Ember

Kiirthatók a szilárd rákos daganatok a mesterséges fehérvérsejtekkel

A mesterséges makrofágok nem csak eltüntetik az egyébként nehezen kezelhető szilárd daganatokat, de megtanítják az immunrendszert is arra, hogy felismerje ezeket, és a jövőben idejekorán leszámoljon velük. Mindennek egy rák elleni vakcina kifejlesztésében is fontos szerepe lehet.
Ember

Ez az alkalmazás egy pillanat alatt megmondja, hogy van-e rosszindulatú bőrelváltozásunk

Az Emdee Bőr alkalmazás bő két éve került fel a Google Playre, ezalatt az idő alatt pedig már több mint 1700 esetben azonosítottak a segítségével rákos elváltozásokat.
Ember

Miniatűr implantátum gyógyíthatja az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb ráktípust

A hasnyálmirigyrák nehezen észrevehető és nehezen gyógyítható betegség, de a kutatók egyre több rendhagyó módszert találnak a kezelésére.
Ember

Öt éven belül lehet vakcina a rákra a Moderna orvosigazgatója szerint

Az mRNS-alapú vakcinák közel sem csak a SARS-Cov-2-höz hasonló vírusokkal szemben jelenthetnek megoldást, ahogyan az a Moderna orvosigazgatójának nemrég tett nyilatkozatából is kiderül.
Tudás

Az állat, amit Darwin a legjobban gyűlölt és ami nélkül nem született volna meg A fajok eredete

Charles Darwin az HMS Beagle-en tett útjáról érdekes elgondolásokkal tért vissza Angliába, de a természetes szelekcióról szóló elméletének kidolgozásához szüksége volt egy kezdő lökésre, amit a mindössze néhány milliméteres Mr. Arthrobalanus adott meg neki.
Ember

Végstádiumú rákos betegségből gyógyult meg egy brit férfi hála egy kísérleti módszernek

Az orvosok szerint mindössze 12 hónapja maradt a férfinak, akinek a szervezetéből a kezelést követően teljesen eltűntek a daganatok.
Ember

A T-sejtek újraprogramozása lehet a csontvelődaganat kezelésének a kulcsa

Erre utal legalábbis az a két tanulmány, amelyeket szinte egyidőben tettek közzé a csontvelődaganatok különböző fajtáinak klinikai kezeléséről.
Tudás

A CERN legújabb részecskegyorsítója emberi életeket fog menteni

A részecskegyorsítók nem csak a Higgs-bozon felfedezésében segíthetnek.
Ember

A leghalálosabb agytumor típusra kifejlesztett vakcina működött a klinikai teszteken

A glioblastoma a legagresszívebb, de egyúttal leggyakoribb formája az agydaganatoknak, de egy új módszer, ami a beteg saját immunrendszerének "tanításán" alapul, működőképesnek bizonyult az embereken végzett teszteken.
Ember

Már embereken tesztelik a Moderna rákvakcináját

A bőrrák ellen kifejlesztett oltás ugyanúgy mRNS-alapú hatásmechanizmussal működik, mint a vállalat által korábban kifejlesztett koronavírus-vakcina.
Ember

Jelentősen növelheti a rákbetegek kezelésének hatékonyságát egy új magyar eljárás

A Neumann Labs jövő héttől elérhető onkológiai tesztje képes kimutatni, hogy melyik kemoterápiás szer lesz a leghatékonyabb a tüdőrákban szenvedő betegek kezelésére.
Techno

Könnyekből azonosítja a rákos megbetegedést egy új kontaktlencse

A lencse a tumor jelenlétére utaló biomarkereket azonosítja, így invazív beavatkozás nélkül gyűjt információkat a potenciális rákos megbetegedésről.
Ember

Tizennyolcból tizennyolc betegnél hatásos volt egy új kísérleti rákkezelés

A világon számos klinikai tesztet végeznek a daganatos betegségek kezelésére, de olyan, hogy egy kísérleti eljárás minden betegnél működjön, eddig nem igazán történt.
Techno

Fonálféreg-a-chipen az új eszköz a rák elleni harcban

A fonálférgek vonzódnak a rákos sejtek speciális illatanyagaihoz, ezért koreai kutatók a felhasználásukkal készítettek a rák diagnosztizálására alkalmas eszközt, ami egyelőre nagyjából 70%-os pontossággal működik.
Ember

Egyetlen molekula végezhet az egyik leggyilkosabb rákos betegséggel

A hasnyálmirigyrák az egyik leggyilkosabb rákos megbetegedés, most készülhet gyógyszer ellene, amely egyetlenegy molekulán alapul.
Ember

Néhány csepp vérből, már korai stádiumban kimutatható lehet a tüdőrák egy új eljárással

A Massachusetts General Hospital kutatói által kikísérletezett eljárással a veszélyes betegség jóval korábban kimutatható lehet, javítva a betegek túlélési esélyét.
Techno

Alakváltó mikrobotok szállítják a gyógyszert a rákos sejtekhez

A kemoterápia mellékhatásait igyekeznek redukálni a kutatók a mikroszkopikus robotokkal, amelyek célzottan szállítják a gyógyszert a rákos sejtekhez, ahol a környezettől eltérő pH-érték hatására engedik ki magukból a hatóanyagot.
Techno

Összezsugorítja a legagresszívebb agydaganatot egy új mágneses sisak

A sisak naponta hat órán át tartó viselése segített 30%-kal csökkenteni a rákos területek kiterjedését egy végső stádiumban lévő beteg esetében.
Ember

Rákdiagnosztika egy csepp vérből, hol hallottuk már ezt?

Amikor utoljára egy cég azt ígérte, hogy egyetlen csepp vérből komplex orvosi diagnózist készít majd, a Theranos történet vége sajnos az évszázad bukása lett, ennél most csak kicsivel kevesebbről van szó, és remélhetőleg nem ugyanúgy végződik.
Ember

Mi történik, ha a krematóriumban radioaktív holttestet égetünk el?

2017-ben, Arizonában megtudták, és ezzel egy sokkal nagyobb problémára derült fény.
Ember

Egy kis radioaktív sugárzás még kifejezetten egészséges is lehet

Már korábban is feltételezték, hogy az ionizáló sugárzás (kisebb dózis esetén) nem feltétlen hat negatívan, most azonban egy minden eddiginél kiterjedtebb tanulmány bizonyítja, hogy a hatás akár pozitív is lehet.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.