Ember

Aggódnak a szakértők az új koronavírus-variáns miatt

Az omikronnak elnevezett variáns minden eddiginél több mutációt tartalmaz, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire veszélyes.
Ember

Sokkal kisebb eséllyel lesz szívbeteg, aki este 10 és 11 között fekszik le aludni

Egy új tanulmány alapján nem csak az alvás mennyisége számít, de az is, hogy mikor alszunk.
Ember

Képzelt betegség vagy valódi probléma a Szélturbina Szindróma?

Alvászavar, fejfájás, elködösülő gondolkodás, rémálmok, agytumor és Parkinson-kór: csak néhány a tünetek közül, amelyeket időnként a közeli szélerőművel által kibocsátott infrahangok, elektromágneses sugárzás vagy villogó fények számlájára írnak az emberek.
Ember

Fél év alatt jelentősen csökken a koronavírus-vakcinák hatékonysága a fertőzés megelőzésében

Egy új tanulmány a Pfizer, a Moderna és a Johnson&Johnson vakcinájának hatékonyságát vizsgálta nyolcszázezer amerikai veterán adatai alapján. Volt, amelyiknek a fertőzés megelőzésében mutatott hatékonysága hat hónap alatt több mint 80 százalékkal csökkent.
Ember

Szemek nélküli látást tesz lehetővé egy új agyi implantátum

Spanyol kutatók közvetlenül a látásért felelős agyterületet stimulálták, aminek eredményeként egy 16 évvel ezelőtt megvakult nő képes volt érzékelni a betűket és a tárgyak körvonalait is.
Ember

A WHO jóváhagyta az első hatásos maláriavakcinát

A GlaxoSmithKline által kifejlesztett oltás 40%-ban akadályozza meg a megfertőződést, ezzel évente több százezer ember életét mentheti meg.
Ember

Már nem csak a szívbetegség, de a depresszió is kezelhető implantátumok segítségével

A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem (UCSF) kutatóinak az agyba ültetett elektródákkal sikerült meggyógyítaniuk egy olyan nőt, aki gyerekkora óta krónikus depresszióban szenvedett.
Techno

Összezsugorítja a legagresszívebb agydaganatot egy új mágneses sisak

A sisak naponta hat órán át tartó viselése segített 30%-kal csökkenteni a rákos területek kiterjedését egy végső stádiumban lévő beteg esetében.
Tudás

Szomorú rekordot döntött a koronavírus-járvány az USA-ban

A Covid19-be már többen haltak bele, mint a spanyolnáthába, amivel ez lett az ország történetének leghalálosabb járványa.
Ember

Visszahívták a CIA bécsi állomásfőnökét a rejtélyes Havanna Szindróma kezelésének elégtelensége miatt

Szaporodnak az érthetetlen megbetegedések, legutóbb Bécsben, Vietnamban és Indiában jelentették a helyi diplomaták és gyermekeik a Havanna Szindrómára keresztelt tünetegyüttes megjelenését. A CIA egyik legnagyobb kirendeltségének vezetője nem kezelte megfelelő odafigyeléssel az eseteket, amelyek az amerikai hatóságoktól egyre kitüntetettebb figyelmet kapnak.
Tudás

Mikrohullámú fegyverrel támadják az amerikai állampolgárokat?

Terjed a Havanna Szindróma az Egyesült Államokban, a szenátus hétfőn már az áldozatoknak járó támogatást is megszavazta.
Ember

Júniustól jön az EU-s nemzeti zöld igazolvány az utazni vágyóknak

A koronavírus ellen beoltottaknak van már védettségi igazolványuk, mellyel lassan minden megszokott hely látogatható. De vajon mi a helyzet a külföldi vakációs desztinációkkal, a nyaralásokkal? Az EU válasza a júniustól érkező zöld igazolvány.
Ember

Az embriók visszafordíthatják az öregedést

A kutatók feltárták azokat a mechanizmusokat, melyek lehetővé teszik az embriók számára az öregedés biológiai folyamatának megfordítását, fiatalabbá téve őket annál a megtermékenyített petesejtnél is, melyből kifejlődtek.
Bolygó

Minden ötödik ember a légszennyezettség miatt halt meg 2018-ban

Egy új tanulmány adatai szerint 2018-ban a a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó légszennyezés miatt halt meg minden ötödik ember a világon. Mindösszesen 8,7 millió ember vesztette életét ezzel összefüggésben.
Techno

A közösségi média sietett egy parkinsonos beteg segítségére

A TikTokon találták ki, hogy hogyan lehet a betegség tüneteit enyhítő apró pirulákat biztosabb kézzel bevenni.
Tudás

Mikor kaphatunk végre megfázás elleni oltást?

Egy olyan világban élni, ahol a hideg idő nem jelent egyet a megbetegedéssel, orrfújással, fájó torokkal, a kutatók szerint nem lehetetlen elképzelés.
Ember

Angliában mutálódott a Covid-19 vírus, mit kell tudni az új törzsről és a mutációkról?

A vírusok folyamatosan mutálódnak, és új törzsekké fejlődnek, különösen akkor, ha olyan nagy számú embert fertőznek meg, mint a covid-19 koronavírus, hiszen az emberi test számukra fejlődési környezet. Annak eldöntésénél, hogy a vírus mutációja avagy egy új törzs fontos-e, a szakértők általában azt kérdezik: megváltozott a vírus viselkedése?
Ember

Egyre több helyen tűnik fel az agyevő amőba a klímaváltozás miatt

Az amerikai járványügyi központ (CDC) egy negyven évet átfogó kutatásban vizsgálta a Naegleria Fowleri, avagy közkeletű nevén az "agyevő amőba" előfordulását az Egyesült Államokban, és érdekes megállapításokra jutottak.
Ember

Továbbra sem értik, mi okozhatja a rejtélyes, tömeges megbetegedést Indiában

Ándhra Prades, délkelet-indiai államban több mint ötszáz ember került kórházba, mert hirtelen az epilepsziára hasonlító tünetek jelentkeztek náluk. Egyikük meg is halt. Azt egyelőre biztosan nem tudni, hogy mi okozhatja a megbetegedést, de feltételezések már akadnak.
Ember

Hol húzódik az otthontól mért 500 méteres kutyakör határa? Egy új app megmondja

A koronavírus-járvány miatti este 8 és hajnal 5 óra közötti kijárási tilalom alól kivételt jelenthet a kutyasétáltatás, a lakóhelyünk 500 méteres körzetén belül. De hol húzódik pontosan ez a határ? Müller Zsolt informatikus új appja megmutatja!
Ember

A Bölcs Orr betanított kutyái másodpercek alatt diagnosztizálhatják a Covid-19 fertőzést. Ingyen

A kutyák szaglása olyan kiváló, hogy könnyedén felismerhetik a koronavírus fertőzést, ha megfelelően kiképzik őket erre. Az ötlet olyan egyszerű, és olyan sok betegség diagnosztizálásában segítettek már eddig is a kutyák, hogy teljesen érthetetlen, miért csak most bukkant fel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.