Techno

Csapatokban támadó kamikáze drónokat tesztel Kína

A drónok rajokban repülnek, és távirányítással semmisítik meg a célpontot.
Techno

Az amerikai hadseregnek van egy fegyvere, amitől úgy érzed, mintha lángolna a bőröd

A “fájdalomsugár” állítólag a világ leghatásosabb tömegoszlató fegyvere, de hivatalosan soha nem használták élesben.
Techno

Így látja a haditechnika fejlődését egy mesterlövész

A Bőrnyakúak című igaz történeten alapuló mű szerzője szerint a modern háborús technológiákból egyedül a politikusok és a vállalatok profitálnak, és hazugság, hogy a technika segít megelőzni vagy humánusabbá tenni a harcokat.  
Űr

Katonai műholdak gyártásába kezd a SpaceX

Elon Musk űrvállalata is részt vesz az amerikai Védelmi Minisztérium rakétafigyelő rendszerének a kiépítésében.
Techno

Robotkutyák védték az amerikai légierő egyik bázisát

Egyelőre csak hadgyakorlaton, de ha a Ghost Robotics robotjai beválnak, akkor a jövőben egyre több feladatot kaphatnak.
Techno

A mesterséges intelligencia már légi harcban is legyőzi az embert

Ha sakkról, Góról vagy a Rubik-kocka kirakásáról van szó, a mesterséges intelligencia évek óta verhetetlen, most viszont egy olyan dologban bizonyult jobbnak, ami sokak szemében aggodalomra adhat okot: vadászgépekkel való harcban.
Techno

A robottankok már itt vannak, de önállóan még nem gyilkolhatnak

Az észt Milrem Robotics a napokban mutatta be a Type X nevű harckocsiját, ami új szintet képvisel az ember nélküli fegyverek sorában.
Techno

Mesterséges intelligencia által irányított, pilóta nélküli harci repülőt mutatott be a Boeing

A drónok régóta a modern hadviselés megkerülhetetlen tényezői, azonban a Boeing és az Ausztrál Királyi Légierő legújabb fejlesztése egészen új szintre emelheti a robotrepülők szerepét a légi fölény kialakításában.
Tudás

Hogyan harcoljunk a középkori szuperhőssel, a páncélos lovaggal?

A fegyverek és védelmi eszközök folyamatos versengése végigkísérte az emberi történelmet. Ez utóbbiak egyik (sokáig utolsó) aranykora pedig az acélból készített lemezpáncélok megjelenése volt a lovagkorban. Na de mit tegyünk, ha épp ki akar nyírni minket egy deli lovag?
Tudás

Amikor a Samsung F-16-os vadászgépeket és önjáró lövegeket gyártott

A Samsungot a legtöbben a telefonjairól, a tévéiről, esetleg a hűtőszekrényeiről ismerik, pedig volt idő, amikor a koreai cég önjáró lövegeket és helikoptereket is gyártott.
Techno

A jövő hadseregeit irányító MI videojátékosok agyhullámai segítségével valósulhat meg

Nem, ez nem Az utolsó csillagharcos folytatásának az összefoglalása, hanem egy új, katonai mesterséges intelligenciát valóban a játékosok agyhullámaival akarnak betanítani.
Űr

A kísértetműhold igaz históriája

A LES-1 műholdat 1967-ben lőtték fel az űrbe, de különböző technikai okok miatt nem tudott pályára állni. A NASA le is írta elveszett műholdként. 2013-ban a LES-1 azonban újra jeleket kezdett sugározni.
Techno

A takarékos puska csak akkor lő, ha talál is

Mindennel takarékoskodunk, miért pont a lőszerrel ne tennénk?
Garázs

Ilyen lett volna a Chrysler atommeghajtású tankja

Alig ért véget a második világháború, az Egyesült Államok már egy esetleges, a szovjetekkel vívott összecsapásra készült. A Chrysler prototípusa ennek jegyében, a nagy háború tanulságait szem előtt tartva épült – ha pedig valaha elkészül, csodafegyver lett volna.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.