Űr

A tervek szerint 2025-ben fog újra ember landolni a Holdon

1972-ben lépett utoljára ember a Hold felszínére, de a következő alkalomra várni kell még egy kicsivel többet. A Blue Origin pereskedése, a fejlesztések során felmerülő nehézségek, a járványhelyzet és más hátráltató tényezők miatt a tervezett 2024-es időpontot immár hivatalosan is egy évvel későbbre tették át - jelentette be tegnap Bill Nelson, a NASA vezetője.
Techno

Hidegpárásító, melegpárásító, ultrahangos és nanocloud - melyiket válasszuk a lakásba?

A száraz levegő nem csak kellemetlen, hanem egészségügyi problémákat is okozhat, de nem mindegy, hogy milyen párásító eszközt használunk: a bevizsgált párásító készülékek jelentős része nem ment át az Információs és Technológiai Minisztérium laboratóriumának legújabb tesztjén. Melyik három termék maradt versenyben és mit tudnak, amit a többi nem?
Bolygó

Modern kori Atlantisszá válhat egy óceániai állam, ahol arra készülnek, hogy teljesen elnyeli őket a víz

Tuvalu igazságügyi minisztere elmondta: próbálják kitalálni, hogyan őrizhetnék meg jogi státuszukat akkor is, ha az óceán elnyeli a szigeteket.
Ember

Képzelt betegség vagy valódi probléma a Szélturbina Szindróma?

Alvászavar, fejfájás, elködösülő gondolkodás, rémálmok, agytumor és Parkinson-kór: csak néhány a tünetek közül, amelyeket időnként a közeli szélerőművel által kibocsátott infrahangok, elektromágneses sugárzás vagy villogó fények számlájára írnak az emberek.
Űr

Így jelentkezhet a Magyar Űrhajós Programba az, aki a legújabb magyar kutatóűrhajós szeretne lenni

2022 január 31-éig lehet beadni a jelentkezési lapokat, a feltételek nem is olyan szigorúak, de a kiegyensúlyozott, minden körülmények között stabil jellem például egyértelmű elvárás. Négy jelentkezőt választanak ki: egy űrhajósjelöltet, egy fő tartalékost, és két biztonsági tartalékost, előbbi kettő Houstonban az Axiom Space kiképzésén vesz majd részt.
Garázs

Bemutatták a kilencven fokban forduló kereket, ami jelentősen megkönnyítheti a parkolást

A Hyundai Mobis már a jövő közlekedési formáira gondolt, mikor megtervezte a kereket, a rendszert 2025-re önvezető autókba szeretnék integrálni.
Techno

Vége a reklámmentes időknek a Zoomon, mostantól hirdetéseket is mutat a platform

A videókonferenciák közben nem igazán hiányzik senkinek, hogy reklámokat kelljen néznie, de egyelőre nem kell ettől tartani, csak a megbeszélések legvégén mutatja a Zoom a hirdetéseket.
Tudás

Vasúti alagút épül a Duna alatt és új híd a folyón - radikálisan átalakul Budapest közlekedése

A konkrét tervek még formálódnak, de a munka a háttérben már megkezdődött a főváros közlekedésének jelentős átalakítása érdekében.
Techno

Egy kínai gyártó bemutatta, miért van szüksége mindenkinek egy saját robotkutyára

A legendás ősi harcilóról elnevezett négylábú robot az első a fajtársai között, aki tud oldalra szaltózni, bár az irodai munkája során valószínűleg nem ezt a képességet fogja a legjobban kamatoztatni.
Techno

Drónok elleni légvédelmi kupolák védhetik meg a városok légterét

A betolakodó légi járműveket nem csak észlelik a Dedrone eszközei, a cég fegyvert is kínál a drónok hatástalanítására.
Techno

Már olyan fürdőszobaszőnyeget is vásárolhatunk, ami a talpunkról felismer minket

A világ első okos fürdőszobaszőnyege méri a testtömeg-indexünket, javaslatokat tesz, hogy hogyan javítsunk a tartásunkon és előfizetésért cserébe életmód tanácsokat is ad.
Űr

Túl a Földön és túl a Holdon is az emberiségre minden eddiginél nagyobb kihívások várnak

"Az egyetlen bolygót benépesítő fajok nem maradnak életben hosszú távon" - idézték John Young asztronauta szavait a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusán, ahol a Hold és Mars küldetések nehézségeiről és lehetőségeiről számoltak be a résztvevők.
Garázs

Csészealj alakú személyi légi szállítóeszközzel is közlekedhetünk majd, nem csak repülő autókkal

Ha eléggé biztonságossá válnak és megkapják a szükséges engedélyeket a különös közlekedési eszközök, akkor a rakétahátizsák, a repülő motor és repülő autó mellett repülő csészealjszerű járművel is eljuthatunk A-ból B-be nem is olyan sokára.
Techno

A Microsoft is átjárót épít egy másik univerzumba, amit a hasonmásaink népesítenek be

Mark Zuckerbergnek igaza lett, tényleg itt van a metaverzumok kora.
Garázs

Felsővezetékes autópályák készülnek, ahol a kamionok áramszedővel tölthetik magukat menet közben

Svédországban nem csak indukciós utakat teszteltek, hanem felsővezetékes pályákat is, Németország pedig arra készül, hogy az autópályái harmadán kiépíti a rendszert. Az áramszedős kamionok már Kaliforniában is felbukkantak és nemsokára megérkeznek az Egyesült Királyságba is.
Bolygó

Több mint száz ország vezetőjének közös bejelentése szerint 2030-ra véget érnek az erdőirtások a világon

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 26. éghajlatváltozási konferenciáján a világ erdőterületeinek 85%-át birtokló 105 ország vezetői tettek arra ígéretet, hogy megállítják az erdők irtását és visszafordítják a negatív folyamatokat.
Űr

Épülnek a műholdas internethálózatok, jövőre már az Amazon műholdjai is működésbe lépnek

A SpaceX Starlinkje tart legelőrébb a műholdas internetszolgáltatáshoz szükséges műholdas hálózat kiépítésében, de más cégek is beszállnak a versenybe.
Bolygó

Az Ivo Dzsima-i csata elsüllyedt hajói és sok négyzetkilométernyi habkősziget került felszínre Japán partjainál

A Fukutoku-Okanoba vulkán kitörése nem várt eredményekkel járt: sűrű tajtékkőréteg borította be a környéket, amiben még úszni is megpróbált egy helyi lakos, nem sok sikerrel.
Garázs

Vízalatti alagútban futó nagysebességű vasutat építenek Indiában

Az ország első nagysebességű vonata japán gyártmányú Sinkanszen lesz és egy hét kilométeres szakaszon vízalatti alagútban halad majd.
Techno

Az ország, ami az olajra épült, létrehozza az első olajfúró torony-vidámparkot

Szaúd-Arábia a lakosság számára és belföldi beruházásai során egyre inkább előtérbe helyezi a zöld életmódot és technológiákat, de az olajexportról nem mond le a jövőben sem.
Tudás

Amikor a cukor szó szerint gyilkol - Japánt egy évig tartották terrorban a mérgezett édességek

A történelem folyamán nem egyszer torkollottak tragédiába az ünnepi esték és teljesen egyszerű hétköznapok is az ártatlannak tűnő, de valójában mérgezett édességek miatt. Az egyik legsúlyosabb eset a viktoriánus kor Angliáját, az egyik legszokatlanabb pedig Japánt sújtotta.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.