Bolygó

Egy grandiózus projekt Stockholmot részben fából készült várossá alakítja

A projektért felelős vállalat megfogalmazása szerint a "világ legnagyobb fából készült városa" fog megépülni, ahol az első épületek már 2027-ben készen állnak a lakók fogadására.
Techno

Kenyában 52 házból álló lakónegyed készül 3D nyomtatással

A nyomtatás 2022 októberében kezdődött, azzal a kitűzött céllal, hogy tíz héten keresztül hetente elkészül egy adott ház összes fala. A Holcim szerint a két hálószobás házak falainak kinyomtatása mindössze 18 órát vett igénybe.
Techno

Speciális technológiával, vízzel töltött ablaküveggel spórolhatunk a hűtési és fűtési költségeken

A WFG, water filled glass, azaz vízüveg egyszerű, de hatásos módszerrel használható a lakások hűtésére vagy fűtésére. A berendezés egy magyar szakember találmánya, a fejlesztéseket egy brit startup végzi és a prototípust már egy tajvani egyetemen is tesztelték.
Bolygó

Magokkal töltött termőföldből nyomtatnának környezetbarát épületeket amerikai kutatók

A Virginiai Egyetem kutatói szerint a különös módszerrel készült épületek nemcsak természetes szigetelést nyújtana a bent lakóknak, de zöldfelületet is biztosítana a beporzó rovaroknak.
Bolygó

Megnyitotta kapuit a Google "sárkánypikkelyes" központja

A Mountain View-i komplexum a fenntarthatóság jegyében készült, ebből ered a meglehetősen jellegzetes kinézete is.
Techno

Izzó lávából kellene kiöntenünk a jövő városait egy izlandi építész szerint

A rendhagyó eljárás az építész szerint még mindig környezetkímélőbb lenne, mint a hagyományos építési technológiák.
Bolygó

Valódi lebegő víziváros épülhet Ázsiában az ENSZ támogatásával

Bemutatták Oceanix City részletes látványterveit, ami az első vízen lebegő város lehet és modellként szolgálhat a tengerszint-emelkedés miatt lakhatatlanná váló parti városok problémájának megoldására.
Techno

Bemutatta legújabb, 3D-nyomtatással készült házát az iparág egyik legtapasztaltabb szereplője

Az Icon legújabb épülete egy két szárnyból álló, 185+32 négyzetméteres ház, a House Zero, amelynek falszerkezete teljes egészében a cég 3D-nyomtatójával készült.
Bolygó

A Gagarin-völgyben valódi édenkert építésére készülnek

Az építészcég, amely már a jövő repülő autókkal teli városát is megtervezte, most egy sokezer növényfajjal benépesített völgy kialakítását tűzte ki célul.
Techno

Élő felhőkarcoló génmódosított fából

Helyreállítani az egyensúlyt a digitalizált nagyvárosok és bolygónk erőforrásai között, a fenntartható építészet alkalmazásával: ezzel a céllal adta be pályázatát az az a nyolcfős mérnökcsapat, akik végül elvitték az évente megrendezett eVolo verseny fődíját.
Bolygó

A szingapúri jövőváros látképéről lemaradt valami: hova lettek az autók?

Egyre több tervező dönt úgy, hogy a jövő városaiban nincs helye a felszínen a motorizált közlekedésnek, a járműveket ezért a föld alá száműzik. A Szingapúrban felépülő erdei város, Tengah is autómentes lesz, helyette a növények veszik át a főszerepet az utcákon.
Techno

Lángoló jég bányászatához terveztek óceáni fordított felhőkarcolókat

Az óceánok fenekén hatalmas metán-hidrát, más néven lángoló jég lelőhelyek bújnak meg, melyek fedezhetnék a világ energiaellátását a jövőben, de a gáz felszínre hozatala közel sem egyszerű folyamat. Kínai tervezők az óceáni műanyaghulladék felhasználásával építenének óriási fúrótornyokat, melyek egyben hotelként is szolgálnának.
Techno

Másvilági élőlényekhez hasonló mozgó építmények napelemmel fogják termelni az ivóvizet Nevadában

A struktúra a földből szívja fel a vizet a lábain keresztül, majd a belsejében lévő napelem elpárologtatja és ivóvizzé alakítja. A különös műfelhőket Nevadában tervezik felépíteni.
Techno

A hatalmas, vízen lebegő hotel folyamatosan forog a tengelye körül, így termel energiát

A hotel működési elve rendhagyó technológiára épül: egy nap alatt egy kört tesz meg a tengelye körül, így állítja elő a működéséhez szükséges áramot. Az öko szállodát Katarban tervezik megépíteni, de nem lesz rögzítve, ezért bármikor odébb lehet majd hajózni vele.
Bolygó

A napraforgóról mintázott ház mindig arra fordul, amerről süt a nap

Ezzel pedig meg is oldja a napelemek egyik nagy hátulütőjét.
Bolygó

Tíz környezettudatos, zöld épület a világ minden tájáról

A zöld épülettervezés arra sarkallja a tervezőket, hogy túllépjenek a kódexeken, javítsák az épület általános teljesítményét és minimalizálják az életciklus környezeti hatásait. Amíg a helyi jogszabályok nem támogatják intenzíven a zöld folyamatokat és szabványokat, addig az egyes ingatlantulajdonosokon múlik, hogy pontosan milyen környezetben élünk.
Bolygó

Bambuszból épült szálloda bizonyítja, hogy a luxus is lehet környezetbarát

A fenntarthatóságot sokan úgy képzelik el, hogy kénytelenek leszünk lemondani mindenről, ami jó, de hogy ez mennyire nem így van, arra Bali egyik legújabb luxusszállodája a tökéletes példa.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.