Űr

Kinyitották a Bennu mintáit – elképzelhető, hogy az élet “építőkövei” valóban az űrből származnak

Legalábbis ezt támasztja alá a minták első elemzése – eszerint az élethez szükséges szén több formában is megtalálható a mintában, ahogy a víz is bőséggel van jelen.
Űr

Mi történt eddig az OSIRIS-REx mintákkal?

Az OSIRIS-REx mintáinak kibontása lassabban megy a tervezettnél, de jó okkal.
Űr

Megérkeztek a Földre az ősi kőzetek, amelyek akár az élet eredetéről is árulkodhatnak

Az OSIRIS-REx 300 millió kilométerről hozta el a Bennu aszteroidáról gyűjtött kőzetmintákat, majd az értékes rakománytól megszabadulva azonnal tovább is indult egy másik kisbolygó felé.
Űr

Elkészültek az első felvételek a hazafelé tartó OSIRIS-REx-ről, ami egy aszteroida mintáit hozza a Földre

Az OSIRIS-REx misszió során a Bennu aszteroidáról vett mintákat szállítja a Földre a NASA űreszköze, majd húsz perccel a szállítmány elengedése után halad is tovább az Apophis felé újabb küldetésére.
Űr

A cseljabinszki aszteroidánál jóval nagyobb kisbolygó halad el a Föld és Hold között

A hirosimai atombombánál húsz-harmincszor erőteljesebb robbanás az oroszországi Cseljabinszk felett 2013-ban 1500 embert sebesített meg, ekkor egy 20 méter átmérőjű aszteroida légkörbe való belépése volt az esemény kiinduló forrása. Március 25-én a Földtől körülbelül 160 000-170 000 km-es távolságra egy ennél jóval nagyobb, 40-90 méteres aszteroida halad el, de a 2023 DZ2 nem jelent veszélyt a bolygóra nézve.
Űr

Csillagászati léptékkel meglepően nagy esély van rá, hogy egy most felfedezett, 50 méteres aszteroida 23 év múlva eltalálja a Földet

A nemrég felfedezett 2023DW jelű aszteroida 0,16%-os valószínűséggel fogja eltalálni a bolygónkat az Európai Űrügynökség becslései szerint.
Űr

Az űr tele van közel elpusztíthatatlan aszteroidákkal, de van megoldás az eltérítésükre

A NASA első aszteroidaeltérítő missziója sikerrel zárult, de időközben a kutatók felfedezték, hogy egy bizonyos típusú, gyakori aszteroidatípusra nem hatna a demonstrált módszer. A kutatók szerint atomrobbantással lenne megoldható a probléma.
Űr

Most már biztos: képesek lennénk eltéríteni egy Föld felé tartó aszteroidát

A NASA-nak annál is jobban sikerült letérítenie a Dimorphost a pályájáról, ahogy eredetileg tervezték.
Űr

A Hubble és a James Webb teleszkóp is megörökítette a pillanatot, ahogy a NASA szondája belecsapódik a Dimorphos kisbolygóba

Az aszteroida még az ütközést követő nyolcadik órában is jóval fényesebben világított, mint a DART becsapódása előtt, amelynek célja, hogy letérítse az eredeti pályájáról az égitestet.
Űr

Megérkeztek az előtte-utána képek az aszteroidaeltérítő misszió becsapódásának helyszínéről

A Dimorphos aszteroida és a kamikaze DART szonda ütközését az Olasz Űrügynökség LICIACube-ja örökítette meg.
Űr

Első alkalommal tesztelték élesben, hogy el tudnánk-e téríteni egy Földet fenyegető aszteroidát

A NASA DART szondája hajszálpontosan telibe találta a Földtől 11 millió kilométerre található Dimorphos kisbolygót.
Űr

Honnan lehet majd tudni, hogy a NASA aszteroidaeltérítő kísérlete sikerrel járt?

Ma éjjel becsapódik a NASA szondája a kettős aszteroidarendszer kisebb tagjába, hogy kimozdítsa keringési pályájáról. Ha a kísérlet sikerrel jár, bizonyítja, hogy az aszteroidaeltérítő metódus működőképes bolygóvédelmi technikát jelent.
Űr

Pár nap múlva becsapódik a Dimorphos aszteroidába a NASA szondája

A bolygóvédelmi program részét képező aszteroida eltérítő misszió legfontosabb lépése hamarosan lezajlik, a hatásokat és a keletkezett krátert egy két év múlva a helyszínre induló űreszköz méri fel.
Űr

Újabb holdat fedeztek fel, amit a NASA problémás űrszondája meglátogat

A Lucy misszió egy meghibásodás miatt nehezen indult, de a szonda végül működőképesnek bizonyult és öt évvel a célhelyszínre való érkezése előtt máris módosultak a küldetésének tervei.
Űr

A világ legnagyobb hatótávolságú radarrendszerét építi Kína

A China Fuyan nevű rendszer elsődleges célja a földközeli aszteroidák megfigyelése lesz, de a későbbiekben a kínai űrprogramban is szerepet kaphat.
Űr

Megtalálták az élet építőköveit a Ryugu kisbolygón

A JAXA Hajabusza-2 szondája által a Földre hozott mintákat tavaly december óta vizsgálják és újabb bejelentés szerint 20 felé aminosavat találtak bennük, köztük izoleucint és valint is.
Űr

Az ősi űrbeli maradványokat vizsgáló szonda küldetésének sikere múlhat a NASA beavatkozásán

Évtizedes küldetése alatt a Naprendszer evolúciójának kezdeteit vizsgálja a Lucy szonda - de a napelemekkel gondok adódtak.
Űr

Hatalmas aszteroida repült el a Földhöz közel, magyar amatőr csillagászok is megörökítették az eseményt

Egészen közel, ötszörös holdtávolságra került a Földhöz egy 1,1 kilométer átmérőjű aszteroida kedd este, az eseményről felvételek is készültek.
Űr

A DART szonda kinyitotta egyetlen szemét az űrben

A NASA aszteroidaeltérítő missziójának egyik főszereplője, a DART űreszköz célpontja felé halad és a Földtől 11 fénymásodpercnyi távolságból képpel tudósított a helyzetéről.
Űr

A Ryugu kisbolygóról érkező minták az eddig vizsgált legősibb anyagok közé tartoznak az első elemzések szerint

Nyilvánosságra hozták a decemberben a Földre érkező, Ryuguról származó minták első vizsgálatainak eredményeit.
Űr

A NASA első élesben zajló aszteroidaeltérítő tesztjén egy szondát ütköztetnek egy kisbolygóval

A holnap reggel induló DART misszió a Föld aszteroidabecsapódás elleni védelmének egyik lehetséges módszerét vizsgálja: a szonda jövő szeptemberben éri a Didymos kísérőjét, a Dimorphost, és egyenesen nekiütközik, hogy eltérítse pályájáról.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.