Techno

Donald Trump tweetjeit árulják olyan cégek támogatására, amiket Trump utált

Az ex-elnököt a Capitoliumi zavargások után kitiltották több közösségi média platformról, köztük a Twitterről is. Egy szervezet most a posztjait árulja NFT formájában, több millió forintért.
Techno

Idén a Gran Turismo olimpiai versenyszám lesz - jön első hivatalos Olimpiai Virtuális Kupa

Szokatlan év a 2021-es: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság például bejelentette, hogy megtartják az első virtuális Olimpiai Játékokat május 13-ától június 23-áig. Baseball, kerékpár, autóverseny, evezés és vitorlázás szerepel a versenyszámok között.
Tudás

Az ötvenes évek atombomba tesztjeinek nyomára bukkantak az amerikai mézben

A nukleáris méz az emberi egészségre már nem veszélyes, de a "bombától az asztalig" körforgás még mindig zajlik.
Bolygó

Speciális kísérletbe kezdtek magyar kutatók: 70 000 kiló műanyagot komposztálnak

A lineáris gazdaság és a fogyasztói társadalom rendszerének fenntarthatatlanságára már évtizedek óta figyelmeztetnek a szakemberek, ezért lassan a körkörös gazdaság veheti át a stafétabotot.
Techno

"Nincs helye a tömeges megfigyelésnek a társadalmunkban" - bemutatták az EU Fehér Könyvét a mesterséges intelligenciáról

Betiltanák a társadalmi kreditrendszerekhez felhasználható megfigyelési módszereket, az MI manipulatív használatát és a közösségi területeken alkalmazott biometrikus azonosítást is.
Bolygó

Megszületett az Európai Klímatörvény - mostantól kötelező lesz betartani a Green Deal célkitűzéseit

Egész éjjel zajló tárgyalások után megszületett a megegyezés: az Európai Uniónak 2030-ra nem csak 40%-kal, hanem 55%-kal kell csökkentenie a kibocsátását. Az egyes országok eltérő határidőre teljesíthetik a célt, de a 27 ország összességében el kell, hogy érje a klímasemlegességet 2050-re.
Garázs

Az Airo elektromos autó szintet lépett: HEPA filterrel tisztítja a levegőt menet közben

A környezetbarát működés új formája mikor a jármű már nem csak fosszilis enerdiahordozók nélkül üzemel, hanem aktívan tisztítja is a levegőt a szennyezőktől, mint egy nagy porszívó. Az Airo még csak koncepció, de annak határozottan érdekes és a Sanghaj Motor Show-n már be is mutatkozott, 2023-ban pedig megkezdődik a gyártása.
Techno

A Világegyetem koránál is hosszabb időbe telne megfejteni a káoszelméleten alapuló titkosítást

A káosz és az entrópia felhasználásával épülnek a legújabb számítógépes rendszerek, melyek klónozhatatlan eszközöket hoznak létre.
Bolygó

Megtalálták az európai tavaszi havazás okát - a Barents-tenger olvadó jégtakarója a magyarázat

Az atmoszferikus pára összetételének elemzésével jöttek rá a kutatók, hogy a nedvesség nagy része a Barents-tengerből származik, ahol egyre gyorsabban tűnik el a jégtakaró. Emiatt a jövőben is lehet tavaszi hóviharokra számítani.
Techno

A digitális világot virtuális replikánsok népesítik be és Einstein is csatlakozott hozzájuk

Egyre több a digitális ember a világon, az őket építő cégek általában asszisztenseknek vagy influenszereknek szánják őket, humán jelleget kölcsönözve ezzel a gépeknek. Most már Albert Einstein is köztük van.
Techno

Rádióhullám, mint újfajta energiaforrás

Akármerre járunk a világban a láthatatlan elektromágneses sugárzás rádióhullám tartománya folyamatosan körbevesz minket és használatban van a digitális eszközök által. Miért ne lehetne felhasználni energiaforrásnak?
Bolygó

Kína és az Egyesült Államok félretették az ellentéteiket egy globális probléma megoldása érdekében

Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának tegnap kiadott közleménye szerint a klímaváltozás kérdésében közös álláspontot képvisel a két ország, ezért mostantól összefognak a Párizsi Egyezmény célkitűzéseinek elérése érdekében.
Techno

Három abszurd gyógymód, ami a technostressz kezelésére jött létre

Paradox módon a technostressz jelenségét időnként maguk a techcégek próbálják enyhíteni, de az erőfeszítések életképtelen ötletekbe torkollhatnak. Az alábbi megoldásoktól valószínűleg senki sem lesz kevésbé stresszes, inkább fordítva.
Tudás

A szupravezetőkben rejtélyes folyamatok zajlanak - dimenziót váltanak bennük az elektronok

Először figyelték meg a kutatók az elektronok szokatlan viselkedését egy szupravezetőben. A vizsgálatok célja, hogy olyan, magasabb hőmérsékleten is működni képes szupravezető anyagot hozzanak létre, amely forradalmasítaná az áramellátás, vagy a Maglev vonatokhoz használt mágnesek technológiáját.
Tudás

Ember-majom embriókat hoztak létre a kutatók

Amerikai és kínai kutatók végezték el a kísérletet, melyben makákó majom embriókba ültettek emberi őssejteket, de a létrejött kiméra embriók többsége nem élt tovább néhány napnál. A kutatás így is etikai határokat feszeget.
Techno

Arcfelismerő pizzaautomata készíti nemsokára a pizzáinkat

Már nem csak kávét, üdítőt és szendvicset vásárolhatunk automatákból, hanem teljesen friss, három perc alatt összedobott pizzát is.
Techno

Épül az alternatív univerzum, amely az internet következő, sci-fi verziójává válhat

Az internet új verziója egy virtuális valóság világ lesz és néhány cég már dolgozik rajta. A Metaverzum egyfajta analógiája a Mátrixnak, Tronnak és a Ready Player One-nak, de még senki nem tudja, pontosan hogyan fog kinézni.
Techno

Az emberi haj lehet a titkos összetevő az ellenállóbb napelemek receptjében

A perovszkit alapú napelemek jobb hatásfokkal és olcsóbban működhetnek, mint a szilíciumból készültek, de eddig hiányzott belőlük egy fontos komponens: az emberi haj.
Techno

Európában a jövőben sem lesz a kínaihoz hasonló társadalmi kreditrendszer egy kiszivárgott tervezet szerint

A dokumentum szerint, mely a jövő héten bemutatandó Fehér Könyv alapját képezi, az Európai Bizottság szigorúan korlátozná a mesterséges intelligencia rendszerek használatát. A tervezetnek azonban van néhány gyenge pontja is a szakértők szerint.
Techno

Figyelmeztet a mobilunk, ha séta közben túl sokáig nézzük a kijelzőt

Az új androidos Heads Up! (Fel a Fejjel!) alkalmazás automatikus figyelmeztetést küld a mobiljukba feledkezőknek, hogy elkerülhessék a képernyőbámulás miatt bekövetkező baleseteket.
Bolygó

A történelem legnagyobb mágneses viharai bármikor megismétlődhetnek, és még mindig nem vagyunk rá felkészülve

Két igazán jelentős geomágneses vihart tart számon a tudomány, a Carrington-eseményt és az 1770-es Japán felett észlelhető napvihart, de ha ezek az események ma következnének be, sokkal több problémát okozhatnának, mint annak idején.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.