Űr

Ötven év után ismét űrhajót küld a Holdhoz a NASA

Szinte pontosan ötven éve, hogy 1972. december 19-én az Apollo-17 küldetés legénysége épségben visszatért a Földre, lezárva az űrutazás mindeddig legeredményesebb korszakát. A tervek szerint hétfő délután induló Artemis-1 misszió célja nem kevesebb, mint hogy megalapozza az emberiség visszatérését a Holdra.
Techno

Magányosan vándorló bolygók segítségével az egész galaxist kolonizálhatjuk

Az ötlet nem csak nekünk segíthetne szétterjedni a galaxisban, de egyben megváltoztathatja azt a módot, ahogy idegen civilizációk után kutatunk.
Űr

Hét nap csúszással tért vissza a Földre az Ax-1 misszió legénysége

Az első, kizárólag privát asztronautákból álló ISS-misszió eredetileg nyolc napot töltött volna el az űrállomáson, de végül több mint két hétig maradtak.
Űr

Egy amerikai kormányprogram nukleáris töltetekkel robbantott volna alagutat a Holdba, hogy forradalmasítsák az űrutazást

A most nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint az Advanced Aerospace Weapons System Application Program (AAWSAP) keretében az Amerikai Védelmi Minisztérium számos spekulatív technológiát vizsgált a térhajtóműtől kezdve az extra dimenziók manipulálásáig.
Űr

Kisebb komplikációkkal, de megérkezett az űrállomásra az első, kizárólag privát asztronautákból álló misszió

A Crew Dragon űrkapszula a dokkolást segítő kamerarendszer hibája miatt háromnegyed órát várakozott az ISS-től néhány méterre, de végül sikeresen csatlakoztak az űrállomáshoz.
Űr

Sikeresen elindult a Nemzetközi Űrállomás felé az első, kizárólag privát űrhajósokból álló misszió

Pénteken, magyar idő szerint 17.17-kor magasba emelkedett a SpaceX Falon-9 rakétája a Dragon Endeavour űrhajóval, amely az Ax-1 misszió tagjait viszi az űrállomásra.
Űr

Kétórás dokumentumfilmben izgulhatjuk végig, ahogy Amerika visszatér a világűrbe

A 2020 májusában elindult Demo-2 misszió volt az első alkalom, hogy egy magánvállalat asztronautákat tudott eljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra. A Netflix kétórás dokumentumfilmet készített a történelmi küldetésről.
Űr

Napokon belül indul a misszió, ami beindíthatja a nagyüzemi űrturizmust

Április 8-án az Axiom Space első alkalommal fog civil űrhajósokat szállítani a Nemzetközi Űrállomásra. A tíznapos küldetést számos hasonló követheti, köztük egy magyar űrhajóssal is.
Űr

Az oroszok hozták vissza a Földre a NASA rekorder asztronautáját

Mark Vande Hei 355 napot töltött egyhuzamban az űrben, többet, mint előtte bármelyik amerikai asztronauta. A veterán űrhajós visszatérése viszont érdekes módon nem (csak) emiatt kapott kiemelt figyelmet, hanem azért is, mert Vande Hei egy Szojuz űrhajóval tért vissza a Földre.
Űr

A NASA megmutatta a rakétát, amivel az emberiség visszatér a Holdra

Bár a Space Launch Systemről a NASA korábban már kiadott néhány fotót, a saját szemével eddig csupán nagyon kevés ember láthatta a valaha épített egyik legnagyobb hordozórakétát, amelyet kifejezetten az Artemis programhoz építettek.
Űr

A Halál-völgyben tesztelték a legújabb holdjárót

A Venturi Astrolabnak ehhez ráadásul nem kisebb nevet sikerült megnyernie, mint a NASA legendás asztronautáját, Chris Hadfieldet.
Ember

Szabályosan „újrahuzalozta” a kozmonauták agyát az űrben töltött idő

Először vizsgálták a hosszú távú űrutazások hatását az agy fehérállományi traktusainak a szintjén, és a kutatók jelentős mikrostrukturális változásokat azonosítottak.
Űr

Kiderült, hogy ki repülhet először a világűrbe a SpaceX Mars-rakétájával

A név nem ismeretlen, de mégis hatalmas meglepetés.
Űr

A SpaceX megmutatta, hogyan fogunk eljutni a Marsra

Bár egy-két hónapot még biztosan várni kell rá, amíg a Starship először Föld körüli pályára áll, de Elon Musk cége már kicsit előreszaladt, és egy kiváló minőségű videóban azt is bemutatták, hogy mi lesz utána.
Űr

A Nemzetközi Űrállomás kilenc év múlva becsapódik a Csendes-óceánba a NASA tervei szerint

Az amerikai űrügynökség a 2020-as évek végétől fokozatosan állna át a kereskedelmi űrállomások használatára, aminek már a menetrendjét is kidolgozták.
Űr

Készülnek az erotikus játékok, hogy elűzzék az űrutazók magányát

Egy japán cég játéka már eljutott a Kármán-vonalon túlra, hogy megoldást nyújtson egy sok évtizedes problémára.
Űr

Kiszívja az űrhajósok fejéből a fölösleges folyadékot egy új hálózsák

Az űrrepüléshez kapcsolódó neurookuláris szindróma kezelésére kifejlesztett űrhálózsák úgy működik, mintha egy hatalmas porszívóba feküdnénk be.
Űr

Alakulnak a tervek, hogy hogyan fognak közlekedni a Holdon az asztronauták

A NASA elmondása szerint nem a "nagyapáink holdjáróját" építik, amelyeket az Apollo-missziók korában használtak, hanem olyan modern űrjárműveket, amelyek a hosszú távú felfedezést is lehetővé teszik.
Űr

Az űrhajókban kellett menedéket keresniük az ISS asztronautáinak, miután Oroszország felrobbantott egy műholdat

A hírek szerint Oroszország egy régi kémműholdját robbantotta fel egy rakétakísérlet keretében, az emiatt keletkezett, több ezer darabnyi űrszemét pedig a Nemzetközi Űrállomásra is veszélyt jelentett.
Űr

Már tesztelik a SpinLaunch prototípusát, ami úgy lövi ki az űrrakétákat, mint egy hatalmas parittya

A feltalálói szerint a vákuumos hengerben a hangsebesség többszörösére felgyorsított rakéták töredékére csökkenthetik az űrrepülés költségeit.
Űr

Az űrséta, aminek majdnem tragédia lett a vége

Nem sokon múlt, hogy nyolc évvel ezelőtt Luca Parmitano meg ne fulladjon egy űrséta közben.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.