Űr

Nem véletlen emlékeztet egy népszerű sci-fi sorozatra a NASA új szkafandere

Az űrügynökségnek az Axiom Space fejleszti az új szkafandert, a dizájnhoz pedig egy ismert sci-fi sorozat kosztüm mesterét is felkérték.
Űr

Egyelőre biztos nem megy magyar űrhajós a Holdra

Az Európai Űrügynökség szerdán bejelentette azoknak a kiválasztottaknak a névsorát, akik egy másfél éves folyamat lezárásaként hamarosan megkezdhetik az űrhajósképzést, ezáltal pedig a jövőben lehetőségük nyílhat eljutni nem csak a Nemzetközi Űrállomásra, de akár a Holdra is. A névsorban magyar jelentkezőt hiába is keresnénk, más szempontból viszont történelminek is tekinthető a bejelentés.
Űr

Váratlan hiba miatt nem járt sikerrel az első japán holdraszállás

Japán lehetett volna a negyedik nemzet a világon, ami leszállóegységet küld a Holdra, de a projekt nem a tervek szerint alakult: az SLS által az űrbe szállított Omotenashi rossz irányba fordult és nem töltötte fel napenergiával az akkumulátorait. A JAXA lemondott a holdraszállásról.
Űr

A magyar találmány, ami nélkül az emberiség biztos nem jut el a Marsra

2036 előtt erre amúgy sincs reális esély Zábori Balázs szerint, aki a Magyar Tudományos Akadémián szervezett előadáson beszélt többek között arról is, hogy miért nincs kizárva, hogy 2030-ig magyar űrhajós lépjen a Holdra és hogy miért tekinthetjük a Lunar Gatewayt inkább űrhajónak, mint űrállomásnak.
Űr

A NASA javában készülődik a Holdra, előkapták a garázsból az "űrlakóautót" is

Az amerikai űrügynökség várhatóan a 2025 környékén induló Artemis-3 küldetés keretében küld majd újra asztronautákat az égitest felszínére, a holdmissziókra készülődve pedig októberben két szimulációsorozatot is elvégeztek az arizonai sivatagban.
Garázs

Most már biztos: elhalasztják a holdrakéta fellövését

Nagy esély van arra is, hogy a rakétát visszaküldik a hangárba. Az ok azonban nem az, amire elsőre gondolnánk.
Űr

Ez lesz az első konfliktus az űrben? – Ugyanazokat a landolási zónákat nézte ki az USA és Kína is

Egyelőre nem látni, miként oldódhat meg a dolog, mivel az ilyen kérdések tisztázására létrehozott civil platformot évek óta nem használta a két nagyhatalom.
Garázs

Még szeptemberben kilőhetik a holdrakétát, de csak pár komoly feltétellel

Nem csak a mostani kilövést hátráltató hibát kell kijavítani, de az Űrhaderőnek is rá kell még bólintania a startra.
Garázs

Nagyon egyszerűen oldaná meg a holdrakéta hidrogénszivárgását Elon Musk

Nem használna hidrogént – legalábbis erre utalt a Twitteren, és nagyjából ő az egyetlen fontos iparági szereplő, aki bármilyen módon kommentálta az SLS startjának eddigi kudarcait.
Garázs

Csak nem akar összejönni a holdrakéta kilövése – de miért?

Tegnap másodszor nem jött össze az SLS startja, vagyis az Artemis 1 első, kritikus lépése ismét nem sikerült. Kérdés, hogy mi állhat a háttérben?
Techno

Tele van rejtélyekkel a Hold déli sarka, ezért megyünk oda – írja a NASA

Esedékes az Artemis I küldetés startja, de ami igazán érdekes lesz, ha ismét embert küldünk bolygónk kísérőjére – de pontosan mit és miért keresnek majd a Hold titokzatos, eddig javarészt ismeretlen déli pólusán?
Garázs

A NASA kicsit több mint egy hónap múlva visszatérhet a Holdra

A NASA Artemis I. missziója keretében az SLS „Holdrakéta” Hold körüli pályára fogja állítja az Orion űrhajót. Hogy mikor? Ha minden jól megy, már augusztusban.
Űr

Mielőtt a Holdra indulnak, ezzel az autóval utaznak az Artemis űrhajósai

Az űrhajóig is stílusosan és környezetbarát módon jutnak majd el a leendő, Holdra tartó asztronauták.
Űr

A NASA szerint kiemelten fontos a Holdon a titokzatos kupolaszerűségek megvizsgálása

A NASA már ki is választotta az eszközt, amivel a rejtélyes Gruithuisen-dómokat fogja tanulmányozni. Hasonló képződmények egyébként a Földön is akadnak, csak a kialakulásukhoz az óceán vízére van szükség – ezért nem érti senki, miként fordulhatnak elő a Holdon.
Bolygó

40 ezer fát képes elültetni egy nap alatt egy ausztrál drón

Az AirSeed Technology által kifejlesztett drón a mesterséges intelligencia segítségével szórja a magokat a levegőből.
Űr

Visszaviszik a Space Launch Systemet az összeszerelő csarnokba

De nem csak az eddig talált hibák miatt.
Űr

A NASA új holdrakétájának tesztelésével továbbra is gondok vannak, leállították a műveleteket

Az SLS rakéta tesztelése nem halad problémamentesen, már többedszerre akadnak el a munkálatokkal. Ez alkalommal a folyékony hidrogén szivárgását észlelték a tank töltése közben.
Űr

Problémák léptek fel az SLS rakéta tesztelése közben, ezért átmenetileg leállították a folyamatot

A NASA a leendő Artemis küldetések rakétáját az indítóálláson teszteli, de a próbák során problémákat észleltek a folyékony oxigénnel, majd az első fokozat szelepeivel kapcsolatban, ezért a tesztet átmenetileg szüneteltetik.
Űr

A NASA megmutatta a rakétát, amivel az emberiség visszatér a Holdra

Bár a Space Launch Systemről a NASA korábban már kiadott néhány fotót, a saját szemével eddig csupán nagyon kevés ember láthatta a valaha épített egyik legnagyobb hordozórakétát, amelyet kifejezetten az Artemis programhoz építettek.
Űr

A Halál-völgyben tesztelték a legújabb holdjárót

A Venturi Astrolabnak ehhez ráadásul nem kisebb nevet sikerült megnyernie, mint a NASA legendás asztronautáját, Chris Hadfieldet.
Űr

Kinyitják az Apollo-17 küldetés legénysége által gyűjtött holdi kőzetminta tárolóját

Harrison Schmitt geológus és Eugene Cernan, az Apollo-17 parancsnoka volt az utolsó két ember, aki a Holdra lépett - az 1972-es misszió során extra mennyiségű, több mint 110 kilónyi kőzetmintát gyűjtöttek be a Holdról. Ezek között összesen két mintát zártak le vákuummal a Holdon, az elsőt közülük most bontja fel a NASA.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.