-medence is kiszáradhat miatta.
Techno

Napelemes fejhallgatót dob piacra az Adidas

Lehet, hogy lassan tényleg nem kell a töltésen törnünk a fejünket?
Techno

Kínai kutatók olyan antennát építettek, ami képes fogadni az űrben termelt napenergiát

Kína már csaknem tíz éve foglalkozik komolyan azzal, hogyan lehetne hatékonyabban kihasználni a napenergia nyújtotta lehetőségeket a Föld körüli pályára telepített napelemfarmok segítségével, egy június 5-én kiadott közlemény alapján pedig úgy tűnik, jelentős mérföldkövet értek el ennek megvalósításában.
Űr

Öt kilométer hosszú, Föld körül keringő napelemfarmot építene Nagy-Britannia

A tervek szerint 2040-re elkészülő űrnaperőmű kapacitása nagyjából egy atomerőművének felelne meg, a megtermelt energiát pedig vezetékek nélkül sugározná vissza a Földre.
Techno

Drónokkal és robotokkal takarítaná a napelemeket egy belga startup

Az online megrendelhető takarításhoz a drónok automatikusan szállítanák a robotokat a nehezen elérhető napelemtáblákra.
Bolygó

Napelemekkel borítják be a csatornák egy részét Kaliforniában

A furcsán hangzó ötlet nagy hasznot rejthet a víz, az energia, a levegő és az éghajlat szempontjából.
Bolygó

Már az épületek ablakai is napenergiát termelnek

Az Ubiqutious Energy fotovoltaikus ablaküvegeivel a gyártó szerint akár 10%-kal is csökkenthető lenne a világ károsanyag-kibocsátása.
Bolygó

A világ legnagyobb úszó hibrid napelemfarmja akkora, mint hetven focipálya együttvéve

A Sirindhorn-gát mellé telepített napelemrendszer nagy kiterjedése ellenére nem tesz kárt az élővilágban és segít a párolgás csökkentésében a thaiföldi villamosenergia-termelő hatóság elmondása szerint. A 45 MW-os farm csak az első a tervezett 15 hasonló projekt sorában, amelyek jelentősen növelik az ország megújuló energiaforrásokra alapozott rendszereinek számát.
Techno

Hat év alatt kinőttük a napelemes rendszert, úgyhogy vettünk még egyet

Nem is gondoltam, hogy ennyire egyszerű kibővíteni a meglévő házi napelemes rendszert. Csak tenni kell a régi mellé egy újat és kész.
Bolygó

A Szaharából fut majd be a napenergia egy háromszáz lakosú brit faluba a világ leghosszabb víz alatti kábelein át

Marokkó déli részéről érkezik 3800 kilométer hosszú víz alatti kábeleken keresztül az energia Nagy-Britanniába az Xlinks megújuló forrásokkal foglalkozó cég tervei szerint.
Tudás

A napelemes lakóautóval akár 730 kilométert is utazhatunk naponta

A Stella Vita egy teljes értékű lakóautó, ami tisztán napelemekből nyert energiával működik.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.