Űr

Egy év után újabb privát misszió indul a Nemzetközi Űrállomásra

Az Axiom Space tavaly áprilisban kisebbfajta történelmet írt, amikor eljuttatta az ISS-re az első olyan missziót, amelyet egy magáncég szervezett, egy magáncég biztosította hozzá a rakétát és az űrkapszulát, az utasok pedig egytől-egyig civilek voltak. A mindössze hét éve létező vállalat vasárnap már a második sikeres küldetését teljesítheti az ISS-re, amely magyar idő szerint éjfél körül fogja kezdetét venni.
Űr

Nem véletlen emlékeztet egy népszerű sci-fi sorozatra a NASA új szkafandere

Az űrügynökségnek az Axiom Space fejleszti az új szkafandert, a dizájnhoz pedig egy ismert sci-fi sorozat kosztüm mesterét is felkérték.
Űr

Ezekben az űrruhákban fog visszatérni az emberiség a Holdra

Hiába fejlesztett éveken keresztül új űrruhát a NASA, végül mégis két magáncéghez szervezte ki azoknak a következő generációs űrruháknak a létrehozását, melyeket az Artemis-küldetésekhez is fognak használni.
Űr

Hét nap csúszással tért vissza a Földre az Ax-1 misszió legénysége

Az első, kizárólag privát asztronautákból álló ISS-misszió eredetileg nyolc napot töltött volna el az űrállomáson, de végül több mint két hétig maradtak.
Űr

Kisebb komplikációkkal, de megérkezett az űrállomásra az első, kizárólag privát asztronautákból álló misszió

A Crew Dragon űrkapszula a dokkolást segítő kamerarendszer hibája miatt háromnegyed órát várakozott az ISS-től néhány méterre, de végül sikeresen csatlakoztak az űrállomáshoz.
Űr

Sikeresen elindult a Nemzetközi Űrállomás felé az első, kizárólag privát űrhajósokból álló misszió

Pénteken, magyar idő szerint 17.17-kor magasba emelkedett a SpaceX Falon-9 rakétája a Dragon Endeavour űrhajóval, amely az Ax-1 misszió tagjait viszi az űrállomásra.
Űr

Napokon belül indul a misszió, ami beindíthatja a nagyüzemi űrturizmust

Április 8-án az Axiom Space első alkalommal fog civil űrhajósokat szállítani a Nemzetközi Űrállomásra. A tíznapos küldetést számos hasonló követheti, köztük egy magyar űrhajóssal is.
Űr

Az első űrbeli Covid-19 gyógyszerkutatást magyar cég végzi a Nemzetközi Űrállomáson

Az űrben, mikrogravitációban végzett gyógyszerkutatások során olyan új hatóanyagok kifejlesztése válik elérhetővé, amit a Földön lehetetlen lenne megalkotni. Az űrkémiai kutatások egyik vezető szereplője, a magyar Innostudio, a kísérletekhez szükséges reaktort is fejleszti.
Űr

2024-ben csatlakoztatják az első mozistúdiót a Nemzetközi Űrállomáshoz

Az Axiom Space és a Tom Cruise leendő űrbeli moziját gyártó Space Entertainment Enterprise multifunkciós szórakoztató-, és sportközpont modul létrehozását tervezi néhány éven belül.
Űr

Így jelentkezhet a Magyar Űrhajós Programba az, aki a legújabb magyar kutatóűrhajós szeretne lenni

2022 január 31-éig lehet beadni a jelentkezési lapokat, a feltételek nem is olyan szigorúak, de a kiegyensúlyozott, minden körülmények között stabil jellem például egyértelmű elvárás. Négy jelentkezőt választanak ki: egy űrhajósjelöltet, egy fő tartalékost, és két biztonsági tartalékost, előbbi kettő Houstonban az Axiom Space kiképzésén vesz majd részt.
Űr

Egy ismeretlen magánvállalat elkezdett építeni egy űrállomást

Nagy a mozgolódás a kereskedelmi űrállomások területén, a NASA is ebben látja a Nemzetközi Űrállomás folytatását.
Űr

A SpaceX viheti az űrbe a második magyar űrhajóst

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy Magyarország néhány éven belül asztronautát szeretne küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, de most több fontos részlet is kiderült a projektről.
Űr

A SpaceX aláírta a megállapodást, ami sebességbe rakja az űrturizmust

Az Axiom Space múlt héten jelentette be, hogy az eddigi egy, 2022-re tervezett küldetés mellett újabb háromról sikerült megegyezniük Elon Musk vállalatával, így a következő években sorra indulhatnak majd a turisták a Nemzetközi Űrállomásra.
Űr

Valóságshowban fogják kiválasztani, hogy ki tölthet el egy hetet a Nemzetközi Űrállomáson

A Discovery Channel műsorába bárki jelentkezhet, aki az USA-ban él. A fődíj egy űrutazás.
Tudás

Bejelentették a világ első, magánszektor által finanszírozott űrmissziójának legénységét

Az Axiom Space egy olyan vállalat, mely saját űrállomás építésén fáradozik, de nem ez az egyetlen nagyra törő tervük. Nemsokára egy különleges űrhajót indítanak.
Űr

Ennek a valóságshownak a fődíja egy látogatás a Nemzetközi Űrállomásra az SpaceX-szel

A nyertes 10 napot fog eltölteni az ISS fedélzetén. Nem teljesen biztos, hogy ez jó ötlet.
Űr

A NASA űrhotel-modult illeszt a nemzetközi űrállomáshoz

Az igazi csoda nem a kereskedelmi űrutazás korszakának beköszöntése, hanem inkább az, hogy eddig még nem történt meg, hiszen minden rendelkezésre áll hozzá. Na, majd most, hogy már a NASA is szeretné.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.