Tudás

Németországban 2022-től tilos a kakasselejtezés, vagyis az állatok élve ledarálása

Németországban 2022  január 1-jétől jogszabályba ütközik azaz törvényellenes a hím csibék selejtezése a húsiparban. Ezzel Németország válik az első olyan országgá a történelemben, mely törvényben tiltja a csibék tömeges levágását.
Bolygó

30 nap alatt a Föld körül Jeff kapitánnyal

A most bemutatásra kerülő film egy fantasztikus timelapse mozi, mely egy Föld körüli hajózás során készült 30 nap alatt, összesen mintegy 80 000 fotó felhasználásával.
Bolygó

Az óceánok mélyén mérgező tengeri nyuszik élnek

A Jorunna Parva valójában egy tengeri csiga fajta, melynek kémiai vegyületeket detektáló antennái nyuszifülekre hasonlítanak. Az apró, két centiméteres élőlények étrendjüknek köszönhetően rendkívül mérgezőek és mindössze néhány hónapig élnek.
Bolygó

Pablo Escobar vízilovai túl jól érzik magukat Kolumbiában, ezért a kiirtásukat tervezik

A drogbáró, tudtán kívül, egymaga meghonosította a vízilovat Dél-Amerikában, 2050-re akár több mint ezer állat is róhatja a kolumbiai utakat.
Bolygó

A Prozactól zombivá változnak a halak a vizsgálatok szerint

Az antidepresszáns sajátos hatással van az élőlények viselkedésére, ha a vizekbe kerül: elvesztik tőle az "egyéniségüket"
Bolygó

Elkelne már egy "ökokönyvelés" de senki sem tudja, milyen árcédulát aggassunk a természetre

Rég magunk mögött hagytuk azt a kort, amikor felelőtlenül fogyaszthattuk környezeti kincseiket, és bár a szakértők évek óta kérik az országokat, hogy határozzák meg a természet nyújtotta szolgáltatások értékét, mégis úgy tűnik, ez a feladat még sokáig a jövő egyik megoldandó problémája marad.
Bolygó

Mostanában hajtja téli álomra fejét a lehetetlenül aranyos mogyorós pele

Október-november környékén a mogyorós pelék aludni térnek, de megérkeztek az első, telelő kis sólymok is az országba. Bónuszként pedig elmondjuk, mit tegyünk, ha farkassal vagy medvével futunk össze.
Bolygó

Tudtad, hogy eddig senki se tudta, isznak-e a koalák?

De most már tudjuk. És azt is tudjuk, hogyan! Mutatjuk videón.
Bolygó

Ha már unjuk a bezártságot, válogassunk livestream videókból, melyek elvisznek minket a világ legtávolabbi pontjaira is

Az élőképes kamerák felvételei megmutatják mit csinálnak az állatok a dél-afrikai Madikwe Vadrezervátumban, hogyan villódzik a sarki fény a manitobai Churchillben, hogyan strandolnak az emberek Santa Monicában, merre jár az ISS, de még azt is, hogyan alszanak a kiscicák a macskamentő központban, Los Angelesben.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.