Tudás

Kiderült az igazság a Kijev feletti UFO-król

Dr. Avi Loeb harvardi kutatót az USA kormánya kérte fel, hogy elemezze ki a Kijev felett észlelt UFO-k esetét, de közben az érintett kijevi obszervatórium is lefolytatott az ügyben egy vizsgálatot. Az eredmények egybevágnak.
Tudás

Érdemes-e városfények után kutatni idegen bolygókon?

Egy fejlett idegen civilizáció is építene városokat, és ezek fényeit akár érzékelhetnénk is. Kérdés, hogy milyen távolságból, és egyáltalán felismernénk-e ezeket a mesterséges fényeket. Mindennek azonban akad egy érdekesebb aspektusa is.
Tudás

Hatalmas mágnessel keresnék meg az óceánba csapódott, csillagközi objektumot

Lényegében az történik, ami a címet olvasva megjelenik az ember lelki szeme előtt: egy hajóról óriási mágnessel halásznák ki a legkorábbi, általunk ismert objektumot, amely belépett a mi Naprendszerünkbe, és jelenleg a Csendes-óceán mélyén pihen.
Űr

Idegen technológia is lehet a csillagközi meteor, ami 2014-ben a Csendes-óceánba zuhant

Ezt írja egy harvardi professzor, aki szerint épp ezért mindent meg kell tenni, hogy kihalásszuk CNEOS-2014-01-08 jelű meteort az óceán fenekéről, amelyről azután derült ki, hogy a csillagközi térből származik, hogy a vele kapcsolatos adatokról a Pentagon nemrég levette a titkosítást.
Űr

Nem az Oumuamua volt az első – 2014-ben belépett a Föld légkörébe egy, a csillagközi térből érkezett meteor, de a Pentagon titkolózása miatt ez csak most derült ki

Úgy tudtuk eddig, hogy az Oumuamua volt az első olyan égitest, amit az emberiség érzékelt és a csillagközi térből érkezett. Most kiderült, hogy évekkel korábban már akadt egy hasonló objektum, csak ez be is csapódott a Földbe, és az anyaga most is ott van az óceán mélyén. A tudományos munkát eddig hátráltatta az amerikai kormány titkolózása.
Tudás

Az eredetileg tervezettnél is jóval nagyobb hatalmú hivatal nyomozhatna az UFO jelenségek után az USA-ban, ráadásul nyilvánosan

A most tervezett „UFO-hivatal” minden jogkört és forrást megkapna, hogy egyszer és mindenkorra tisztázza a rejtélyes repülő tárgyak mibenlétét, emellett felhúznának egy tudósokból álló szakértői csoportot is. Ennél is fontosabb lenne viszont a nyilvános beszámolók készítése, melyek a múltbeli eseményekre is kiterjednének.
Tudás

Lehetséges, hogy az Univerzum egy laboratóriumban készült?

Egy harvardi fizikus elmélete szerint ideje beismerni, hogy talán nem az emberiség a legintelligensebb létforma a környéken, elvégre még egy bébi univerzumot sem vagyunk képesek létrehozni. Mások azonban lehet, hogy pontosan ezt tették és így született meg az általunk ismert világ.
Űr

Földönkívüli technológia nyomait kutatja egy harvardi kutató vezetésével zajló új projekt

Tegnap indították útjára a Földönkívüli Technológiai Civilizációk (ETCs) tárgyi bizonyítékai után nyomozó Galileo projektet Avi Loeb vezetésével, amely új műholdas rendszerek felhasználásával tervez alaposabb bepillantást nyerni az ismeretlen jelenségek hátterébe.
Űr

A kutatók valószínűleg rájöttek, mi volt valójában a Naprendszeren kívülről érkezett Oumuamua

Megnyugtató magyarázatot találtak a rejtélyes égitestre: talán nem egy idegen civilizáció terméke, de így is rendkívül érdekes (sőt talán még érdekesebb is) ez a másik naprendszerből érkezett látogató.
Tudás

Ha a rejtélyes BLC1-rádiójel idegen civilizáció műve lenne, az a civilizációnk és a tudomány egyik fontos alapelvét cáfolná meg

A valószínűség az ellen szól, hogy a rejtélyes BLC1-rádiójel idegen civilizáció műve lenne, ha viszont mégis az, akkor kukázhatjuk a világunkat eddig alapvetően irányító Kopernikuszi elvet.
Űr

Egy harvardi professzor könyve szerint az Oumuamua idegen civilizációtól származik

A harvardi professzor már korábban is amellett érvelt, hogy a 2017-ben észlelt, a Naprendszerünkön kívülről érkezett látogató, az Oumuamua valójában bizonyíték egy idegen civilizáció létezésére. Most Abraham Loeb professzor egy teljes könyvben fejti ki az álláspontját.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.