Űr

12 műholdat bocsátottak fel egy európai rakétával ma hajnalban

A francia Arianespace 12 űreszközt állított alacsony Föld körüli pályára, többek között a thaiföldi kormány által üzemeltetett THEOS-2 műholdat is, amely fejlett képalkotó berendezésének köszönhetően félméteres pontossággal képes felszíni felvételek készítésére.
Tudás

Miért olyan fontos, hogy újra emberek lépjenek a Holdra?

Egy bolygókutatót és egy csillagászt kérdeztünk többek között az égi kísérőnk felszíne alatt húzódó barlangokról és kihűlt vulkánokról, jövőbeli holdbázisokról, illetve arról is, miért nem járt ember a Holdon több mint 50 éve.
Űr

Elkészült Európa bolygóvédelmi űreszköze, a Hera

Az Európai Űrügynökség bejelentette, hogy sikeresen összeillesztették a Hera űrszonda két fő darabját, ezzel az eszköz gyakorlatilag készen áll a 2024 októberére tervezett indításra.
Űr

Így hangzik közelről egy rakétakilövés

Az Európai Űrügynökség (ESA) látványos, 360 fokos videóján az Ariane-5 hordozórakéta utolsó kilövése látható és hallható, amelyet a Francia Guyana-i indítóállástól mindössze 50 méterre lévő acélkábelre rögzített kamera vett fel.
Űr

Célba ért az Euclid, a sötét anyagot kutató űrtávcső

Európai Űrügynökség (ESA) űrtávcsöve megérkezett célállomására, a Földtől több mint másfél millió kilométerre lévő L2-pont közelébe. Az ESA tervei szerint az űrteleszkóptól származó első adatokat 2025-ben teszik majd közzé.
Űr

Saját adatokból komponált dallal búcsúzik Európa szélspecialista műholdja

Az Európai Űrügynökség műholdján elhelyezett forradalmi műszer volt az első a világon, amely lézerrel volt képes mérni a földi szélprofilokat a világűrből. Az Aeolus ötévnyi munkáját bemutató videó alatt hallható zene a műhold teljes működési idejét felölelő adatok felhasználásával készült.
Űr

Európai Űrügynökség: csökkenteni kell a Föld körül keringő űrszemét mennyiségét, vagy nagy baj lesz

Az Űrügynökség kezdeményezése a fenntartható űrkutatás elősegítését, az űrszemét csökkentését, és az űrben lévő emberi infrastruktúrát veszélyeztető jelenségek pontos és megbízható előrejelzését tűzte ki célul.
Űr

Így néz ki a Föld egy éve az űrből

A Meteosat meteorológiai műhold 36 ezer kilométeres magasságból, mindennap reggel 6 órakor készített egy képet a Földről egy éven át, ezeket fűzték össze egy látványos videóban.
Űr

Az origamiszerű, összecsukható hőpajzsot már idén kipróbálják élesben

A pajzs a magas hőmérsékletnek ellenálló anyagának köszönhetően képes egyenletesen szétoszlatni a hőt a felületén, emellett annyira le is lassítja az űreszközt, hogy az külön ejtőernyő nélkül is képes lesz landolni az óceánon. Itt a vizen lebegő, speciális hálóval fogják majd be, amely külön legénység nélkül, automatikusan a partra szállítja majd azt.
Űr

Elindult az európai űrszonda, hogy élet után kutasson a Jupiter holdjain

A JUICE az Európa, a Callisto és a Ganümédész fagyos, jéggel borított holdakat fogja vizsgálni, mert korábbi megfigyelő küldetések bizonyítékokat találtak arra, hogy felszínük alatt hatalmas óceánok lehetnek, amelyek vizében akár élet is kialakulhatott.
Űr

Íme a négy magyar űrhajósjelölt, akik közül egy majd a Nemzetközi Űrállomásra megy

Abban, hogy a négy magyar közül végül ki lesz az, aki az űrbe jut 2024-ben, az amerikai szakemberek szava lesz a döntő.
Űr

Szennyvízből készítene rakéta-hajtóanyagot a Marson egy napfénnyel működő eszköz

A spanyol Tekniker az ESA-val közösen dolgozik egy berendezésen, ami sokat segíthet a jövőbeli Mars-missziók gazdaságossá tételében.
Űr

Hazarendelték az orosz személyzetet az európai űrkikötőből

Körülbelül két tucat orosz technikus és mérnök dolgozik a francia Guyanában található európai űrkikötőben, a távozásuk miatt startok maradhatnak el.
Űr

Sikeresen elhagyta a Földet a James Webb űrteleszkóp

Többszöri halasztás után végre el tudott startolni az emberiség történetének eddigi legérzékenyebb űrteleszkópja.
Űr

13,77 milliárd – plusz-mínusz negyvenmillió – éves lehet az univerzum

Régóta nem sikerült dűlőre jutniuk a kutatóknak a világegyetem életkoráról, a napokban viszont új becslések érkeztek.
Űr

Egy űrszonda a héten már életre utaló nyomokat keresett a Vénusz felhőiben

Ez gyorsan ment – mondhatnánk, de valójában szerencsés véletlenek összjátékáról van szó. A BepiColombo űrszonda amúgy is odatartott, és már képet is készített a lángoló bolygóról.
Űr

Páratlan műholdfelvétellel jelentkezett az Európai Űrügynökség

Az Európai Űrügynökség (ESA) Copernicus Sentinel-1 műholdja készítette a felvételt az A-68 jelzésű óriás jégtábláról, ami három éve vált le az Antarktisztól, a Larsen-C selfjégről.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.