Tudás

Femtoszekundumok alatt buborékba zárkóznak az atomok a hihetetlen sebességű energiaátadáshoz

A másodperc billiomod részének töredéke alatt, vagyis nagyságrendekkel gyorsabban zajlik az energiaátadás az atomok között, mint azt a kutatók korábban gondolták.
Garázs

Feltalálták az autót, ami pénzt keres a tulajdonosának parkolás közben

Vége az unalmas, passzív autók korának, nemsokára a járművek valutát is termelhetnek várakozás közben. Méghozzá kriptovalutát.
Bolygó

Srí Lanka partjainál süllyed egy vegyszerekkel és olajjal megrakott konténerhajó

Az ökológiai katasztrófa elkerülhetetlen, a hajóból már kiömlött a vegyianyag egy része és a vízbe került több tonnányi műanyaggyöngy is. Az, hogy az olajszennyezés milyen mértékű lesz, azután derül ki, miután a hajó teljesen elsüllyed.
Techno

A gondolatok általi kommunikáció rekordot döntött két új kísérletben is

Nem telepátiáról van szó, a hagyományos kifejezésmódokat nélkülöző információátadás egyelőre agyba épített chipeken keresztül történik, amely a komplex gondolatokat még gyorsabban ismeri fel, mint az egyszerűeket.
Tudás

A fénynél is gyorsabban száguld egy részecske, anélkül, hogy áthágná a fizika szabályait

Az már korábban bebizonyosodott, hogy a fotonok sebessége látszólag eltérhet a fénysebességtől, ha nem vákuumban utaznak, most megfigyelték a kutatók, hogy plazmában hogyan zajlik a jelenség.
Bolygó

Vége a környezetszennyezésnek - több mint tíz év után megtisztították a kiskunhalasi veszélyeshulladék-telepet

Ezerkétszáz tonnányi veszélyes anyagot szállítottak el a telepről, amelyek egy 2016-os greenpeace-es felmérés szerint már évek óta a talajt mérgezték. Az ügy hosszú évek óta húzódott, miközben a szemét gazdátlanul hevert, végül a NAV írt ki pályázatot az elszállításra.
Techno

Nem sci-fi, valóság - hologram emberek vegyülnek valódiakkal egy rendezvényen

Hologram formában jelenik meg a közönség és a karanténban lévő jelöltek az idei BAFTA TV díjátadón. Még nem érkezett el egy asimovi világ, de már egyre gyakrabban használjuk a hologramokat.
Űr

Az interkontinentális utazáshoz űrhajókat is használna a japán kormány 2040-re

Költséges és az emberi szervezetre gyakorolt hatása kétséges, de az utazás ideje töredékére csökkenhetne a távoli városok között, ha repülőgépek helyett az űr peremére kilátogató, majd az atmoszférába visszatérő űrhajók szállítanák az utasokat.
Bolygó

Naptejet lehet gyártani a metilénkékből, amely nem pusztítja a korallokat és egészséges az emberre nézve

A hagyományos naptejek nagy százalékában oxibenzon található, amely elpusztítja a korallzátonyokat és nem csak a halaknál okozhat nem-váltást, hanem az ember hormonháztartását is megzavarhatja. A megoldás az akváriumi fertőtlenítőként is használt metilénkék formájában érkezik.
Bolygó

A jövő Champs-Elysées-je a nevéhez illően paradicsomi kertté változik

A francia főváros ikonikus sugárútját mára ellepte az autós forgalom, de 2030-ra egy különleges, zöld kertté alakul át a tervek szerint.
Tudás

A Tour de France rögös kezdetén ittak, dohányoztak és időnként lincselésbe keveredtek a versenyzők

A világ első Tour de France-át egy kéményseprő nyerte meg, aki másodszori győzelmét már egy kis vonatozás beiktatásával érte el. Akkoriban a versenyzők még nem vetették meg az alkohol fájdalomcsillapító hatását és néha-néha egymás megmérgezését sem.
Bolygó

Precedens értékű ítélet született a Shell ügyében - 45%-kal kell csökkenteniük az üvegházhatású gáz kibocsátásukat 2030-ra

A holland bíróság döntése kihathat a többi olajipari szereplő jövőbeli helyzetére is.
Techno

Imitációs játék a valóságban -a robotok megtanulták, mikor kell utánozni az emberi érzések kifejezését

A musculus zygomaticus major, vagyis a nagy járomcsonti izom egyetlen funkciója, hogy felhúzza a száj széleit, de a mozdulat a kooperáció és szeretet kifejezésén kívül dominanciát is jelenthet. Most már a robotok is tudják, mikor kell visszamosolyogni az emberre.
Űr

Egyre valószínűbb, hogy héliumeső esik a Szaturnuszon és Jupiteren

A hetvenes években született teória szerint a gázóriások belsejében a hidrogén és a hélium elválik egymástól, a hélium pedig eső módjára hullik az atmoszféra mélyén. Egy új kísérlet megerősítette a feltételezéseket.
Techno

Iránban betiltották a bitcoin bányászatát

Az ország elnöke, Hassan Rouhani szerdán jelentette be, hogy azonnali hatállyal betiltják a kriptovaluta bányászatát, a tiltás előreláthatólag szeptember 22-ig lesz érvényben.
Techno

Kvantumchipet terveztünk az IBM kutatójával

Zlatko Minev kvantumfizikus, aki 2019-ben 'megmentette' Schrödinger macskáját, most megmutatta, hogyan tudnak egyszerű halandók is kvantumchipet tervezni pár egyszerű lépésben.
Garázs

A dörzshajtással működő e-motor bármilyen biciklit elektromossá alakít

A felcsatolható elektromos motor előnye, hogy nem terheli meg a kerékpárt túlzott többletsúllyal és csak akkor kell feltenni, ha már tényleg fáradunk.
Űr

Kilométer széles teleszkóp épülhet a Holdon, hogy a kozmikus sötét kor után nyomozzon

Holdjárók csapata építené meg az égitest távolabbi oldalán az egy kilométeres teleszkópot, ahol nem interferálnak egymással a földi rádióhullámok és az ősi időkből érkező halovány jelek. A terv egyelőre nem hivatalos NASA misszió, de a támogatást már kapott a koncepció kidolgozására.
Garázs

Három pár szárny, 70%-kal kevesebb kibocsátás - radikálisan új utasszállító repülőgépet terveztek

Az SE Aeronautics repülőgépgyártó szakítani szeretne a hagyományokkal, hogy a gépek szerkezetének átalakításával hozzon létre hatékonyabb és zöldebb utasszállítókat.
Techno

A fény internete váltja le a WiFit a repülőgépeken és a csatatéren is

A fény modulációjával működő hálózat nem a rádióhullámokat használja az adattovábbításhoz, hanem a LED világítást. Az Airbus és az Egyesült Államok Hadserege is hamarosan elkezdi leváltani vele a hagyományos WiFit.
Garázs

Kevlár bevonatú motoros zakót terveztek a kevésbé vad motorosoknak

Zakóban kerékpározni is éppen elég kényelmetlen, pláne motorozni, a kevlár bevonatú, elasztikus ruházat azonban megvéd a széltől és egy kis szerencsével még az esést is tompítja, miközben kifogástalan megjelenést biztosít a száguldáshoz.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.