Techno

A Telegramban lévő csatornákhoz hasonló, új funkció érkezik a Facebookra

A közvetítéscsatornák leginkább egy nagy csoportos chat-hez hasonlíthatóak, ahova a tartalomgyártó meg tudja hívni oldala követőit, hogy aztán hangjegyzeteket, szavazásokat, szöveges bejegyzéseket, videókat és fényképeket osszon meg velük.
Techno

A Telegram továbbra sem fog eltávolítani minden Hamász által közzétett tartalmat

Pavel Durov, a Telegram vezérigazgatója azt mondta, a tartalmak törlésével azt kockáztatnák, hogy tovább súlyosbítják az amúgy is szörnyű helyzetet.
Techno

Még a Netflixnél is drágább lesz a fizetős Facebook és Instagram

Az európai törvények miatt gondolkodnak a Metánál a reklámmentes szolgáltatásokon.
Techno

Megjelentek a Meta és a Ray-Ban új okosszemüvegei, hogy pontot tegyenek egy kétéves vita végére

A következő hetekben-hónapokban kiderül, hogy az ötlet vagy a megvalósítás miatt bukott-e meg a termék első generációja.
Techno

Hamarosan tényleg jöhet a fizetős Facebook

A The New York Times információi szerint a Meta olyan előfizetéses modell bevezetésén dolgozik, amellyel az európai felhasználók számára megadnák a lehetőséget, hogy reklámok nélkül használhassák a Facebookot és az Instagramot.
Techno

Folytatja a hírfogyasztás visszaszorítását a Facebook

Decembertől Európában megszűnik a szolgáltatás híreket összegyűjtő aloldala.
Techno

Két nap, és kikapcsolhatjuk az Instán és a Facebookon a mesterséges intelligencia-alapú ajánlásokat

Az Unió digitális szolgáltatásokat szabályozó törvénye megköveteli ezt.
Techno

Milyen lenne a Facebook, ha eltűnnének róla a hírek? Egy országban már tudják a választ

A Meta nem adta be a derekát egy új kanadai törvénynek.
Techno

Videókon kívül már szöveges bejegyzés is megosztható a TikTokon

A szöveges bejegyzésekhez az Instagram Történetekhez hasonlóan a felhasználók háttérszínt választhatnak, zenét, vagy matricákat adhatnak, illetve a szöveg megjelenését is szerkeszthetik.
Techno

Norvégia betiltja a Facebook és az Instagram felhasználói viselkedés alapú, célzott hirdetéseit

A Facebook és az Instagram nem jeleníthet meg olyan reklámokat a norvégoknak, amelyek az emberek tartózkodási helyét és online tevékenységét használják fel a hirdetés személyre szabásához.
Techno

A Facebook és a Google működését is alapjaiban meghatározó megállapodás született az EU és az USA között

Az adatvédelmi egyezség hiánya miatt korábban az is felmerült, hogy a Facebook és az Instagram elérhetetlenné válik Európában.
Techno

Simán lenyomta a ChatGPT-t a Meta új alkalmazása

A Threads lett minden idők leggyorsabban növekvő alkalmazása, még úgy is, hogy a Twitter konkurenciája az EU-ban egyelőre nem elérhető.
Ember

Most akkor tényleg verekedni fog Musk és Zuckerberg, vagy nem?

Egy új videó tanúsága szerint Zuckerberg komolyan veszi a brazil jiu jitsu edzéseket, és Musk is elkezdte a felkészülést, mégpedig ugyanazzal az edzővel, mint riválisa.
Techno

Egy új törvényre reagálva a Meta hamarosan eltünteti a híreket az Facebookról és az Instagramról a kanadai felhasználóknak

Az online hírekre vonatkozó törvény értelmében a Google-nek és a Facebooknak részesedést kéne fizetnie a kiadóknak a platformjaikon megjelenő tartalmak után, a Meta szerint viszont ez kivitelezhetetlen.
Techno

Hiába fenyegetőzött kivonulással a Facebook, rekordbírságot szabott ki a vállalatra az EU

Több mint egymilliárd eurót kell fizetnie Zuckerbergéknek.
Techno

A Facebook ráveti magát a Twittert otthagyó felhasználókra

"Egy önálló, decentralizált közösségi hálózat lehetőségét vizsgáljuk, amelyen szöveget lehet megosztani" - vallották be.
Techno

Megjelent a horizonton a fizetős Facebook és Instagram

Tesztelik a Metánál az előfizetési rendszert, ami az ígéretek szerint a felhasználók biztonságát védi a platformokon, havi ötezer forintért.
Ember

A Facebook szándékosan le tudja meríteni a mobilunkat, állítja egy volt alkalmazott

Egy adattudósuk szerint úgynevezett negatív teszteléshez használják ezt a képességét a Messenger alkalmazásnak.
Techno

Újabb területen diadalmaskodik a mesterséges intelligencia az emberek felett

A Meta mesterséges intelligenciája hazudozás nélkül is az emberek 90%-át megverte egy hazudozásra épülő társasjátékban.
Techno

Ezt a négy dolgot decembertől már nem árulhatjuk el magunkról a Facebook profilunkon

Nem fogjuk tudni például megadni, hogy milyen a szexuális orientációnk vagy a vallásunk.
Techno

Óriási leépítést, több mint tízezres elbocsátást jelentett be Mark Zuckerberg

Vállalja a felelősséget a döntéséért, és azért, hogy ide jutott a cég.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.