Ember

Szabályosan „újrahuzalozta” a kozmonauták agyát az űrben töltött idő

Először vizsgálták a hosszú távú űrutazások hatását az agy fehérállományi traktusainak a szintjén, és a kutatók jelentős mikrostrukturális változásokat azonosítottak.
Űr

Kiderült, hogy ki repülhet először a világűrbe a SpaceX Mars-rakétájával

A név nem ismeretlen, de mégis hatalmas meglepetés.
Űr

A SpaceX megmutatta, hogyan fogunk eljutni a Marsra

Bár egy-két hónapot még biztosan várni kell rá, amíg a Starship először Föld körüli pályára áll, de Elon Musk cége már kicsit előreszaladt, és egy kiváló minőségű videóban azt is bemutatták, hogy mi lesz utána.
Űr

A Nemzetközi Űrállomás kilenc év múlva becsapódik a Csendes-óceánba a NASA tervei szerint

Az amerikai űrügynökség a 2020-as évek végétől fokozatosan állna át a kereskedelmi űrállomások használatára, aminek már a menetrendjét is kidolgozták.
Űr

Készülnek az erotikus játékok, hogy elűzzék az űrutazók magányát

Egy japán cég játéka már eljutott a Kármán-vonalon túlra, hogy megoldást nyújtson egy sok évtizedes problémára.
Űr

Kiszívja az űrhajósok fejéből a fölösleges folyadékot egy új hálózsák

Az űrrepüléshez kapcsolódó neurookuláris szindróma kezelésére kifejlesztett űrhálózsák úgy működik, mintha egy hatalmas porszívóba feküdnénk be.
Űr

Alakulnak a tervek, hogy hogyan fognak közlekedni a Holdon az asztronauták

A NASA elmondása szerint nem a "nagyapáink holdjáróját" építik, amelyeket az Apollo-missziók korában használtak, hanem olyan modern űrjárműveket, amelyek a hosszú távú felfedezést is lehetővé teszik.
Űr

Az űrhajókban kellett menedéket keresniük az ISS asztronautáinak, miután Oroszország felrobbantott egy műholdat

A hírek szerint Oroszország egy régi kémműholdját robbantotta fel egy rakétakísérlet keretében, az emiatt keletkezett, több ezer darabnyi űrszemét pedig a Nemzetközi Űrállomásra is veszélyt jelentett.
Űr

Már tesztelik a SpinLaunch prototípusát, ami úgy lövi ki az űrrakétákat, mint egy hatalmas parittya

A feltalálói szerint a vákuumos hengerben a hangsebesség többszörösére felgyorsított rakéták töredékére csökkenthetik az űrrepülés költségeit.
Űr

Az űrséta, aminek majdnem tragédia lett a vége

Nem sokon múlt, hogy nyolc évvel ezelőtt Luca Parmitano meg ne fulladjon egy űrséta közben.
Űr

Túl a Földön és túl a Holdon is az emberiségre minden eddiginél nagyobb kihívások várnak

"Az egyetlen bolygót benépesítő fajok nem maradnak életben hosszú távon" - idézték John Young asztronauta szavait a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusán, ahol a Hold és Mars küldetések nehézségeiről és lehetőségeiről számoltak be a résztvevők.
Űr

Lehet-e motorozni a Holdon? Egy német cég tervei szerint hamarosan kiderül

A Tardigrade-et kifejezetten a NASA Artemis-missziójához tervezték, a prototípus pedig már el is készült.
Garázs

William Shatner reakciója mindent elmond arról, milyen érzés lehet először látni a Földet az űrből

A Blue Origin egy rövid videót tett közzé arról, hogy mi történt a New Shepard utaskapszulájában, miután a rakéta átlépte a száz kilométeres magasságban húzódó Kármán-vonalat.
Űr

Kirk kapitány 90 évesen valóban eljutott az űrbe

William Shatner 79 epizódban és 7 egész estés filmben alakította az Enterprise űrhajó kapitányát a Star Trek sorozatokban és filmekben, szerdán pedig a Blue Originnek köszönhetően valóban eljutott a világűrbe.
Garázs

Hatalmas ballonokkal szállítana embereket a sztratoszférába egy arizoniai cég

Bár ezzel a módszerrel csak harminc kilométeres magasságig juthatnának az utasok, de jóval olcsóbb is lenne, mint egy valódi űrutazás.
Űr

Jól halad a nukleáris ionhajtómű fejlesztése, ami egy hónapra csökkentené a Mars-utazás időtartamát

A NASA szerint a jelenlegi rakétatechnológiával nagyjából kilenc hónapba telne eljutni a vörös bolygóra, de az Ad Astra Rocket Company már dolgozik a megoldáson.
Űr

Sikeresen visszatért a Földre az első, kizárólag civil űrhajósokból álló űrmisszió

A Dragon űrkapszula magyar idő szerint vasárnap, kevéssel éjjel 1 után landolt az Atlanti-óceánban.
Űr

Mi történik, ha egy asztronauta bekattan a világűrben?

Bár nem tudunk róla, hogy a valóságban ilyesmi valaha is megtörtént volna, az azért nem véletlen, hogy az Inspiration4-misszió asztronautáinak a felszerelése között gyorskötözőt és nyugtatót is találhatunk.
Űr

Sikeresen elstartolt az első, csak civil űrhajósokból álló űrmisszió

Az Inspiration4-küldetés négy asztronautája három napot fog eltölteni a Föld körül keringve a SpaceX Dragon-2 űrkapszulájában.
Garázs

Hamarosan útjára indulhat az Inspiration4, amely alapjaiban különbözik az eddigi kereskedelmi űrkiruccanásoktól

Bezos és Branson nyári útjai után a SpaceX rakétája is civileket visz az űrbe, azonban a mostani radikálisan más vállalkozás, mint az előző kettő.
Űr

Négy "átlagember" az űrbe megy, és a Netflix forgatott erről egy ötrészes sorozatot

A szeptember 15-én startoló Inspiration4 lesz az első olyan űrmisszió, aminek tagjait egytől-egyig civilek, nem pedig kiképzett asztronauták alkotják.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.