Techno

Több millió katonai adatot tartalmazó emailt küldött az Egyesült Államok tévedésből Oroszország szövetségesének

A jelszavakat, amerikai katonatisztek adatait is tartalmazó leveleket egy elírás miatt küldték az amerikai hadsereg „.mil” végű email címe helyett Mali „.ml” utótaggal rendelkező elektronikus postafiókjába.
Űr

Furán titkolózik az amerikai hivatal arról az objektumról, amely a Pentagon tisztviselője szerint idegen szonda is lehet

Az információs szabadságról szóló amerikai törvény segítségével próbálták újságírók kideríteni, hogy mit tud az USA hivatalosan arról a jelentős felfedezésről, hogy 2014-ben egy csillagközi objektum becsapódott a Földbe. Ez az objektum egyébként az, ami a Pentagon AARO vezetője szerint egy idegen szonda is lehet. Egyelőre furán késlekedik a dokumentumok kiadása.
Tudás

A Pokol Fenekén épült meg a Pentagon, a világ legnagyobb irodaépülete

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának épületét a második világháború miatt rendkívüli gyorsasággal építették meg egy valahai szegénynegyed helyére és az eredeti tervek szerint csak átmenetileg szállásolta volna el a dolgozókat, de a sorsa máshogy alakult. De miért van az épületben sokkal több mellékhelyiség, mint ahány feltétlenül szükséges lenne?
Tudás

Az AAWSAP-átverés – eltűnt pénzek, nagy hazugságok az amerikai UFO-nyomozás hátterében?

Az azonosítatlan repülő tárgyak vizsgálata nagy utat járt be, hiszen immár az amerikai képviselőházban került elő a téma. De mi van, ha ez az út egy orbitális hazugságból indult ki, amely eltűnt kormányzati pénzeteket és egy bizarr, őrült kormányprogramot leplez el?
Techno

Gyorsreagálású nyomozócsoportot szervez a Pentagon UFO-észlelés esetére

Az új törvények arra is lehetőséget teremtenek, hogy a kutatók visszafejtsék azokat a technológiákat, melyek „meghaladják a jelenlegi tudományos és technológiai ismereteinket”.
Techno

Kína ezt a háborút már megnyerte - mondja a Pentagon nemrég lemondott, magas rangú vezetője

Az amerikai Védelmi Minisztérium korábbi szoftverfejlesztésért felelős vezetője szerint az amerikai cégek és az etikai viták is felelősek azért, hogy lemaradtak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekben.
Techno

Szellemflottát tesztel a Pentagon, az első rakétakilövésre már sor került

SM-6 rakétát lőttek ki az autonóm hajóról annak a programnak a részeként, amely az ember-gép kapcsolat szorosabbra fűzését tűzte ki célul az Egyesült Államok Haditengerészeténél.
Tudás

Ezen elvek szerint nyilatkoznak a Pentagonnál az UAP-okkal kapcsolatban

A dokumentumot az információs szabadságról szóló törvény alapján kérték ki, és azt tartalmazza, hogy mik azok a Pentagon által jóváhagyott pontok, melyekről az azonosítatlan repülő tárgyak kapcsán hivatalosan nyilatkozni lehet.
Űr

Nem rejtegetné tovább az eddigi szupertitkos űrfegyverét a Pentagon

A nagy titokban tartott rendszer képes lehet ellenséges műholdak és űrhajók megsemmisítésére.
Techno

Napokkal lát előre a jövőbe a Pentagon a mesterséges intelligencia segítségével

Ha valaki (vagy valami) képes megbízhatóan jósolni, az nagyban segítheti a stratégiai döntéseket. A technológia sci-finek hangozhat, de egyáltalán nem az.
Űr

A NASA vezetője olvasta a jelentést az UAP-okról, és szerinte ezek nem ellenséges országok repülő eszközei

Bill Nelson a jelentés titkosított részét is olvasta, és ennek kapcsán tette a fenti, figyelemreméltó kijelentést.
Techno

Tényleg földönkívüliek látogatják a bolygót? – Napvilágot látott az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos jelentés

Elkészült az USA kormányzati jelentése az azonosítatlan repülő tárgyakról – aki katarzist várt, csalódni lesz kénytelen, de ez egy nagyon fontos lépés a rejtély tisztázása felé vezető úton, mivel a kérdés mostantól nem söpörhető a szőnyeg alá.
Űr

"Nem tudjuk, földönkívüliek-e. Nem tudjuk, ellenség-e " – nyilatkozta a NASA vezetője az azonosítatlan repülő tárgyakról

Június 25-én lát nyilvánosságot az azonosítatlan repülő tárgyak észleléseit bemutató és elemző dokumentum, a NASA-nál pedig felhorgadt az érdeklődés ezen jelenségek irányába.
Bolygó

Az USA hadserege környezetszennyezőbb, mint száz kisebb ország együttesen

Az egész világ fuldoklik a fogyasztói társadalom hulladékában, és vannak ráadásul olyan rejtett környezetszennyezők is, melyek sokszor még a felmérésekben sem szerepelnek.
Techno

A Pentagon elismerte, hogy a haditengerészet rögzítette a felvételt, amelyet az amerikai hadihajókat üldöző, piramis alakú, ismeretlen repülő tárgyról készítettek

A kiszivárgott felvételen az állítások szerint a nyilvánosság számára először láthatóak azok a tárgyak, melyek 2019-ben több amerikai rombolót is üldözőbe vettek – ezeknek az eszközöknek a megnyugtató beazonosítására hivatalosan máig nem került sor.
Techno

Az USA repülő repülőgép-anyahajókat építene, drónokkal a fedélzeten

A hatalmas amerikai repülőgép-hordozók a mai eszközökkel könnyen felderíthetők, és már Kínának és Oroszországnak is van olyan manőverező ballisztikus rakétája melyeket „hordozógyilkosnak” becéznek. Kellett hát egy új terv, egy megfelelő válasz.
Űr

Újraindíthatja az UFO-k utáni kutatást a Pentagon egy munkacsoporttal

A Pentagon új munkacsoportot hozott létre az USA katonai repülőgépei által megfigyelt UFO-k kivizsgálására, két védelmi tisztviselő nyilatkozata szerint. Az UFO ügyben megszólaló kormányzati nyilatkozók óvatosak, de határozottan úgy vélik, hacsak Kína vagy Oroszország nem hajtott végre óriási technológiai ugrást, akkor nem vagyunk egyedül.
Űr

Az USA Szenátusa nyilvánosságra hozná az összes UFO-észlelésekkel kapcsolatos dokumentumot

Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának Hírszerzési Bizottsága azt szeretné, ha napvilágra kerülne minden olyan anyag, amit a Pentagon vagy a különböző titkosszolgálatok gyűjtöttek össze az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatban.
Űr

A Pentagon nyilvánosságra hozott egy hosszabb dokumentumot az azonosítatlan repülő tárgyakról

A dokumentumban érdekes részletek olvashatunk arról, hogy miként zajlott egy seregnyi találkozás az Egyesült Államok légierőjének gépei és több, azonosítatlan repülő eszköz között.
Techno

Amerika leatomozta az oroszokat a Pentagon egy harci szimulációjában

Mark Esper, az Egyesült Államok védelmi minisztere a múlt héten részt vett egy harci szimulációban, ahol a NATO állt hadban Oroszországgal Európában, és aminek keretében végül atombombát lőttek ki az oroszokra.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.