Techno

Lebegő városokban élhetnének az emberek, ha a Föld tartalékai kimerülnek

Százéves szovjet koncepció éled újra a világ újratervezésére kiírt versenyen.
Techno

Kémjátszma - egy felmérésből kiderült, hogy az emberek 30%-a szívesen telepítene kémprogramot a párja digitális eszközeire

A Kaspersky által 21 országban lefolytatott felmérés válaszadóinak, ha nem is többsége, de jelentős része úgy gondolja, hogy nem probléma, ha stalkerware programmal ellenőrzi a partnere hűségét.
Űr

A NASA első élesben zajló aszteroidaeltérítő tesztjén egy szondát ütköztetnek egy kisbolygóval

A holnap reggel induló DART misszió a Föld aszteroidabecsapódás elleni védelmének egyik lehetséges módszerét vizsgálja: a szonda jövő szeptemberben éri a Didymos kísérőjét, a Dimorphost, és egyenesen nekiütközik, hogy eltérítse pályájáról.
Techno

Új típusú városok a láthatáron - kriptovárosokat építenének Afrikában és Közép-Amerikában is

Nayib Bukele, El Salvador elnöke részletes terveket jelentett be szombaton egy teljesen kriptovalutára alapozott város megépítéséről, ahol még a központi parkban is a bitcoin szimbóluma köszönne vissza. Az R&B énekes Akon is hasonló projektet tervez, csak ő a saját kriptovalutájára, az Akoinra alapoz.
Tudás

Elektromosság nélküli, sőt, hűtőszekrényt is nélkülöző hűtés alakíthatná át a konyhákat

A távoli jövőben lehet, hogy az ember csak vendég lesz a saját otthonában, akire a robotséf főz, miközben a okosotthon asszisztense rendeli az élelmiszereket és a humanoid gépek takarítanak ki utána, és már olyan alapvető berendezésekre sem lesz szükségünk, mint például a hűtőszekrény.
Garázs

Újabb nukleáris jégtörő kezdi meg a munkát hamarosan az Északi-sarkvidék környékén

A Szibéria atomjégtörő hajó 2,8 méter vastagságú jégen is keresztülhalad, jelenleg a Finn-öbölben tesztelik a mérnökök a meghajtórendszerét.
Techno

Közeledik a robottraktorok kora Oroszországban - tízezer önvezető traktort állítanak szolgálatba 2024-től

A részben automatizált traktorok egyre nagyobb szerepet kapnak a mezőgazdasági munkák során a világ minden táján, Oroszországban 10 000 teljes mértékben önvezető robottraktort terveznek munkába állítani néhány éven belül.
Techno

Elkészítették a világ legkisebb számítógépes egerét

Hosszú utat tett meg a hatvanas években feltalált, akkor még X-Y pozíciómutató kijelzőrendszerek számára nevet viselő számítógépes kiegészítő, mára akár már hüvelykujj méretű verziót is választhatunk magunknak.
Űr

Megszületett a Matosinhos Manifesztó Európa űrbeli szerepének növeléséről

Annak érdekében, hogy Európa végre a tettek mezejére lépjen és felgyorsítsa az űrprogramjait, a miniszterek három fő célt és két inspirációul szolgáló missziót jelöltek ki a pénteken tartott találkozón.
Tudás

Alakváltó mikrobotok szállítják a gyógyszert a rákos sejtekhez

A kemoterápia mellékhatásait igyekeznek redukálni a kutatók a mikroszkopikus robotokkal, amelyek célzottan szállítják a gyógyszert a rákos sejtekhez, ahol a környezettől eltérő pH-érték hatására engedik ki magukból a hatóanyagot.
Űr

Alakulnak a tervek, hogy hogyan fognak közlekedni a Holdon az asztronauták

A NASA elmondása szerint nem a "nagyapáink holdjáróját" építik, amelyeket az Apollo-missziók korában használtak, hanem olyan modern űrjárműveket, amelyek a hosszú távú felfedezést is lehetővé teszik.
Techno

Gordon, a mesterséges intelligencia rendszer irányítja a legújabb, önmagától tanuló rakodórobotot

A Telexistence kengurukülsejű, távoli irányítással működő robotja mellé megérkezett a Tx Scara, amely a japán boltokban végezheti a készletek feltöltését.
Techno

A hajléktalanoknak saját mini-háza lehet a számukra megépített texasi faluban

A mikroházakat maguk a lakók tervezhették meg, akik, immár ex-hajléktalanként munkát is vállalhatnak, mivel az albérletet fizetniük kell. A falu környékén, a texasi Austinban nemrégen vezettek be tiltást az utcai sátortáborok ellen.
Tudás

Egy spanyol kalandor egyedül evez át az Antarktiszi-félszigetre és onnan Shakelton megmenekülésének helyszínére SUP-pal

Antonio de la Rosa nem először indul vakmerő útra, egyszer már átevezett egy SUP-pal a Csendes-óceán egy 4700 kilométeres szakaszán. Most a néhai brit felfedező, Ernest Shackleton drámai expedíciójának végső állomásait járja be egy összesen 3050 kilométeres távon, amelynek 1000 kilométeres szakaszán evezni fog.
Garázs

A Honda önvezető szállítójármű flottát tesztel Új-Mexikóban

A kevéssé fantáziadús elnevezésű Autonomous Work Vehicle (AWV) példányai eddig sikeresen teljesítették a feladatukat a rögös és forró teszthelyszínen. A járművek önállóan végzik a szállítást a munkások helyett, akik így felszabadulhatnak a monoton feladatok elvégzése alól.
Techno

A Sas leszállt - bemutatta minden eddiginél nagyobb teljesítményű kvantumchipjét az IBM

Az Eagle teljesítménye túlszárnyalja a cég minden eddigi processzoráét és nem szimulálható a klasszikus számítógépeken Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatójának elmondása szerint, de ez nem jelenti azt, hogy eljött a hagyományos számítógépek legsötétebb órája.
Tudás

Kína második Holdja és az Égbolt Városa - a megaprojektek, amik soha nem valósultak meg

Mesterséges Hold az égre, ami bevilágítja a sötét utcákat éjszaka és Sky City vertikális városa, melyet soha nem kell elhagyni a lakóknak: a nagyratörő és néha szó szerint ragyogó terveknek a rideg valóság az útjába állt.
Techno

A Google mesterséges intelligencia asszisztense önállósodott és random módon hívott fel embereket a Pixel 6 telefonokról

A túl okos telefon esete, vagy éppen az ellenkezője?
Techno

Egy robot több mint öt éve rója magányosan a mélységet a Csendes-óceánban

A Monterey-öbölben található kutatóintézet automata járműve négyezer méteres mélységben arról gyűjt adatokat, hogy hogyan zajlanak a világ legkevésbé feltérképezett helyein, a mélytengeri területeken a szénkörforgással kapcsolatos folyamatok.
Techno

2022-ben megszületik a metaverzum-város

Egy kelet-ázsiai ország fővárosa digitális avatárokkal benépesített világba helyezi át az ügyintézés egy részét, azok számára, akik inkább virtuális tisztségviselőkkel beszélnék meg a problémáikat.
Garázs

A bányászathoz használt óriás kotrógép egész falvakat nyel el Németországban

A Krupp vállalat Bagger 288 gépe az egyik legnagyobb munkagép a világon és folyamatos működése közben Németország leghatalmasabb lignitbányjának területét növeli, amely már így is sokezer hektár kiterjedésű.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.