Űr

A Voyager űrszondák frissítéseket kapnak, hogy kapcsolatban maradhassanak a Földdel

A Voyager 1 és 2 űrszondák a Földtől legtávolabbra jutó űreszközök, amelyek évek óta a csillagközi térben haladnak, de a közel fél évszázada útnak indult szondák működésével egyre több a probléma. A NASA több módosítással igyekszik az elejét venni a gondoknak és tesznek róla, hogy a Voyager 1 tavalyi váratlan viselkedése ne forduljon elő még egyszer.
Űr

Így észleltek egy hatalmas koronakidobódást az űrben szolgálatot teljesítő űreszközök

A Mars felszínén munkálkodó Curiosity marsjárótól a Voyager 2-ig egy sor szonda és rover érzékelte a Naprendszeren át terjedő hatását a koronaanyag-kidobódásnak.
Űr

Komplex módszerrel oldották meg az ESA űrszondájának fontos berendezésével kapcsolatos problémát

Kiszabadították a JUICE antennáját, ami a misszió későbbi fázisában fontos szerepet játszik majd.
Űr

A csillagok úgy vibrálnak, mint harangok a sivatagi szélben

Csillagrengéseket fedezett fel az űrben a Gaia, pedig eredetileg nem is ez volt a feladata.
Űr

Tudnának újabb fényképeket készíteni a csillagközi térben utazó Voyagerek?

Negyvennégy éve és hét hónapja indultak útjukra a Voyager szondák, amelyek végül sokkal messzebbre jutottak az űrben, mint eddig bármilyen ember által alkotott űreszköz. A berendezéseik egy része már nem funkcionál, a fedélzeti kamerákat is évtizedekkel ezelőtt lekapcsolták, de amíg működödtek, lenyűgöző képeket küldtek a Naprendszer ritkán látott részeiről.
Űr

Szondával vennék üldözőbe a Naprendszeren kívülről érkezett, rejtélyes égitestet

Az 'Oumuamua 2017-ben szelte át a Naprendszert, de a rejtélyes objektum azóta sem hagyja nyugodni a kutatókat. Egyesek szerint még nem késő a nyomába eredni, hogy közelebbről is megvizsgáljuk.
Űr

Látványos fotó érkezett a Mars körül keringő kínai űrszondáról

A kínai Mars-expedíció eddig elsősorban a bolygóra sikeresen eljuttatott Csuzsung marsjáró miatt került a figyelem középpontjába, most viszont a Tienven-1 misszió űrszondája is hallatott magáról, nem is akárhogy.
Űr

A történelem során először érte el egy űreszköz a Nap légkörét

A NASA hétfőn jelentette be, hogy a Parker Solar Probe áprilisban "megérintette a Napot", azaz többször is sikeresen berepült az égitest légkörének felső részébe.
Űr

A vasbolygó mágneses terének rejtelmeit kutatja a harmadik misszió, ami valaha is a közelébe került - ma éri el az égitestet a BepiColombo

Eddig csak a Mariner-10 és a Messenger űrszonda végzett megfigyeléseket a Merkúrnál, de a mai éjszaka folyamán egészen közel repül el mellette a Japán és az Európai Űrügynökség közös űreszköze a BepiColombo misszió keretében, később pedig pályára áll a bolygó körül.
Tudás

A világ legnagyobb csillagászati múzeuma nyílt meg Sanghajban

A múzeum fantasztikus léptékű, futurisztikus épületet kapott, és alapvetően a kínai űrkutatás történetével foglalkozik, de a nemzetközi csillagászat eredményeit is bemutatják.
Űr

Így fest a Mars belső szerkezete valójában

A NASA InSight űrszondája olyan marsrengéseket észlelt, melyek segítettek feltérképezni a bolygó belső szerkezetét, a mag méretét és állagát, a köpeny anyagát és a kéreg vastagságát.
Űr

A Plutó, ahogy csak ritkán láthatjuk

A NASA New Horizons űrszondája 2016-ban a repült el a Plútó, Naprendszerünk egykori bolygója, ma már csupán egy törpebolygó mellett. A szonda a megközelítés során elemezte és tanulmányozta a Plútót és holdjait, valamint készített egy sor elképesztő képet is róluk.
Űr

Forradalmasíthatja az űrutazást a NASA atomórája

A NASA elvégezte új atomórájának tesztjét, ami az első olyan műszer, mely segíthet az űreszközöknek önerőből elérni a nagy távolságokban található célpontjaikat.
Űr

Több mint félmillió km/h-val száguldott a leggyorsabb ember alkotta eszköz

A Nap és a Vénusz között ingázó Parker napszonda már eddig is a leggyorsabb ember alkotta eszköznek számított, azonban a legutóbbi perihelion alkalmával jelentősen felülmúlta a korábban felállított rekordot.
Űr

Gyönyörű új Vénusz-fotó a NASA Parker szondájától

A NASA új nagy felbontású fotót tett közzé a Vénusz árnyékban lévő oldaláról, melyet a Parker Napszonda készített.
Űr

4K videóban láthatjuk, milyen lenne a Marson élni

A NASA Perseverance roverje február 18-án sikeresen landolt a Mars felszínén és el is küldte első fotóit a bolygó felszínéről. A videóvá összefűzött képek alapján elképzelhetjük, milyen látványban lesz majd része az első embereknek, akik valamikor a jövőben megérkeznek a Marsra.
Űr

Sikeresen pályára állt a Mars körül az Egyesült Arab Emirátusok űrszondája

Ezzel ők lettek az ötödik ország, aminek sikerült űreszközt juttatnia a Marshoz. Az Al-Amalt a következő hetekben két további űreszköz követi.
Űr

Februárban három űreszköz is eléri a Marsot, az egyik pedig már egy képet is küldött

Nem túlzás azt állítani, hogy a február történelmi hónap lesz az űrkutatásban, hiszen néhány napos különbséggel nem kevesebb, mint három űreszköz fogja elérni a vörös bolygót - ezek közül kettő olyan országé, akik most először jutnak el a Marsra.
Űr

Angyalalakot fényképeztek a Mars felszínén

A „figurának”, amit egy európai műhold kapott lencsevégre, nem csak szárnya, de glóriája is van. Természetesen akad hétköznapi magyarázat a képre, amely a cikkben látható.
Űr

Visszatért az űrszonda, ami mintákat hozott egy aszteroida belsejéből

A Hayabusa-2 Ausztráliában dobta le a mintákat, aztán rögtön tovább is repült egy másik aszteroidához.
Űr

Elindult a Hold felé a kínai szonda, ami 44 év után új kőzetmintákat fog visszahozni a Földre az égitestről

Hasonló küldetésre utoljára a Szovjetunió vállalkozott, 1976-ban.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.