Garázs

Már működik a rakétahátizsákok futurisztikus, elektromos vetélytársa

A SkyPack névre keresztelt elektromos "jetpack" még nem nyerte el végső formáját, de első prototípusának tesztje sikeresen lezajlott.
Techno

Valódi kvantumakkumulátorok még nem léteznek, de a jövőben villámgyorsan lehet majd őket feltölteni

Elméleti modellek segítségével kiszámolták, pontosan mennyivel lennének gyorsabban tölthetőek a kvantumakkumulátorok, mint a hagyományosak: az eredmények szerint az egységek számával négyzetesen növekedne a töltés sebessége.
Űr

Problémák léptek fel az SLS rakéta tesztelése közben, ezért átmenetileg leállították a folyamatot

A NASA a leendő Artemis küldetések rakétáját az indítóálláson teszteli, de a próbák során problémákat észleltek a folyékony oxigénnel, majd az első fokozat szelepeivel kapcsolatban, ezért a tesztet átmenetileg szüneteltetik.
Bolygó

Még van rá esély, hogy elkerüljük a klímakatasztrófát - összegzik az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület hatodik jelentésében

Az IPCC öt-hét évente kiadott, sokezer tudományos publikációra alapozott jelentésének tegnap megjelent részében azt a nehezen elérhető, de nem lehetetlen forgatókönyvet is számításba vették, ami szerint másfél Celsius-fok alatt tartható a globális felmelegedés mértéke az évszázad végére.
Tudás

Tényleg jó hatással van az agyra a délutáni szunyókálás?

Mire van nagyobb szükségünk, az egyfázisú alvásra, mikor, lehetőleg éjszaka, egyhuzamban tudjuk le a napi alvásmennyiséget, vagy a délutáni pihenő beiktatására? A kutatásokból kiderül: a szunyókálással kapcsolatban jobb, ha óvatosak vagyunk.
Űr

Ballonnal a sztratoszférába - az űrturizmus új formája alakul

Messze még az idő, hogy a családi nyaralás során valamelyik tengerpart helyett az űrbe vagy legalábbis a sztratoszférába ruccanjanak ki az emberek, de a World View cég küldetése, hogy minél több ember számára megnyissa az utat egy ilyen jövő felé.
Garázs

A Waymo biztonsági sofőr nélküli önvezető autói már San Franciscóban is szállítanak utasokat

Egyelőre csak a cég alkalmazottai használhatják a szolgáltatást, amit immár biztonsági sofőr nélkül közlekedő autókkal tesztelnek a városi utakon.
Techno

Mire jó a kvantumszimulátor, ami minden eddiginél gyorsabban működik?

A Fujitsu szimulátora 36 qubittal dolgozik a világ problémáinak megoldásán.
Űr

Nem várt akadályokba ütköztek a résztvevők a szimulált Holdon való versenyen

Késleltetés a kommunikációs kapcsolatban, lemerülő akkumulátorok, nem megfelelő fényviszonyok - számos probléma, amivel egy valódi holdraszállás során meg kell majd küzdeni.
Techno

Elkészült az ITER kriosztátja, a legnagyobb vákuumkamra a világon

A harminc méter magas, nagyvákuum-kamra, amelynek a képen látható utolsó eleme is elkészült, fogja majd a szupravezető mágneseket megfelelő hőmérsékleten tartani. A kamra diagnosztikai elemeit az Energiatudományi Kutatóközpont kutatócsoportjának segítségével fejlesztik.
Techno

A Dyson első hordható eszköze különös kombinációja a légtisztítónak és aktív zajszűrős fülhallgatónak

Egyszerre szívhatunk friss levegőt és hallgathatunk zenét a Dyson termékével, amit hat évnyi fejlesztés és 500 féle prototípus tesztje után dobnak piacra.
Tudás

Mikor lesz végre az embereknek is kopoltyúja?

Gill man, azaz Kopoltyú Ember a horrofilm-történelem egyik legemlékezetesebb karaktere. De mennyire állunk közel ahhoz, hogy kifejlesszük a valóságban is használható (mű) kopoltyút, és végre oxigénpalack nélkül is úgy éljünk, mint hal a vízben?
Techno

Az Apple okosszemüvegével elmosódhat a határ a valóság és a virtuális dimenziók között

A cég még nem mutatta be a kiterjesztettvalóság-szemüvegét, de egy koncepcióvideó jól érzékelteti, hogy milyen előnyökkel járhat az AR eszközök használata a hétköznapok során.
Garázs

Már nyáron elkezdik a rakétahátizsákkal való mentést tesztelni a brit légimentősök

Az Egyesült Királyság Lake District nemzeti parkjában hetente átlagban 15-20 láb-, vagy kéztöréses eset történik, ezeket hamarosan már a Gravity Industries Jet Suitjával közlekedő légimentősök kezelhetik.
Tudás

Sci-fi iskolák születnek - a háromdimenziós platformokban rejlik az oktatás jövője

A számítógépek képernyőin vagy tankönyvek kétdimenziós világán keresztül zajló oktatás nem tárja fel az összes lehetőséget a diákok előtt, de a VR/AR és 3D modellező eszközökkel új utak nyílnak meg a tanulásban. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola már erre a jövőre készül.
Techno

Megjelent a Metatörténelem - Háború Múzeuma Ukrajnában, ami a háborúnak állít emlékművet

Az ukrán digitális átalakulásért felelős minisztérium hivatalos gyűjteménye NFT-k formájában emlékezik meg az elmúlt hetek történéseiről.
Tudás

A világ legnagyobb antianyaggyárában nem várt módon reagáltak az egzotikus atomok

Az univerzum régóta kutatott titkát igyekszik feltárni a magyar kutatók részvételével zajló CERN kísérlet, amelyben antiprotont is tartalmazó héliumatomok viselkedését figyelik meg.
Tudás

Most először találtak rá a mikroműanyagokra az emberi vérben

A szemmel alig látható, egészen kis dolgoknak is lehet jelentős hatása a világban, ha elég nagy mennyiség gyűlik össze belőlük, a mikroműanyagok pedig már mindenhova beférkőztek - még a vérkeringésünkbe is.
Techno

Autó, robotkutya, humanoid? A legújabb hibridrobot bármivé átváltozik

Önmaguktól tanulnak a négylábú, kerekeken guruló humanoid transzformerek.
Űr

Búcsú a gravitációtól - az űr lehet a modernkori aranyláz helyszíne

A földi körülmények fizikai korlátait maguk mögött hagyva a kutatók sosem látott szabályosságú kristályokat és új ötvözeteket hoznak létre az űrben. A termékek költséghatékony előállítása és hasznosítása egy újfajta aranyláz kezdetét jelentheti?
Űr

Így borult fénybe a világegyetem a kozmikus reionizáció korában

Feltárul a világegyetem hajnala a kozmikus reionizáció korát bemutató szimulációval.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.