Űr

Váratlan fordulat: ha valaki titkos UFO-programon dolgozott, azt a Pentagon immár kész meghallgatni

Sőt, ha kell, az ilyen esetekkel foglalkozó, Pentagonon belüli iroda, az AARO tanúvédelmet is biztosít az illető számára – az AARO a történelmi eseményekre is kíváncsi egészen 1945-ig visszamenőleg. A fejlemények David Grusch kongresszusi meghallgatását követték, aki szerint az AARO-nál nem vették eddig elég komolyan ezen program létezését. Közben felmerült az is, hogy az AARO vezetőjét év végéig lecserélik.
Tudás

Hátborzongató videón vedlik egy pók egy nő fülében

A pók folyamatos, furcsa kattogó és susogó hangokat hallatott, amiktől a 64 éves nő aludni sem tudott. Az orvosok először azt hitték, két pók is beköltözött a szegény asszony fülébe, de mint kiderült, az egyik csak az állat levedlett páncélja volt.
Tudás

Bennünk csak egy végtagi elváltozást okoz ez a mutáció, a denevéreknek viszont ettől nőhetett szárnyuk

A denevér az emlősök közül egyedülálló módon képes a repülésre – a titkát azonban úgy tűnik, sikerült megfejteni: a háttérben egy olyan génmutáció áll, amely nálunk, embereknél is megjelenhet, csak amíg nekünk az ujjaink nőnek tőle össze, a denevér szárnyakat kap.
Űr

A Jupiter szörnyű „kísértet arcát” posztolta a NASA halloweenre

Szeptember 7-én a NASA Juno küldetése közeli felvételt készített a Jupiter északi régiójáról, a Jet N7-ről viharos felhőkkel és örvénylő viharzónákkal a bolygó éjszaka-nappal határán – némi fantáziával azonban igazi „kísértet arcot” vehetünk észre a képen.
Garázs

Egészen brutális 410 lóerőt présel ki magából a hidrogénnel hajtott turbómotor

Versenyautókba szánják, és a segítségével megőrizhető a versenyzés minden ismert és kedvelt mechanikai aspektusa – csak épp környezetbarátabb lesz az egész.
Űr

A nukleáris szitakötő megrezegteti szárnyait: így fejlesztik a Titán holdra tervezett nyolc rotoros drónt

A NASA Dragonfly missziója keretében egy atommeghajtású forgószárnyas repülőgépet fejlesztenek, amelyet a Szaturnusz Titán holdjának felfedezésére terveztek. A küldetés 2027-ben indul, és a 2030-as évek közepén éri el a Titánt, hogy megvizsgálja a hold összetett kémiáját és hogy az égitesten megtalálhatóak-e az “élet előfutárai”.
Techno

Mintha egyenesen a Star Warsból érkezett volna az USA új megfigyelő eszköze, amellyel Kína ellen készül

A legfejlettebbb optikai érzékelőkkel és mesterséges intelligenciával felszerelt eszköz képes az önálló repülésre, még akkor is, ha sem a GPS rendszer, sem egyéb kommunikációs lehetőség nem áll rendelkezésre. Igazi kutászdroid elsősorban Kína ellen.
Ember

Az emberi öntudat talán csak az entrópia forrongó, kaotikus mellékterméke

Képzeljük el, hogy az agyunk, akárcsak az Univerzum, a rendezettségből tart a rendezetlenség felé – ha pedig ez így van, akkor ennek a folyamatnak lehet a mellékterméke az, amit mi emberi öntudatnak nevezünk.
Űr

Az Élő Festékkel könnyen lehetne oxigént termelni a Marson

Bemutatkozik a Zöld Élő Festék, amely folyamatosan ontja magából az oxigént, és nem csak a Marson jönne jól, de akár itt, a Földön is.
Űr

A kozmikus „fénykard”, mely egész csillagokat vág ketté

A csillagvágó, relativisztikus penge magyarázhatja az Univerzum legfényesebb felvillanásait is.
Ember

Az emberi spermium megszegi a fizika egyik legfontosabb mozgástörvényét

Newton törvénye kimondja ugyan, hogy minden akciónak azonos és ellentétes reakciója van, de az emberi spermiumot ez nem érdekli.
Garázs

Motoroid 2 – a Yamaha bizarr mód tekeredő, önkiegyensúlyozó motorja

Az előző koncepció, a Motoroid feljavított verziója nem csak kiegyensúlyozza önmagát az elődhöz hasonló mód, de beépített mesterséges intelligenciát és sok egyéb nyalánkságot is tartalmaz.
Űr

“Minden mást feleslegessé tesz” – pánik módban a NASA és a konkurencia a SpaceX Csillaghajójától

Elon Musk a Starship sikerével nem csak megnyerheti a most zajló, részben kereskedelmi űrversenyt, de behozhatatlan előnyre tehet szert a jövőre nézvést is.
Techno

Őrület: mikrochip méretű részecskegyorsítót fejlesztettek

A részecskegyorsítók nem arról közismertek, hogy kicsik lennének – most mégis egy mikrochip méretűt fejlesztettek.
Űr

Miként festene a fizika alapján egy realisztikus űrcsata?

Túl sok köze nem lenne a filmek világához – annál egyrészt kevésbé látványos, másrészt sokkal iszonyatosabb lenne a valóságos háború az űrben. Két esetet is vizsgálunk: egy nemzetek közötti űrháborút, és egyet, amit az idegenekkel vívnánk.
Techno

Tiszta energia csirketollból

Miként csatlakoznak tollas barátaink a klímasemlegesség jegyében vívott küzdelemhez? A tollaikkal – ebből ugyanis környezetbarát módon lehet féligáteresztő hártyát gyártani.
Bolygó

Tizenkétezer éves a Föld leghatalmasabb élőlénye, és most felvették a hangját

Egy liget, ami lényegében egyetlen fa – a Pando a bolygó leghatalmasabb élőlénye, és most sikerült a hangját is rögzíteni.
Űr

Az Univerzum összes objektumának legátfogóbb ábrázolása szerint elvileg egy gigászi fekete lyukban is lehetünk

Akad azonban egy másik, nem kevésbé meglepő, egyben valószínűbb forgatókönyv is. Akárhogy is: elkészült az Univerzum történetének legátfogóbb diagramja, ami több nyugtalanító kérdést is felvet.
Űr

Ismeretlen tárgyak a mélyűrben, furcsa felvételek – az Eglin Légibázis titkai

Az Eglin Légibázis David Grusch kongresszusi meghallgatásán került elő, de furcsa módon nem Grusch, a tanú számolt be róla, hanem az egyik jelenlévő képviselő. Eszerint a bázison még a képviselők elől is titkoltak dokumentációkat. A bázis másik érdekessége egy katalógus a mélyűrben észlelt, ismeretlen tárgyak nyomonkövetésére.
Tudás

Nagyhatalmú viking királynéről mesél a rúnakő – derült ki a 3D-szkennelés után

Kékfogú Harald, dán király édesanyja a saját maga jogán is rendkívül fontos uralkodó lehetett, ami alapján a nők sokkal befolyásosabbak lehettek a vikingkori dán társadalomban, mint eddig hittük.
Űr

Még mindig rejtély: mégsem becsapódás okozta az óriási marsi morajlást, hanem a planéta belsejéből érkezett

Az InSight tavaly, épp a missziója végefelé közeledve rögzítetette az eddigi legnagyobb “marsrengést”, amely olyan erős volt, mint az összes korábban detektált rengés összesen. A kutatók úgy vélték, hogy egy nagyobb égitest becsapódása okozhatta ezt, ennek viszont azóta sem találták a nyomát – vagyis a rengés a bolygó belsejéből érkezett.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.