Űr

A Hubble és a James Webb teleszkóp is megörökítette a pillanatot, ahogy a NASA szondája belecsapódik a Dimorphos kisbolygóba

Az aszteroida még az ütközést követő nyolcadik órában is jóval fényesebben világított, mint a DART becsapódása előtt, amelynek célja, hogy letérítse az eredeti pályájáról az égitestet.
Techno

A Hubble idén fedezte fel, a JWST pedig már le is fényképezte a legtávolabbi ismert csillagot, az Earendelt

A csillagot Tolkien karakteréről nevezték el.
Űr

Ennyivel jobb fotókat készít a James Webb űrteleszkóp, mint az elődje

A NASA két nappal ezelőtt mutatta be az első teljes értékű fotókat, amelyeket már az új, tízmilliárd dollárba kerülő James Webb teleszkóppal készítettek a világűrről. Hogy a több mint két évtizede tervezett teleszkóp körüli felhajtás nem csak üres szemfényvesztés, azt pedig most már a saját szemünkkel is megnézhetjük.
Űr

Olyan csillagot fotózott a Hubble, ami már az univerzum keletkezésének hajnalán is létezett

Az Earendel az eddigi legtávolabbi csillag, amit sikerült megfigyelni a kutatóknak.
Űr

Két galaxis karambolozott – kozmikus háromszög lett az eredmény

A NASA Hubble Űrteleszkópja rögzítette, hogy mi történik két galaxis frontális ütközésekor – úgy tűnik, kirakják a kozmikus „elakadásjelzőt”. A cikkből kiderül a jelenség oka.
Űr

Ritkaság az ilyesmi: születő csillagot örökített meg a Hubble

Az ilyen feladatokra egyébként a Hubble különösen alkalmas.
Űr

Két galaxis annyira egymásba csavarodott, hogy a kettőből lett egy

Valóságos sziámi ikrek lettek két galaxisból a Hubble lenyűgöző felvételén, amit a cikkben megmutatunk.
Techno

Másfél millió kilométerre utazik a James Webb űrteleszkóp, hogy a legelső csillagok születéséről közvetítsen

Milyen volt az univerzum az ősrobbanás utáni száz milliomodik évtől kezdve? Hogyan formálódtak az első galaxisok? A legnagyobb és legbonyolultabb űrtávcső minden eddiginél messzebbre fog visszanézni az időben.
Űr

Csillagformáló porfelhőt örökített meg a Hubble űrtávcső

A NASA és az Európai Űrügynökség közös űrteleszkópja elcsípte az AFGL-5180 jelzésű objektumot, melynek vizsgálatával jobban megérthetjük a Naprendszer kialakulásának folyamatát.  
Űr

„Kísértetgalaxist” fényképezett a NASA

A közelmúltban felfedezett NGC 1052-DF2 galaxisban rendkívül szokatlan mód szinte egyáltalán nincs sötét anyag. De nem ez az egyetlen furcsasága.
Űr

Szokatlan galaxisokról készítette a Hubble az első fotóit feléledése után

Vasárnap ébredt fel a teleszkóp hosszú álmából és rögtön három galaxist is megörökített.
Űr

Feléledt a Hubble Űrteleszkóp, folytatódhatnak a tudományos munkák

Működésre bírták a tartalék számítógépet, de még egy-két napba telik, mire a tudományos megfigyeléseket végző eszközöket is teljes üzemmódba állítják.
Techno

Talán menthető a Hubble, már sejtik, mi a baja

31 éve szolgálja az űrkutatást ez a történelmi űreszköz, és kis szerencsével ismét működésre lehet bírni.
Techno

A Hubble számítógépe továbbra sem működik, a tartalék komputer is meghibásodott

A Goddard Űrrepülési Központból bekapcsolták a készenléti számítógépet is, hogy elhárítsák a problémát, de a gép ugyanazt a hibát mutatta, mint a másik számítógép.
Techno

Bekapcsolhatják a 2009-ben installált tartalék számítógépet a Hubble Űrteleszkópon

Még mindig nem derült ki, hogy mi romlott el a Hubble Űrteleszkóp számítógépén, keddi bejelentés szerint a probléma kiderítését célzó tesztek futtatása még több napba telhet, de lehetséges, hogy be kell üzemelni azt a számítógépet, amelyet 2009-es installálása óta még egyszer sem indítottak el.
Űr

Mégsem válik hamarosan szupernóvává a Betelgeuse, más ok állt a tavalyi Nagy Elhalványodásának hátterében

Csillagpor homályosította el az Orion csillagkép egyik legfényesebb tagját tavaly a most közzétett tanulmány szerint. A közeljövőben valószínűleg nem lesz szupernóva a Betelgeuse csillagból.
Űr

A csillagászok megtalálták több szokatlan rádiókitörés, FRB forrását

A kutatók a Hubble segítségével követtek vissza több FRB-t, és őket is meglepte, hogy amit találtak, nem felel meg annak, amit ezen jelek keletkezési okaként korábban feltételeztek.
Űr

Utazás egy galaxis középpontjába, ami magában hordozza a Tejút végzetét

A videóban az Androméda-köd galaxisról valaha készült legnagyobb felbontású fotóban tehetünk utazást, és szépsége láttán talán még arról is elfeledkezünk, hogy nagyjából 116 kilométeres másodpercenkénti sebességgel száguld felénk megállíthatatlanul.
Űr

Nincs az a karácsonyi égősor, amely úgy ragyogna, mint ez a csillagokból álló gömbhalmaz

A cikkben látható, a Hubble űrtávcső által lőtt kép akár karácsonyi üdvözlőlapnak is elmenne.
Űr

Fájdalmasan szép kép az űrből: galaktikus vízesés

A NASA a szokásosnál is gyönyörűbb képet tett közzé, így legalább valamivel feldobhatjuk ezt a szomorú hétvégét. A képet a Hubble űrtávcső készítette két galaxis összeolvadásáról.
Űr

Ezen a videón a NASA által elcsípett szupernóva-robbanás látható

Az eseményt a Hubble-űrteleszkóp örökítette meg: egy távoli galaxisban felrobbant egy csillag. Ez nem csak látványos, de segít meghatározni, hogy milyen messzire helyezkedik el tőlünk az adott galaxis, sőt az Univerzum tágulásának a mértéke is a hasonló események segítségével határozható meg.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.