Techno

A hírhedt Clearview célja, hogy minden egyes embert be tudjon azonosítani az arcképe alapján

Százmilliárd fotóra lenne szükségük ehhez, most tízmilliárdnál tartanak.
Techno

Megszűnik az arcfelismerés a Facebookon, heteken belül törlik a világ legnagyobb arcadatbázisát

A következő hetekben több mint egymilliárd felhasználó adatait fogják törölni, de a közösségi oldal szerint lesznek negatív következményei is a több mint tíz éve bevezetett funkció megszüntetésének.
Techno

Az ENSZ komolyan aggódik a minket figyelő mesterséges intelligenciák miatt

Az ENSZ szerint minél sürgősebb fellépésre van szükség az emberi jogokat veszélyeztető mind magán, mind állami felhasználású mesterséges intelligenciákkal szemben.
Techno

Nem csatlakozik rendőrségi nyilvántartáshoz, de így is számos kérdést vet fel a Siófokon kiépülő arcfelismerő kamerarendszer

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere június 9-én jelentette be, hogy a város egyik leglátogatottabb helyén, a közvetlenül a Balaton partján fekvő Petőfi sétányon hamarosan 39 mesterséges intelligenciával ellátott, arcfelismerésre is képes kamerát fognak telepíteni. Utána néztünk, hogy milyen jogi, technikai háttere van egy ilyen rendszer kiépítésének.
Techno

Ez az alkalmazás megmondja, hogy utál-e minket a macskánk

Miért mindig az emberi arcfelismerő rendszerekről beszélünk, amikor már létezik macskák számára kifejlesztett is?  
Techno

A Canon mosolyfigyelő kamerákkal ellenőrzi a kollegák hangulatát Kínában

Így próbálják garantálni, hogy a mindenki jókedvűek legyen.
Techno

Egy új alkalmazás felismerhetetlenné teszi a képeinket - de csak az arcfelismerő szoftverek számára

A 21. század egyik nagy kérdése, hogy mit kezdjünk az arcfelismerő szoftverekkel, és bár a technológia nyilvánvalóan legalább annyi jó dologra is használható, mint rosszra, érthető, ha az emberek nem szeretnék, hogy egy adatbázisban egyszer csak megjelenjenek a Facebookra feltöltött profilképeik anélkül, hogy erre engedélyt kérnének tőlük, vagy akár csak értesítenék őket.
Techno

Sötét jövőt hozhat az érzelemfelismerő-technológia

És nem csupán azért, mert a technológia túlmegy a szimpla arcfelismerésen, de sárba is tiporhatja az emberi jogokat.
Tudás

Hogy keressük meg egy kép forrását a neten?

A fordított képkereséssel könnyedén utánajárhatunk, hogy honnan származik egy kép, és annak is, hogy az általunk feltöltött fotókat hol használják.
Ember

Sosem felejtünk el egy arcot sem? Akkor lehet, hogy szuper-arcfelismerők vagyunk - a UNSW tesztjéből kiderül

Jó ismerősként ráköszönünk valakire, akit csak egyszer láttunk a boltban hetekkel korábban? Felismerjük az óvodai társainkat, noha azóta szakállt növesztettek és évtizedeket öregedtek? Aki igennel válaszol, lehet, hogy az úgynevezett szuper-felismerők elit klubjába tartozik.
Techno

Arcfelismerő szoftverrel próbálják azonosítani a Capitolium támadóit

A technológia megbízhatósága és jogszerűsége is kérdéses.
Techno

Tíz napot töltött börtönben, mire kiderült: tévedett az arcfelismerő szoftver

A férfi most pert indított a rendőrség, az ügyészség és az önkormányzat ellen.
Techno

Most már a tüntetők is bevetik az arcfelismerő szoftvereket a rendőrök beazonosítására

Nem csak Amerikában, hanem a világon számtalan helyen fejlesztenek olyan barkácstechnológiát, amellyel a rendőrök is beazonosíthatóakká válnak. A belarusz tüntetést szétverő egyenruhásokat fedő maszk sem jelent akadályt ezen programok számára.
Tudás

Trükkök, ha már torkig vagyunk jelszavaink bepötyögésétől

Facebook, email, Zoom, Skype, netbank, ügyfélkapu és még sorolhatnánk, hogy hány különböző belépési kódot kell(ene) egyszerre fejben tartanunk arról nem beszélve, hogy biztonsági okokból célszerű mindenhol más, bonyolult jelszavakat, PIN-kódokat generálni, hogy még ha egy fiókot fel is törnek a hackerek, legalább a többit ne adjuk a kezükbe. De vajon lehetséges teljesen jelszavaktól mentes digitális életet élni?
Tudás

Miért lát az emberi agy minden élettelen tárgyba arcot?

Pareidoliának nevezzük azt a jelenséget, amikor olyan is dolgoknak látni véljük az arcát, amelyeknek valójában nincs. Kutatók most annak jártak utána, hogy vajon milyen agyi folyamatok vezetnek el ehhez.
Techno

Pusztán fotók alapján megtippeli a jellemet a mesterséges intelligencia

Lehetséges, hogy egy neurális hálózat jobban megjósolja a személyiségjegyeket, mint maguk az emberek? Nézzük, mint mondanak a szakértők.
Techno

Már dolgoznak az algoritmuson, ami maszkban is képes felismerni az embereket

A koronavírus-járvány az élet számos területén hozott gyökeres változásokat. Az új szokások egyik nagy vesztese a még mindig gyerekcipőben járó arcfelismerő technológia lehet, aminek a használatát a maszkok széleskörű elterjedése teljesen ellehetetlenítette - legalábbis egy időre.
Techno

Az arcfelismerés veszélyei: új arcot szerezni nehéz

Egy jogvédő szervezet a kormányzati arcfelismerő rendszerek betiltásáért kampányol Amerikában. A technológiával kapcsolatos aggályaikról kérdeztük őket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.