Techno

Technológiai forradalmat hozhat a kvantumszenzorok miniatürizálása

A kvantumszenzorok miniatűr, chipbe integrálható verziójának megvalósításán dolgoznak a Bosch kutatói, többek között olyan navigációs eszközön is, ami a GPS helyére léphet.
Tudás

Mire használják a cégek és emberek Magyarországon a mesterséges intelligenciát?

Két nagy innovátor által alapított cég közös konferenciáján mutatták be annak a felmérésnek az eredményeit, amely többek között azt is felfedte, milyen pozitívan gondolkodnak a magyarok az innovációk jelentőségéről.
Ember

Hogyan lehet nőként érvényesülni egy hagyományosan férfiközpontú terepen, az autóiparban?

A Bosch szeptemberben nyitotta meg legújabb gépjárműtechnológiai fejlesztőközpontját, ahol magas színvonalú környezetben zajlik a munka, a mérnökök többek között az autonóm közlekedési megoldásokat is itt fejlesztik és tesztelik. Hogy hogyan születnek a jövő autóipari fejlesztései és hogyan lehet nőként érvényesülni egy hagyományosan férfiközpontú terepen, arról a Bosch Lányok Napja rendezvényén tudhattunk meg többet.
Garázs

Úttörő szerepet játszhat az elektromos autók fejlesztésében a BME új innovációs központja

"A jövőt nem lehet előre megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni" - mondta Gábor Dénes fizikus/gépészmérnök és ennek a gondolatnak jegyében zajlik a munka a vadonatúj innovációs központban, ahol egy elektromossá alakított Alfa Tipo 184-et is testközelből láthattunk.
Garázs

Rövidesen átadják az első, önvezető autóknak tervezett parkolóházat

A stuttgarti repülőtér egyik épületében csak otthagyjuk a kocsinkat, és szaladhatunk a gépünkhöz.
Űr

Nem feltétlenül a Mars lesz az első, ahol rábukkanunk a földön kívüli életre

Bár 1995-ig science fictionnek számított, ma már több mint 5000 Naprendszeren kívüli bolygót ismerünk, amelyek közül jónéhány az úgynevezett lakhatósági zónában kering. De mekkora rá az esély, hogy ezeken a bolygókon kialakult értelmes élet és elköltözhetnénk-e egy Föld-szerű bolygóra, ha arra lenne szükség? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója a RE:FACT podcast legújabb adásában.
Garázs

Sok életet menthet meg és szabadidőnk is több lesz, ha a járműveink elkezdenek helyettünk gondolkodni

A világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, a Bosch a szeptemberben megnyitott Budapesti Innovációs Kampuszán látta vendégül a világ első nemzetközi kognitív mobilitás konferenciáját, amelyen számtalan példát láthattunk rá, hogyan teszik biztonságosabbá és hatékonyabbá a közlekedést a fejlett technológiai megoldások.
Techno

Önvezető technológiákat is fognak fejleszteni a Bosch 70 milliárd forintból felépített budapesti innovációs kampuszán

A Bosch négy év alatt építette fel a vállalat egyik legjelentősebb európai autóipari fejlesztési központját a Gyömrői úton.
Techno

Csúcstechnológiával szagtalanítja a ruhákat és a zsebünkben is elfér a Bosch kézi ruhatisztítója

A kellemetlen szagmolekulákat plazmával semlegesítő FreshUp pont olyan, mintha egy sci-fiből pattant volna elő.
Techno

Átadták Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét

A Bosch támogatásával az ELTE Informatikai Karán létrehozott új tanszéken többek között az önvezető járművek, a gépi látás és a mesterséges intelligencia lesznek a középpontban.
Tudás

A Bosch átadta a jövő chipgyárát Drezdában

Teljesen hálózatba kapcsolt, adatközpontú és önoptimalizáló: a világ egyik legkorszerűbb chipgyárát nyitotta meg Drezdában a Bosch: a magas fokon automatizált, teljes mértékben hálózatba kapcsolt gépek és az integrált folyamatok a mesterséges intelligenciával ötvözve intelligens gyárrá és az Ipar 4.0 úttörőjévé teszik a drezdai létesítményt.
Tudás

A BME szakkollégiumának a szervezésében pillanthatunk be a jövő technológiáiba

5G, kiberbiztonság a járvány után, vagy épp az űrkutatás legforróbb témái. A Simonyi Konferencián korábban a NASA, a Facebook és a Google szakembereit is lehetett hallani, és színvonalas előadásokból idén sem lesz hiány.
Bolygó

Az Apcoa városi csomópontokká alakítja a parkolókat

Az Apcoa Parking vállalat olyan európai parkolóhely-üzemeltető, mely városi csomópontokként újítja meg parkolóit azzal a céllal, hogy fenntartható fizikai és digitális infrastruktúrát nyújthasson a mobilitás, a villamosítás, a logisztika és az on demand (igény szerinti) szolgáltatások terén.
Garázs

Ausztriában már az utakon a Sony autója

A Vision-S prototípuson magyar cég is dolgozott.
Techno

Egyik kezével a koronavírus, másik kezével a klímaváltozás ellen küzd a Bosch

És mindkét területen elég jól állnak.
Garázs

Kalifornia nyomában Budapest az önvezető autók fejlesztésében

A Bosch Budapesti Fejlesztési Központja mára az autóipari beszállító egyik legnagyobb kutatási és fejlesztési központjává nőtte ki magát, aminek meghatározó szerepe van az önvezető technológiák fejlesztésében és tesztelésében.
Techno

Mit nézzünk, ha nem mehetünk sehova? Szilveszteri streaming-ajánló

Bár idén nem nagyon lehet bulizni, de szerencsére erre találták fel a streaminget. Könyékig túrunk a legnagyobb hazai szolgáltatók kínálatában, hogy kiválogassuk a legjavát az elérhető tartalomnak. Megmutatjuk azt is, miként lehet online, barátokkal sorozatot nézni.
Tudás

Mi kerüljön az okoskonyhába karácsonyra?

Az okoskonyha jó esetben egy okos házban található, ami leegyszerűsítve automatizált otthont jelent. Összeállításunkban bemutatjuk az okoskonyha néhány alapvető eszközét.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.