Bolygó

A szokatlan hideg miatt Texasban megfagytak a szélerőművek, több millió ember maradt áram nélkül

Az állam 25 gigawattos szélenergia-temrelésének nagyjából a fele kiesett, miközben az energiafelahsználás rekordmagasságba emelkedett a hideg idő miatt.
Bolygó

Európa energiamérlegében már nagyobb a megújulók aránya, mint a fosszilis energiaforrásoké

Lassan véget ér egy egészségtelen, környezetkárosító, természetromboló korszak az energiaiparban. A megújuló energiatermelés legyőzte a fosszilis tüzelőanyagokat, legalábbis Európában.
Techno

A világ első otthoni hidrogénakkumulátora

A Lavo Ausztrál energetikai vállalat otthoni akkumulátoros energiatároló rendszere, nem hagyományos akkumulátorokra épül, hanem hidrogén üzemanyagra.
Bolygó

Rénszarvasokat űz egy norvég szélerőmű, pedig még el sem indult, per lett belőle

Nem engedélyezett előkészületi munkálatokra hivatkozva, az őslakos norvégiai számik perre mennek a szélerőműveket telepítő és üzemeltető Øyfjellet Vind vállalat ellen.
Bolygó

Hamburgban hamarosan szél és a Nap termel majd 100MW-ot egy volt széntüzelésű erőműben

A szóban forgó klímaegyensúly-borogató létesítmény a moorburgi széntüzelésű erőmű, a cél pedig az, hogy az átalakítás után, befejezve a légkör széndioxiddal történő dúsítását, szél- és napenergiából hidrogént állítson elő helyi felhasználásra.
Techno

A világ legnagyobb szélturbinája egy fordulatból kitermeli egy családi ház kétnapnyi energiaszükségletét

A világ legnagyobb szélenergia farmján 190 darab fog üzemelni a Haliade-X-ből, ami a teljes Egyesült Királyság energiaigényének 5%-át fogja fedezni.
Bolygó

Kábelek helyett tankerek szállítják el az energiát a világ legnagyobb szolár- és szél-projektjéből

A 26 gigawatt csúcsteljesítményű (13 Paks!) hatalmas nap- és szélerőmű energiája ammónia formájában kerül exportra.
Techno

Mobiltöltés menetszéllel, séta közben

A klasszikus, "miért is nem nekem jutott ez eszembe" ötlet. Olyan egyszerű, hogy egy általános iskolás is könnyedén megértheti, mégis hatalmas piacot és profitot hozhat feltalálójának. Nekünk pedig egyszerű és mindig kéznél, illetve "lábnál" lévő mobil feltöltési lehetőséget.
Bolygó

A tengeri szélenergia olyan olcsó lesz, hogy a fogyasztók pénzt kapnak vissza

Az Egyesült Királyságban épülő tengeri szélerőműparkok legutóbbi hulláma csökkenti majd a háztartások energiaszámláját, mivel nagyon olcsón állítják elő a villamos energiát. A megújuló energia projektek eddig állami támogatásban részesültek, ám ennek következtében többen panaszkodni kezdtek, hogy a tiszta energia növeli a számlákat. A helyzet most megfordulhat.
Techno

300 lakásban hamarosan széllel termelt gázzal fűthetnek a lakók

Szélenergiával termelt árammal vízből bontott hidrogénnel fűtenek lakásokat egy érdekes skót projektben.
Bolygó

Lengyelország is belevág a tengeri szélerőmű-parkok építésébe

Európa északi-északnyugati partvidéke szép lassan körbeépül tengeri szélerőmű-parkokkal, de a lengyelek kivártak az építkezéssel. Eddig.
Bolygó

Magyarország továbbra is durcásan kimarad a szélturbina-boomból

Világszerte erőteljesen fejlődik a szélenergia-ipar, nálunk viszont még mindig tiltott gyümölcs a szél, nem szabad szüretelni.
Bolygó

Legyőzte a szél a vizet Ausztráliában

Ahogy a klímaváltozás csökkenti a vízenergia jelentőségét, úgy növelik az új beruházások a szélét és a napét az ausztrál energiamixben.
Techno

A jövőben repülő szélerőművekkel foghatjuk a szelet

A légi szélenergia-rendszerek új szintre emelik a szélenergia hasznosítását, és könnyű kötelekkel, járművekkel helyettesítik a hagyományos szélturbinákat.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.