Techno

Az eredetileg tervezettnél is jóval nagyobb hatalmú hivatal nyomozhatna az UFO jelenségek után az USA-ban, ráadásul nyilvánosan

A most tervezett „UFO-hivatal” minden jogkört és forrást megkapna, hogy egyszer és mindenkorra tisztázza a rejtélyes repülő tárgyak mibenlétét, emellett felhúznának egy tudósokból álló szakértői csoportot is. Ennél is fontosabb lenne viszont a nyilvános beszámolók készítése, melyek a múltbeli eseményekre is kiterjednének.
Űr

Lehetséges, hogy az Univerzum egy laboratóriumban készült?

Egy harvardi fizikus elmélete szerint ideje beismerni, hogy talán nem az emberiség a legintelligensebb létforma a környéken, elvégre még egy bébi univerzumot sem vagyunk képesek létrehozni. Mások azonban lehet, hogy pontosan ezt tették és így született meg az általunk ismert világ.
Techno

Földönkívüli technológia nyomait kutatja egy harvardi kutató vezetésével zajló új projekt

Tegnap indították útjára a Földönkívüli Technológiai Civilizációk (ETCs) tárgyi bizonyítékai után nyomozó Galileo projektet Avi Loeb vezetésével, amely új műholdas rendszerek felhasználásával tervez alaposabb bepillantást nyerni az ismeretlen jelenségek hátterébe.
Űr

A kutatók valószínűleg rájöttek, mi volt valójában a Naprendszeren kívülről érkezett Oumuamua

Megnyugtató magyarázatot találtak a rejtélyes égitestre: talán nem egy idegen civilizáció terméke, de így is rendkívül érdekes (sőt talán még érdekesebb is) ez a másik naprendszerből érkezett látogató.
Ember

Ha a rejtélyes BLC1-rádiójel idegen civilizáció műve lenne, az a civilizációnk és a tudomány egyik fontos alapelvét cáfolná meg

A valószínűség az ellen szól, hogy a rejtélyes BLC1-rádiójel idegen civilizáció műve lenne, ha viszont mégis az, akkor kukázhatjuk a világunkat eddig alapvetően irányító Kopernikuszi elvet.
Űr

Egy harvardi professzor könyve szerint az Oumuamua idegen civilizációtól származik

A harvardi professzor már korábban is amellett érvelt, hogy a 2017-ben észlelt, a Naprendszerünkön kívülről érkezett látogató, az Oumuamua valójában bizonyíték egy idegen civilizáció létezésére. Most Abraham Loeb professzor egy teljes könyvben fejti ki az álláspontját.
Űr

Egy harvardi professzor szerint az idegenek küldhetnek nekünk jeleket

Kanadai tudósok most februárban detektáltak erős, egy másik galaxisból érkező rádiójelsorozatot, amely tizenhat naponként jelent meg. A Harvard Egyetem egyik csillagásza szerint nincs kizárva, hogy a jelet egy idegen civilizáció küldi.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.