Bolygó

Japán szerint nincs gond azzal, hogy nukleáris szennyvizet enged a Csendes-óceánba

Több kutató szerint is kérdéses, hogy a japánok szennyvízszűrő rendszere mennyire hatékony a tartályokban lévő összes radioaktív elem eltávolításában.
Techno

Ez az új eljárás forradalmasíthatja a műanyag hulladék újrahasznosítását

Az új eljárás során, amely kevésbé energiaigényes, mint a hagyományos újrahasznosítás, olyan fontos ipari alkoholok keletkeznek, amelyekből aztán szappanok, tisztítószerek, valamint más hasznos polimerek készíthetők.
Bolygó

Indiában 14 év alatt harmadával csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátási aránya

Az ország kötelezettségvállalásainak középpontjában az erdők állnak: a tervek szerint erdősítéssel további 2,5-3 milliárd tonna szén-dioxidot kívánnak megkötni úgy, hogy a jelenlegi 25 százalékról 33 százalékra növelik az erdők arányát 2030-ig.
Garázs

Jó nagy pofont kapott a hidrogénvonatok jövője

A német tömegközlekedési vállalat, amely tavaly mutatta be a világon az első, kizárólag hidrogént használó vasútvonalat, immár az akkumulátoros-elektromos modellekben látja a jövőt.
Techno

Mi az a proton akkumulátor, és miért forradalmasíthajta az energiatárolást?

Az RMIT Egyetem új proton akkumulátora forradalmasíthatja az energiatárolást, mivel biztonságos, megfizethető és környezetbarát alternatívát kínál a lítium-ion akkumulátorokhoz képest.
Bolygó

Jelentősen csökkent az erdőirtás az amazóniai esőerdőben, de még korai ezt ünnepelni

Az erdőirtás mértéke Braziliában idén jelentősen csökkent, de a kihívások ezzel nem szűntek meg. Az ország helyzetét a száraz időszak és az erdők tarvágása miatt keletkező, emberek okozta tüzek is nehezítik.
Ember

Ezen a fenntartható piacon semmi nem vész kárba, csak átalakul

A brüsszeli piac tetején egy városi farm található, ahol zöldségeket termesztenek és halat tenyésztenek, az épületben keletkező hőt, és az esővizet felhasználva.
Tudás

Öngyilkos viselekdéstorzulást okoz a vízimadaraknál, ha etetjük őket

A szakértők szerint az emberi etetés miatt a vízimadarak felhagynak a természetes táplálkozással, fióáik röpképtelenné válnak, télen pedig tömegesen fagynak bele a vizekbe.
Bolygó

Több tonna szemetet távolítottak el a Tisza-tóból a PET Kupa önkéntesei

A PET Kupa hulladékgyűjtő verseny résztvevői összesen mintegy 6,5 tonna szemetet szedett össze az ártéri erdőkből, nádasokból, illetve a Tisza-tó partján lévő hulladékszigetekből.
Ember

Egyedülálló magyar találmány forradalmasíthatja a dezodoripart

Két magyar fiatal találmánya, a világ első újratölthető dezodor automatája nagy változást hozhat világszerte. Zámbó Gergellyel, a Respray Solutions ügyvezetőjével beszélgettünk a hajtógázas termékek környezetre és egészségre gyakorolt negatív hatásáról, és arról, hogyan segít ezen az új technológia.
Techno

Nem black mirrori disztópia, hanem valódi megoldás lehet a mesterséges beporzást végző robot

Ha sikerül az apró eszközt megbízhatóan irányítani és mikorelektronikával ellátni, valamint bio rakományokkal felpakolni, akkor egy újabb sci-fi koncepció valósulhat meg, csak kevésbé negatív formában.
Bolygó

Ezzel a géppel a hatalmas fák is átültethetők a kivágás helyett

A Kanadában lévő, egyik legnagyobb faátültető gép akár 18 méter magas fa kiásására is alkalmas, és a növény, illetve az azzal együtt kiemelt 18 tonnás gyökérlabda azonnali elszállítására is képes.
Techno

Ez a medúzaszerű robot lehet a megoldás az óceánok megtisztítására

A szinte teljesen zajtalan, medúzák mozgását utánzó gép képes rögzíteni a teste alatti tárgyakat anélkül, hogy megérintené azokat, így zavartalanul mozoghat olyan akadályokkal teli, érzékeny környezetben is, mint például a korallzátonyok.
Garázs

Lengyelország bíróságon akarja megtámadni a belső égésű motorok betiltásáról szóló uniós döntést

Lengyelország nem ért egyet az EU "Fit for 55" klímavédelmi programjának ezzel a részével és más területeivel sem, többek között a teljesíthetetlen feltételek és a járművek jelentős áremelkedésének veszélye miatt.
Bolygó

Magyar diákok találtak megoldást rá, hogyan hasznosíthatnánk a rengeteg chipses zacskót

A Samsung és az EdisonKids által harmadik alkalommal megrendezett "Megoldások a holnapért" kihívás idei győztes csapata chipses zacskókból készült bevásárló táskákkal csökkentené a fölösleges hulladékot.
Bolygó

Vajon tényleg lebomlanak a környezetbarátként eladott bevásárló szatyrok?

Elméletileg ezek a zacskók sokkal jobb alternatívát jelentenek, mint a hagyományos műanyagból készült szatyrok, azonban gyakorlatban jellemzően nem hasznosulnak, ritkán kerülnek komposztálóba. Ráadásul az emberek hajlamosabbak a bioműanyagok eldobására, azt gondolva, a természetben úgyis lebomlanak.
Bolygó

Körforgásos hulladékgazdálkodás: júliustól Magyarországon is a gyártók fizetik meg termékeik hulladékkezelési költségét

Az EU javaslatcsomagja szigorítja a termékek  csomagolásának, illetve újrahasznosításának követelményeit, különös tekintettel a műanyag és alumínium italos dobozkra, az elektronikus hulladékra és az akkumulátokra.
Techno

Már öt év múlva ipari mennyiségű fúziós energiát szolgáltatna a Helion Energy

A Helion Energy mögött olyan befektetők állnak, mint a ChatGPT “atyja”, Sam Altman, üzleti partnerük pedig a Microsoft. Az ígéret sem kicsi: ipari mértékű fúziós energia előállítása még ebben az évtizedben, 2028-ban.
Bolygó

Kiderült, hogy mitől vált neonzölddé a víz Velencében vasárnap

A velencei Canal Grande vizének elszíneződését egy fluoreszcein nevű anyag okozta, azt viszont egyelőre nem tudják, hogy került az anyag a csatornába.
Garázs

Az ikonikus, amerikai iskolabuszok fele elektromos lesz 2032-re

Az új, amerikai környezetvédelmi javaslat kulcsfontosságú eleme, hogy 2030-ra az Egyesült Államokban nem csak az iskolabuszok, de az összes eladott új gépkocsi 60 százaléka elektromos meghajtású legyen.
Bolygó

Felfújható felhőkarcolókkal érnék el a fenntarthatóságot

A Zumo építészeti iroda ezekben a különös épületekben látja a fenntarthatóságon alapuló jövőt.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.