Űr

Újfajta nukleáris hajtómű fejlesztését finanszírozza a NASA, ami 45 nap alatt eljuttathatja az embereket a Marsra

Az NTP/NEP hajtómű nagyjából az ötödére csökkenthetné a Mars-utazás időtartamát.
Űr

Minden eddiginél több oxigént sikerült előállítani a Marson

A bolygóra 2021 elején megérkezett Perseverance marsjáró tele van izgalmas eszközökkel, de mind közül az egyik legérdekesebb a MOXIE névre keresztelt berendezés, amely képes oxigént előállítani a Mars ritkás légköréből.
Űr

Sikeres volt a NASA felfújható hőpajzsának a főpróbája

A LOFTID küldetés sikere egy újabb kis lépés a Mars-utazás felé.
Űr

A magyar találmány, ami nélkül az emberiség biztos nem jut el a Marsra

2036 előtt erre amúgy sincs reális esély Zábori Balázs szerint, aki a Magyar Tudományos Akadémián szervezett előadáson beszélt többek között arról is, hogy miért nincs kizárva, hogy 2030-ig magyar űrhajós lépjen a Holdra és hogy miért tekinthetjük a Lunar Gatewayt inkább űrhajónak, mint űrállomásnak.
Űr

A NASA olyan technológiát fejlesztett, amivel öt perc alatt fel lehet tölteni egy elektromos autót

A Purdue Egyetem kutatói eredetileg atomreaktorok és űrbázisok hűtéséhez fejlesztették ki azt a technológiát, ami a jelek szerint a villanyautók gyorsabb töltésének egyik legnagyobb akadályát is megoldhatja.
Ember

A Mars-utazás miatt válhat egyszerűbbé a vesekő eltávolítása

Egyelőre nem lehet tudni, hogy az emberiség eljut-e valaha a Marsra, de ha úgy alakul, hogy soha nem fognak emberek lépni a vörös bolygóra, az erre irányuló erőfeszítésekből már akkor is biztosan sokat profitálunk.
Űr

Szennyvízből készítene rakéta-hajtóanyagot a Marson egy napfénnyel működő eszköz

A spanyol Tekniker az ESA-val közösen dolgozik egy berendezésen, ami sokat segíthet a jövőbeli Mars-missziók gazdaságossá tételében.
Űr

A SpaceX megmutatta, hogyan fogunk eljutni a Marsra

Bár egy-két hónapot még biztosan várni kell rá, amíg a Starship először Föld körüli pályára áll, de Elon Musk cége már kicsit előreszaladt, és egy kiváló minőségű videóban azt is bemutatták, hogy mi lesz utána.
Űr

Jól halad a nukleáris ionhajtómű fejlesztése, ami egy hónapra csökkentené a Mars-utazás időtartamát

A NASA szerint a jelenlegi rakétatechnológiával nagyjából kilenc hónapba telne eljutni a vörös bolygóra, de az Ad Astra Rocket Company már dolgozik a megoldáson.
Űr

Elkészült a Starship 70 méter magas hordozórakétája

Elon Musk több fotót és videót is megosztott a Super Heavy Boosterről, ami a Starshippel együtt a valaha készült legmagasabb és legerősebb rakéta lesz.
Űr

Új perspektívában a Starship legutóbbi landolása

A világ legnagyobb rakétájánál, a Saturn V-nél tíz méterrel is hosszabb lesz a Starship végső változata, amelynek prototípusa legutóbbi tesztjén tíz kilométer magasságba jutott. A Cosmic Perspective látványos videót szerkesztett az űrhajó próbaútjáról.
Űr

Harmadszorra már sikerült: egészben landolt a Mars-rakéta prototípusa

A robbanás azért most sem maradt el.
Űr

4K videóban láthatjuk, milyen lenne a Marson élni

A NASA Perseverance roverje február 18-án sikeresen landolt a Mars felszínén és el is küldte első fotóit a bolygó felszínéről. A videóvá összefűzött képek alapján elképzelhetjük, milyen látványban lesz majd része az első embereknek, akik valamikor a jövőben megérkeznek a Marsra.
Tudás

Az angolok után a NASA is a nukleáris űrhajó-meghajtásra szavaz a Mars-utazáshoz

Újra kezdenek előtérbe kerülni az atommeghajtású űrhajók, a NASA ugyanakkor az elmúlt években elhanyagolta a területet, és most változtatni kíván ezen.
Űr

Az Egyesült Királyság nukleáris űrhajója lefelezné a Mars-utazás idejét

A Rolls-Royce az Egyesült Királyság Űrügynökségével összefogva szeretné forradalmasítani az űrutazást, újonnan fejlesztendő atomhajtóművek alkalmazásával. A Marsig tartó út így jelentősen lerövidülhet, és lehetővé válhat a mélyűr meghódítása.
Űr

Elon Musk szerint az első Mars-városnak hatalmas üvegkupolái lesznek

Elon Musk csütörtökön, a szokásos kérdezz-felelek során nyilatkozott marsi terveiről. Úgy fest, hogy a technológia fenegyereke komolyan gondolja a nagy Mars-kalandot.
Űr

Harmadára rövidítheti a Mars-utazást egy új nukleáris hajtómű

Az új hajtómű biztonságosabb és megbízhatóbb, mint a korábbi nukleáris hajtóművek, és sokkal hatékonyabb, mint a mai, kémiai hajtóanyaggal működő rakéták.
Űr

A Marsra a Vénuszon keresztül vezethet az út

Bár elsőre elég furcsa felvetésnek tűnik, valójában számos előnye lenne, ha a Mars-utazás során a Vénuszt is útba ejtenénk.
Űr

Háromnaponta építene új rakétát Elon Musk

A feltaláló a napokban azt is elárulta, hogy attól fél, nem éri meg, mire az emberek eljutnak a Marsra.
Űr

Mutáns asztronauták mehetnek a Marsra

Ez még Elon Musk atombombás tervénél is meredekebben hangzik, de van értelme.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.