Tudás

A föld alatti bunker, ahol a hírhedt 731-es alakulat emberkísérletei zajlottak

Több helyszínen folytattak biológiai, és vegyi hadviseléssel kapcsolatos kísérleteket a japánok a második világháború alatt, az egyik fő telepet, aminek pontos holléte eddig ismeretlen volt, nemrégen tárták fel a kutatók másfél méterrel a föld alatt.
Techno

Mit tegyünk, ha vizes lett a telefonunk?

Újra itt a nyár, ezzel együtt pedig újra jelentősen megnő az esélye annak, hogy a telefonunk valahogyan víz alá kerül. Az ember ilyen esetben rendszerint bepánikol, de ha jól a fejünkbe vésünk néhány egyszerű alapszabályt, azzal nagymértékben javíthatjuk annak az esélyét, hogy a nyaralást ne egy új telefon vásárlásával zárjuk.
Tudás

A Holdon landolhatott, Magyarországra viszont nem léphetett be az Apollo 11 legénysége 1969-ben

Neil Armstrongék 1969-ben nem léphettek Magyarországra, az akkori magyar államvezetés ugyanis elutasította az Apollo 11 legénységének látogatását a két ország közötti, Szent Korona kapcsán kialakult konfliktus miatt.
Tudás

Tényleg volt ilyen: ejtőernyős kommandósok rájuk csatolt mini atombombával

Az ejtőernyős ugrások a különleges egységek mindennapi ügymenetei közé tartoznak – az viszont már kevésbé, mikor mindezt egy lábuk közt fityegő atombombával teszik.
Tudás

Miért göndörödik be az ember haja esős időben?

Sokak életét megkeseríti a párás időben kezelhetetlenné váló haj, pedig előnye is van jelenségnek: a 18. században például hatékony higrométert építettek emberi hajból.
Tudás

Hány óceán van a Földön? A válasz nem is olyan egyértelmű

Négy! - vágná rá kapásból bárki, aki járt iskolába, azok pedig, akik figyelemmel kísérik a híreket, valószínűleg inkább ötöt modnanának, de ha például az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatalt kérdeznénk, egy egészen más számot kapnánk.
Techno

Valószínűleg ez a leghorrorabb baleset, ami orvosi vizsgálat közben történt

Az MRI-készülék lényegében egy hatalmas mágnes, ezért nem jó ötlet, ha a vizsgálat során akad nálunk fém – különösen, ha az alfelünkben.
Tudás

A Föld egyik legzordabb helyén 21 órát visszasétálhatunk az időben

Igaz, ez a gyakorlatban illegális határátlépésnek számítana.
Tudás

Miért támadnak a varjak az emberekre Budapesten, mi a madarak agresszív viselkedésének valódi oka?

A szakértő szerint a madarak agresszív viselkedésének hátterében fiókáik védelmezése áll, de a helyzet kialakulásához nagyban hozzájárult az emberi tevékenység is.
Tudás

A fagyos hegyekben zuhant le a repülő, az utasok pedig kannibálokká váltak

A gép egy rögbicsapattal a fedélzetén zuhant le az Andok havas és jeges területén – 72 napon át kellett túlélniük a dermesztő körülmények között, és végül úgy döntöttek, hogy megeszik halott társaik húsát.
Űr

Mi a legeslegnagyobb tömegű objektum az Univerzumban?

A válasz nagyban függ attól, hogy mit tekintünk “objektumnak” – mindenesetre akadnak felfoghatatlanul hatalmas bestiák a mindenségben. Vigyázat, irtózatos számok következnek!
Bolygó

Ez a térkép megmutatja, hol volt a jelenlegi lakóhelyünk a szuperkontinensek idejében

Vajon megtaláljuk a térképen Budapestet, illetve a helyét, a Pangea, Gondvana, Pannotia vagy Rodínia szuperkontinensek ősi korában?
Tudás

Az öt legbrutálisabb orvosi beavatkozás a történelemben

Összeszedtünk öt olyan kegyetlen orvosi beavatkozást, hogy ezeket olvasva hálát adhatunk, hogy a 21. században élünk, még akár legatyásodott egészségügy mellett is.
Tudás

Hihetetlen megmenekülés repülőgép-katasztrófa után: négy gyerek élhet két hete a dzsungelben

Május elején lezuhant egy Cessna 206-os a fedélzetén hét emberrel a dzsungelben. A három felnőtt, köztük a pilóta holttestét megtalálták a gépben, a négy gyereknek azonban nyoma veszett. Most talán úgy fest, épségben megtalálták őket.
Tudás

Odáig sosem ért el a második világháború, de akkor mi volt az 1942-es Los Angeles-i légi csata?

1942 február 25-én kitört a pánik Los Angelesben, ami nem sokkal a Pearl Harbort ért támadás után nem is csoda: a légvédélem 1400 lőszert lőtt ki az éjszaka, de reggel kiderült, hogy nincs ellenséges repülő az égen. De akkor mit látott a légvédelem, és mi volt az az azonosítatlan repülő tárgy, amiről rengeteg szemtanú beszámolt?
Tudás

Nem földrengéstől, de valamitől rázkódni kezdett pár napja egy dán sziget

Nem csak rengett és morajlott a föld, de a helyiek a rengésekkor légnyomásváltozást is éreztek a fülükben – a szakértők kizárták a földrengést, a szóba jöhető ok pedig elég rejtélyes.
Tudás

Nyolc turista lábát csócsálták meg a piranhák egy brazil üdülőben

Ömlő vér és lerágott lábak zárták rövidre a nyaralást. A szakértők szerint azonban az állatok tévedésből támadtak.
Tudás

Hány évesek lennénk más bolygókon?

Abban a hipotetikus szituációban, ha más égitesteken is élhetnének emberek, a Naprendszer bolygóinak keringési ideje közti eltérések miatt teljesen máskor ünnepelhetnék a születésnapjainkat, vagyis egy-egy év elteltét, mint itt, a Földön.
Tudás

Ezért utálja a legtöbb ember a saját hangját, mikor felvételről hallja

A saját hangunkat viszonylag ritkán halljuk abban a formában, ahogyan más emberek és sokak számára ilyenkor nem csak idegennek, hanem egyenesen ellenszenvesnek tűnik a hang, amit pedig nap mint nap használnak. A jelenség oka egyszerű, a negatív reakciót fizikai és pszichológiai tényezők befolyásolják.
Tudás

A kémiai analízis szerint nem hamisítvány a kőbe szorult "valódi Excalibur" kard

Az olaszországi Sienában található Montesiepi-kápolnában akad egy különös műtárgy, amely ismerős lehet az Artúr-legenda rajongóinak – mint kiderült, jó eséllyel nem egy modern hamisítványról van szó.
Tudás

Brutális baleset: egy kislánnyal is végeztek a gyilkos méhek a buszkarambol után

Hatan haltak meg a közúti balesetet követően a méhtámadásban – köztük egy nyolcéves kislány és az édesanyja. Elmondjuk, miért ilyen probléma az afrikanizált méh, és hogyan jelent meg egyáltalán.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.