Techno

Valódi, működőképes, "többemeletes" mechát árul egy japán cég

A 4,5 méteres vasszörnybe bármikor bepattanhatunk, akárcsak a Mobile Suit Gundam című animében – de egyébként a gépek nem feltétlen csak a rajongóknak készülnek, akár gyakorlati felhasználási lehetőségeik is lehetnek.
Techno

Egy japán város robotfarkassal tartja távol a medvéket

Habár a téli álom előtt a medvék gyakran becsellengtek a településre, hogy élelmet keressenek, mióta beüzemelték a gépesített rémfarkast, egyetlen mackó sem tette be a lábát.
Űr

Kudarcba fulladt a világ első kereskedelmi holdra szállása

Az Ispace leszállóegysége Japán valamint az Egyesült Arab Emírségek űrügynökségeinek holdjáróit szállította volna az égitestre, ám a tervezett landolás után nem sikerült felvenni vele a kapcsolatot.
Űr

Tavaly még csak egy hörcsög, idén már emberek is utazhatnak a sztratoszférába ballonnal

Az Iwaya Giken még idén tervezi beindítani a ballonos űrutazási szolgáltatását, amellyel mindössze 64 millió forintért láthatják a résztvevők a Föld görbületét 24 kilométeres magasságból.
Tudás

A rejtélyes japán fémgömb valószínűleg egy bója a szakértők szerint

A Scripps Oceanográfiai Intézet kutatója meglepőnek tartja a Hamamatsu partjánál felfedezett objektummal kapcsolatos teóriákat.
Tudás

Ezúttal Japánban sodort partra a víz egy titokzatos fémgömböt

A rendőrség lezárta a teljes területet, a tárgyat röntgennel vizsgálták.
Tudás

A Japánban 1740-ben kifogott állítólagos sellő múmiája nem az, aminek látszik

Japán sellőmúmiái nem olyanok, mint a kishableány: éles fogakkal rendelkeznek, szőr és pikkelyek borítják testüket és két típusuk van: "az egyik úgy néz ki, mint Munch Sikolya, a másik verzió mászik" - írják szemléletesen a feltárást végző kutatók.
Garázs

2023-tól eljön az önvezetés kora Japánban

Az országban engedélyezték az eddig tiltott négyes szintű önvezetést és áprilistól önállóan közlekedő robotok és buszok járhatják az utakat.
Tudás

Így lett a KFC-s csirke a tradicionális karácsonyi menü Japánban

Ami nekünk a halászlé, az amerikaiaknak pedig a pulyka, az a japánoknak a Kentucky Fried Chicken gyorsétteremlánc rántott csirkéje.
Ember

Japánban a szupergazdagokra magasabb adót terveznek kivetni

A becslések szerint körülbelül 200-300 lakosnak van Japánban évente 3 milliárd jennél (8,4 milliárd forint) több bevétele, rájuk egy tervezet szerint nagyobb adót szabnak ki, hogy ledöntsék a "millió jenes falat".
Tudás

Kezdetleges, de működő emberi belek növekednek a bioreaktorokban

Egy japán laboratóriumban új módszert kísérleteztek ki a bél-organoidok növesztésére, amelyek beültetés után tovább nőnek és fejlődnek a testben.
Techno

Japánban egy politikus helyett már a robothasonmása dolgozik

Az élethű robot fejlesztését a kormány támogatásával végzik és azt mérik fel a segítségével, hogy hogyan lehetne javítani a hatékonyságot és hogyan reagálnak az emberek a robotpolitikusokra.
Tudás

A város, ami azért nem semmisült meg, mert 74 éve borús volt az ég

A "szerencsés, mint Kokura" azóta is elterjedt mondás Japánban.
Techno

Egy álűrhajós milliókat csalt ki egy idős nőtől a "retúr jegyére" a Földre

Az állítólagos orosz asztronauta azt írta az asszonynak, ha nem fizet, nem engedik haza a Nemzetközi Űrállomásról.
Bolygó

"Vissza a jövőbe" miniváros épül Tokióban 2050-re

A "város a városban" tervei a múltba nyúlnak vissza, hogy a jövő metropoliszát hozzák létre.
Űr

A végső határok elérésére és űrbeli kolóniák építésére tervez robotokat egy cég

A Gitai hamarosan az űrbe küldi legújabb robotkarját, hogy a Nemzetközi Űrállomáson segítse az asztronautákat. Később űrbeli építkezéseken használnák a berendezéseket.
Techno

Minden étel sósabbnak érződik, ha elektromos árammal stimuláló kanállal fogyasztjuk

Az emberre veszélytelen mértékű elektromos áram segítségével másfélszeresére növelhető a sós íz. Az evőeszközt jövőre dobják piacra kanál és tál formájában.
Techno

Megérkezett a műtét nélküli, arcon viselhető megoldás a rövidlátás orvoslására

Nem csak átmenetileg korrigálja, hanem akár örökre megszünteti a rövidlátást egy speciális szemüveg.
Techno

Gépi munkások kifogyhatatlan forrását ígéri egy telepresence cég a világnak

Japánban éjjel-nappali boltjaiban már nem emberek dolgoznak és a gépeket gyártó cég számára ez csak az első lépést jelenti.
Tudás

A fukusimai atomerőmű sugárszennyezett vizének kiengedéséhez szükséges előkészületek megkezdődtek

Az atomerőműért felelős Tepco a héten elkezdte lefektetni a csővezetékeket, amelyekben a tárolókból arra a helyszínre szállítják a vizet, ahol a hígítást végzik.
Techno

A vertikális alvókabinban állva szunyókálhatnak a fáradt dolgozók

A kabinban egy kis kiszögellés tartja a feneket, egy másik a fejet, így elméletben kényelmesen lehet szundítani benne a bútorgyártó cég szerint.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.