Techno

Az Oppo és a Huawei is bemutatta az új csúcskategóriás telefonjait

A Samsung, a Xiaomi, a Honor és a OnePlus után a napokban az Oppo és a Huawei is bemutatta a 2023-as csúcskategóriás telefonjait, így nagyjából elmondható, hogy a Magyarországon jelentősebbnek számító gyártók közül márciusra mindenki kiterítette a lapjait.
Techno

A Huawei kitalálta, hogyan vihetjük magunkkal bárhova kényelmesen a vezeték nélküli fülhallgatónkat

A Huawei Watch Buds alig vastagabb, mint egy hagyományos okosóra, de a belsejébe így is elfért két fülhallgató, amelyeket tölthetünk is az órával, ha éppen nem használjuk őket.
Techno

Vezeték nélküli fülhallgatót rejtett az új okosórájába a Huawei

Először viccnek tűnt, de úgy tűnik, valóban meg fog jelenni a Watch Buds.
Techno

Gyakorlatilag betiltották a Huawei eszközeit Amerikában

Az Egyesült Államok kormánya már az elmúlt években is számos szankciót vetett ki a Huaweire, amelynek készülékeit ezután az FCC sem engedélyezi, így azok nem is kerülhetnek forgalomba a tengerentúlon.
Techno

Két év után tért vissza a Huawei Mate szériája, egy egészen különleges kamerarendszerrel

A Huawei Mate 50 Prót a fotós képességei különböztethetik meg a többi csúcskategóriás készüléktől, és úgy tűnik, hogy mostanra azt is sikerült megoldani, hogy a Google szolgáltatások is gond nélkül használhatóak legyenek rajta. A forint gyengüléséből fakadó árát viszont még emészteni kell.
Techno

A Huawei megelőzte az Apple-t a műholdas üzenetküldéssel

Az új iPhone-ok csak vészhelyzetben fogják tudni használni ezt a technológiát, ellentétben a Mate 50-nel és 50 Próval.
Techno

Európába is megérkezik a Huawei vérnyomásmérővel felszerelt okosórája

A Huawei Watch D-n már első ránézésre látszik, hogy a gyártó nagyon komolyan vette a vérnyomásmérést, ennek köszönhetően pedig a készülék már az európai hatóságoktól is megkapta a szükséges engedélyt. A berlini IFA kiállításon mi is meggyőződtünk róla, hogy a vérnyomásmérő egy okosórában nem puszta reklámfogás.
Techno

Az FBI szerint a kínaiak akár az amerikai atomfegyvereket is kompromittálhatják

A Szövetségi Nyomozó Iroda szerint a Huawei hálózati eszközei alkalmasak lehetnek a titkos katonai kommunikáció lehallgatására és megzavarására is.
Techno

Szinuszritmust és pitvarfibrillációt is mér a Huawei új okosórája

A Huawei Watch GT 3 Pro nem csak a kifinomult megjelenése miatt figyelemre méltó, de a ma még kevés okosórában elérhető elektrokardiográfot is találunk benne.
Techno

Az adatvédelmi hatóság nem tud róla, hogy a kínai telefonok titokban személyes adatokat továbbítanának Kínába

Egy, a külügyminisztérium munkatársainak elküldött körlevél szerint több kínai telefon "rejtett módon kommunikál személyes adatokat Kína irányába", de Péterfalvi Attila szerint hozzájuk eddig nem érkezett panasz ezzel kapcsolatban.
Techno

A Huawei magyarországi ellátó központjában már önműködő targoncák pakolják a készleteket

A Huawei pátyi logisztikai és gyártóközpontjában szinte minden megtalálható egy helyen, amiről a technológiai innováció az elmúlt években szólt: önvezető járművek, 5G, mesterséges intelligencia és kiterjesztett valóság is segíti a hatékonyabb munkavégzést.
Techno

Dollármilliárdokba kerül Amerikának, hogy megszabaduljanak a kínai távközlési alkatrészektől

A szolgáltatók "tépd ki és cseréld le" programja háromszor annyiból valósul meg, mint eredetileg tervezték.
Techno

Februártól Magyarországon is lehet kapni a Huawei különleges megjelenésű kihajtható telefonját

A Huawei P50 szériájának december végén bemutatott legújabb tagja, a P50 Pocket már megérkezett Európába, néhány nap múlva pedig Magyarországon is elérhetőek lesznek a készülékek, valamint a P50 Prót is lehet rendelni.
Garázs

A Huawei bemutatta az autót, amivel a Tesla babérjaira törnek

Bár a csütörtökön bemutatott Aito M5-öt hivatalosan a Seres gyártja, az autó tervezésében a Huaweinek is nagyon komoly szerepe volt.
Techno

Teljesen feje tetejére állt a mobilpiac az év végére

A december-januári időszak éveken keresztül holtszezonnak számított a telefongyártók körében, az idei szezonban viszont szinte az összes nagyobb márka új csúcskategóriás telefonnal készülődik az új évre.
Techno

A Huawei új hajlítható telefonja egészen különleges megjelenést kapott

A P50 Pocket telefon díszes zsebtükörre hasonlít, 5G-t viszont a kiszivárgott információk szerint nem tartalmaz majd.
Techno

A Huawei elindítja magyarországi webáruházát december elején

A Huawei Store-ban a gyártó fogyasztói üzletágának minden terméke elérhető lesz, ingyenes kiszállítással és a hírlevélre feliratkozók számára nagy kedvezményekkel.
Techno

A Huawei megtalálhatta a megoldást az amerikai embargó megkerülésére

A Honor kiemelkedő eredményei láttán a kínai gyártó állítólag elgondolkodott a telefonjai licencelésén.
Techno

Három márka uralja a hazai telefonpiac 80%-át

A negyedik pedig egy olyan gyártó, ami mindössze néhány hónapja van jelen Magyarországon.
Techno

Aki legyőzte az amerikai embargót: Európába is megérkezett a Honor 50

Hivatalosan ugyan két különálló cégről van szó, mégis nagyon úgy tűnik, hogy a Honor lesz a Huawei trójai falova, amivel rést ütnek az amerikai kormány által az anyavállalatra kivetett kereskedelmi embargón - még ha ehhez az egyik karjukat le is kellett vágniuk. A Honor 50 nemzetközi bemutatója legalábbis erősen erről tanúskodik.
Techno

Új telefonnal tért vissza Európába a Huawei

Elsőre ugyan meglepőnek tűnhet, hogy a kínai gyártó a csúcskategóriás P50 helyett a jóval olcsóbb Nova 9-cet küldi inkább boltokba a kontinensen, de ha közelebbről megvizsgáljuk a Huawei jelenlegi helyzetét, akkor világos, hogy ez volt a helyes döntés.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.