Ember

Már kapható a szemcsepp, ami kiválthatja a szemüvegeket

Az Egyesült Államokban csütörtökön került boltokba a Vuity nevű készítmény, amely a gyártó szerint forradalmi áttörést hozhat az éles látás visszaállításában.
Ember

Az omikron variáns ellen is hatásos lehet a Pfizer vakcinája a harmadik oltás után

Az első klinikai vizsgálatok szerint az emlékeztetőoltás olyan szintű védelmet nyújt a koronavírus omikron variánsával szemben, amilyen védelmet két oltás alakít ki az eredeti vírussal szemben.
Ember

El kell-e látniuk a kórházaknak a súlyos állapotú, de oltásellenes Covid-fertőzötteket?

Hiába lett valaki beoltva, ha a Covidon kívüli egyéb egészségügyi problémáját egy kórház nem tudja ellátni, mert a kapacitását leköti az oltatlanok kezelése. Mi ilyenkor az etikus hozzáállás?
Ember

Aggódnak a szakértők az új koronavírus-variáns miatt

Az omikronnak elnevezett variáns minden eddiginél több mutációt tartalmaz, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire veszélyes.
Techno

Egyesek szerint nem túl jó ötlet, ha az összes újszülött teljes génkészletét szekvenálnák

Ha rendelkezésünkre áll valakinek a teljes génkészlete, az alapján több öröklött betegség is kiszűrhető, ami nem csak hatékonyabb, de olcsóbb kezelést tesz lehetővé. Akkor mégis miért nem jó ötlet az újszülöttek rutinszerű génszekvenálása? Érvek és ellenérvek a cikkben.
Techno

Még tű sem kell neki, úgy adja be az oltást a robot

A Waterloo Egyetemen alapított cég által fejlesztett gép az első a világon, amely képes intramuszkuláris injekció beadására – a robot az egészségügyi szakember hiányra is részben megoldás lehet az oltási folyamat teljes automatizálásának köszönhetően.
Techno

Kínos szituációban legszívesebben gépekre cserélnénk le embertársainkat egy felmérés szerint

Kivel beszélnénk meg szívesebben az aranyérrel vagy gyomorpanaszokkal kapcsolatos problémáinkat: egy humán asszisztenssel vagy egy géppel? Ezt a kérdést tették fel a kutatók az embereknek, a válaszok arányai pedig nem annyira meglepő módon alakultak.
Tudás

A következő X-kór megfékezésére és a SARS-CoV-2 eredetének tisztázására újabb testületet állított össze a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet vezetőinek elmondása szerint a világ tartozik a válasszal a COVID-19 miatt elhunyt közel 4,8 millió ember családtagjainak. A SARS-CoV-2 laboratóriumból való származásának kérdését is újra vizsgálják.
Techno

Így vált Magyarországon is kiemelten fontossá a BigData az egészségügyben a Covid alatt

Big Data, Telemedicina – egyre gyakrabban elhangzó hívószavak, de pontosan hogyan alakítják át ezek az egészségügy majd minden területét hazánkban is, és miként vehetjük fel a harcot ezek segítségével a világjárványokkal?
Techno

Így tehermentesíthetik a videótechnológiák az egészségügyi dolgozókat

A videótechnológia talán nem az első terület, amely az eszünkbe jut, ha a kórházi szakdolgozók tehermentesítése kerül szóba, a Konica Minolta azonban új felhasználási módokat talált.
Techno

Összezsugorítja a legagresszívebb agydaganatot egy új mágneses sisak

A sisak naponta hat órán át tartó viselése segített 30%-kal csökkenteni a rákos területek kiterjedését egy végső stádiumban lévő beteg esetében.
Tudás

A vérvizsgálatok forradalmát ígérte, most a vádlottak padján ül és húsz évre börtönbe mehet Elizabeth Holmes

Cégét, a Theranos-t egykor közel tízmilliárd dollárra értékelték, ám a vádak szerint átverték a pácienseiket, a befektetőiket és a hatóságokat.
Techno

A fájdalom nyelvén tanul a mesterséges intelligencia, hogy új utat nyisson az egészségügyben

A fájdalom, különösen, ha hosszú távon él együtt vele az ember, mindig egyéni és személyre szabott, de a kezelések nem mindig azok. Új módszerek segíthetnek, hogy megváltozzon az idejétmúlt helyzet.
Techno

Robotsebészeti képzés indul a Semmelweis Egyetemen, robot végezte műtétek is lesznek

Megérkezett a Semmelweis Egyetemre a legmodernebb sebészrobotot, a Da Vinci Xi. Az eszközt hallgatói tesztnappal egybekötve mutatta be, az I. számú. Sebészeti és Intervenciós Gasztroenterológiai Klinikán dr. Merkely Béla rektor és dr. Szijártó Attila klinikaigazgató.
Techno

Testbe ültethető, mesterséges intelligencia alapú orvosi implantátumot fejlesztettek ki

Először készült egy olyan biológiailag kompatibilis, mesterséges intelligencia alapú platform, mely a szervezetbe ültetve valós időben érzékeli a kóros elváltozásra utaló jeleket. Az eszköz működése az emberi agyat idézi.
Bolygó

Digitális díjakat osztott a Vodafone, oktatási, egészségügyi és fenntarthatósági startupoknak

Megvannak a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj idei nyertesei. A díjazottak között egészségügyi monitoring rendszerek, digitális oktatási applikációk, a mezőgazdaság digitalizációját segítő megoldás és vízalatti önműködő robot is van.
Techno

Autonóm mobil robotok válthatják a raktárosokat

A Mobile Industrial Robots legújabb, MiR250 Hook autonóm mobil robotja (AMR-re) jelenleg a piac egyetlen olyan szereplője, amely korlátlan mennyiségű kocsit képes begyűjteni és vontatni.
Ember

Tényleg baj, hogy péntektől nem feltétlen orvos ül majd az orvosi ügyeletben?

Kásler Miklós péntektől érvényes rendelete szerint a háziorvosi ügyeletben nem feltétlen csak orvosokkal fogunk találkozni. Egészségbiztosítási szakorvost kérdeztünk arról, hogy miféle változást jelent ez a betegek számára, valamint mit jelent az egészségügy egésze szempontjából.
Ember

Óriási távmunka hullám söpört végig Magyarországon és Európán a koronavírus járvány miatt

A koronavírus járvány tavaly tavasszal a világ nagy részén nem csupán lefékezte, de majdhogynem leállította a gazdaságot, a munkavállalók tömegesen kerültek távmunka környezetbe, de mi a helyzet ma, a harmadik hullám után?
Ember

Megszületett a döntés az uniós vakcinaútlevélről, de nem minden beoltott kaphatja meg

Az Európai Parlament és Tanács megállapodása értelmében csak az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákat fogják elfogadni, a más oltóanyaggal, így Sinopharm-vakcinával vagy Szputynik V-vel oltottak beengedéséről egyénileg dönthetnek az országok.
Techno

Már a telefonunkkal is igazolhatjuk, hogy megkaptuk a koronavírus elleni oltást

Magyarországon eddig az első oltás után nyolc nappal automatikusan postázott hatósági igazolvánnyal (azaz az úgynevezett védettségi igazolvánnyal) igazolhattuk, hogy megkaptuk a SARS-COV-2 elleni oltást, mostantól viszont elvileg a mobilunkkal is megtehetjük mindezt.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.