Tudás

Hogy miért generálnak ilyen hátborzongatóan tökéletes mértani alakzatokat a Jupiter ciklonjai, azt a tudósok sem értik

A Jupiter sarkain a ciklonok nem csak teljesen tökéletes formákat hoznak létre, de ezek ráadásul éveken át stabilak maradnak – egyes szakértők arra céloznak, hogy a magyarázathoz új fizikára lenne szükségünk.
Űr

Történelmi esemény: először érzékeltek szén-dioxidot egy exobolygó légkörében

A James Webb képes volt arra, amire ezelőtt egyetlen más teleszkóp sem: CO2-t érzékelt egy, a Naprendszerünkön kívüli bolygó légkörében.
Garázs

Két rakétát is lő a NASA a sarki fénybe

Habár lesz némi tűzijáték is, a cél tudományos jellegű: a légkör dinamikájának a tanulmányozása.
Űr

Elismert kutatók szerint lenne lehetőség a Mars lakhatóvá tételére

A többek között a NASA vezető kutatója által jegyzett tanulmány egy egészen újszerű megoldást javasol arra, hogyan lehetne mesterséges mágneses teret létrehozni a bolygó körül.
Bolygó

Az idei ózonlyuk az átlagnál jóval nagyobb lesz

Az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálatának (C3S) friss közleménye szerint 2021-ben rendkívül nagy a déli félteke fölötti ózonlyuk, melynek mérete már most meghaladja az Antarktisz teljes területét.
Űr

Találtak egy új, extrém forróságú Jupiter típusú égitestet

Az égitest mérete kétszerese a Jupiterének, pályája döntött, felszínét pedig pokoli forróság uralja.  
Űr

A Plutó, ahogy csak ritkán láthatjuk

A NASA New Horizons űrszondája 2016-ban a repült el a Plútó, Naprendszerünk egykori bolygója, ma már csupán egy törpebolygó mellett. A szonda a megközelítés során elemezte és tanulmányozta a Plútót és holdjait, valamint készített egy sor elképesztő képet is róluk.
Bolygó

Jelentősen vékonyodott a sztratoszféra a légszennyezés miatt

A nyolcvanas években kezdődött a vékonyodás, és ha marad a mostani kibocsájtási szint, a sztratoszféra 2080-ra további 1 kilométert veszít a vastagságából.
Bolygó

Kína az egész fejlett világnál több üvegházhatású gázt bocsát ki egy új jelentés szerint

A klímaváltozás az átlagos időjárási minták bármely hosszú távú változása, akár globálisan, akár regionális szinten. A szigorúan vett definíció szerinti változás sokszor bekövetkezett már a Föld történetében, a mai változásokat azonban az emberi tevékenység okozza, és minden sokkal gyorsabban történik mint a múltban.
Bolygó

A NASA „viharkergető” gépe segítségével jöttek rá, hogy a villámlás tisztítja a légkört

A villámlás nyomán keletkezett vegyületek a metánt is képesek „kimosni” a légkörből.
Tudás

Szuperhold, rózsaszín Hold, rózsaszín szuperhold, mi ez a káosz a Hold körül?

Április 26-án, hétfőn éjjel rózsaszín hold kel majd fel, ami egyben látványos szuperhold is lesz. De miért hívják éppen így, és mire érdemes figyelni, ha megnéznénk? Holdügyi összefoglalónkban megválaszoljuk a kínzó kérdéseket.
Tudás

Kiszámolták, mikor fojtja meg a Földet az oxigénhiány

Az oxigén a komplex földi élethez nélkülözhetetlen molekula, de mikor fog elfogyni? Most már tudjuk.
Űr

Hogy megfejtse a csodálatosan világító felhők két évszázados titkát, a NASA mesterségesen hozott létre egyet a légkörben

A világító felhőket először az 1800-as években figyelték meg, de azóta szerte a világon egyre többször írták le a megjelenésüket, például a Tunguska meteor feltűnésekor, 1908-ban Szibériában – immár biztosan tudjuk, mi okozza a jelenséget.
Űr

Légkör a Marson, avagy a kupolaváros titka

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, néhány éven belül újra ember léphet a Holdra, és itt vannak már a más bolygókon építendő állandó városok tervei is, de vajon valóban lesznek ilyen kupolavárosok?
Űr

Vattacukorbolygó, amely tömegének nyolcvanöt százalékát a légkör adja

Ez óriási arány más gázbolygókhoz képest, a kutatók ugyanakkor más furcsaságokra is találtak, miközben lemodellezték az exobolygó kialakulását.
Űr

Visszatérés a Marsról, helyben gyártott üzemanyaggal

A tudósok egy olyan hordozható rendszeren dolgoznak, amely segíthet a Marson lévő űrhajósoknak üzemanyagot gyártani és újratankolni a visszautazás előtt, a vörös bolygó légkörének felhasználásával.
Űr

Magyar tudós vezette csapat fejtette meg a barna törpék egyik titkát

Nem kizárólag azért fontos a felfedezés, mert így kicsit többet tudunk ezekről a nehezen bekategorizálható égitestekről, de ráadásul az alkalmazott tudás és technológia a naprendszeren kívüli bolygók kutatásában is fontos lehet.
Bolygó

Egyre gyorsabban mozognak a trópusi ciklonok, és ez még csak a jéghegy csúcsa

A klímaváltozás miatt több viharra kell számítanunk, plusz most úgy tűnik, hogy azok nem csak gyakoribbak, de gyorsabbak is, sőt bizonyos esetben akár földrengést is okozhatnak. Na de mi is pontosan a viharrengés, és hogyan tehet keresztbe a védekezésnek az 5G?
Űr

Miért tűnt el a víz a Marsról?

A Mars egykor talán a Földhöz hasonló, nedves bolygó lehetett. Mára azonban a felszíni vizei eltűntek, és ha maradt a planétán víz, azt a föld alatt érdemes keresni. De mi történt a Mars vizével? A tudósok valószínűleg megtalálták a választ erre a rejtélyre.
Űr

Valami nagyon furcsa dolog történik a Mars légkörével

Kutatók a Curiosity marsjáró Gale-kráterben három marsi év során végzett méréseit elemezték, ám meglepetésükre az oxigénszint a várthoz képest teljesen másképp alakult.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.