Garázs

Utalást tett a Lockheed a titokban fejlesztett, hiperszonikus vadászgépére az Oscar-átadó kapcsán

A Top Gun Maverick Oscar-sikere kapcsán osztott meg az LM különböző képeket a Twitteren – ez alapján ismét felsejlik a gyanú, hogy a filmben látott hiperszonikus vadász talán tényleg fejlesztés alatt áll. Sőt ez a fejlesztés talán már eléggé előrehaladott.
Techno

Önvezető vadászgépet tesztelt az amerikai légierő, hiba nélkül repült a gép tizenhét órán át

A szimulátorok után már valódi körülmények között próbálják ki a rendszereiket.
Űr

Így küldhetünk üzenetet a Deep Space Networkön keresztül az Orionra

Legénységi tagok ugyan nincsenek a Hold körül keringő űrkapszula fedélzetén, de számos más utazó helyet kapott a kabinban, köztük a Callisto rendszer is, ami az igazi sci-fi űrhajók jövőjét hozhatja el és amin keresztül most bárki szöveges üzenetet küldhet az Orionra.
Tudás

A Sikorsky legendás Black Hawkja már egyedül indul a küldetésekre

Több mint 80 évvel ezelőtt repült először szabadon Igor Sikorsky VS-300 helikoptere, amelyet Amerika első, gyakorlati felhasználáshoz alkalmas helikopterének tartanak. A Sikorsky cég Black Hawkja 1979-ben kezdte meg működését a hadsereg szolgálatában és számos emlékezetes küldetés után mára új korszakba lépett: a Matrix rendszerrel immár pilóta nélkül, önállóan repül.
Tudás

Tényleg egy ősöreg orosz lövedékkel szedtek le egy csúcstechnológiájú F–35-öt?

Az eset még 2017-ben történt állítólag – de akad mögötte valóságtartalom, vagy csak orosz propagandáról van szó?
Techno

Az oroszok miatt titokban, de az USA márciusban sikeresen tesztelt egy „valódi” hiperszonikus fegyvert

Biden elnök európai látogatása miatt nem beszéltek erről az előző hónapban, mivel nem akarták az oroszokat provokálni. A most tesztelt eszköz azonban valódi, új technológiára építő hiperszonikus fegyver, szemben azzal, amit az oroszok állításuk szerint bevetettek Ukrajnában. A cikkben rendet vágunk a hiperszonikus fejlesztések dzsungelében is.
Tudás

Fél órát repült személyzet nélkül az amerikai hadsereg Black Hawk helikoptere

A repüléshez a helikopter a Sikorsky és a DARPA közösen fejlesztett önvezető rendszerét használta.
Űr

Viszlát ISS, heló magánűrállomások!

Az utóbbi időben egyre gyakrabban kerül szóba, hogy a NASA a 2030-as évek környékén elhagyná a Nemzetközi Űrállomást, most pedig ki is választották azt a három projektet, ami az évtized végére leválthatja az öregedő ISS-t.
Űr

2027-ben áll Föld körüli pályára az első kereskedelmi űrállomás

A Starlab a fejlesztői szerint ugyanazzal a kapacitással fog rendelkezni, mint az ISS, de sokkal olcsóbb lesz fenntartani.
Űr

Máris probléma merült fel a távoli trójai aszteroidákat megfigyelő Lucy szonda napelemeivel kapcsolatban

A Lucy missziót október 16-án indították el, és a NASA vasárnapi jelentése szerint az űreszköz napelemei sikeresen kinyíltak, de az egyik egység nem zárt le megfelelően. A napelemek működésén múlhat a több mint tizenkét éves küldetés sikere.
Techno

Lézerfegyverrel szereli fel az Egyesült Államok Légiereje a katonai repülőgépét

A Lockheed Martin már leszállította az elkészült AHEL lézert a Légierőnek, amelyet az AC-130J Ghostriderrel fognak tesztelni.
Techno

Készül a csendes X-59 szuperszonikus repülő, ami megalapozhatja a hangsebesség feletti közlekedés jövőjét

A Lockheed Martin Skunk Works divíziója már építi a gépet, ami hangrobbanás helyett csak egy halk puffanást eredményez: ez, a tervek szerint, alig lesz hangosabb egy porszívó zajánál.
Garázs

Holdjárót épít a NASA-nak a GM és a Lockheed Martin

Az új holdautó önvezetésre is képes lesz és a Hold déli sarkára is eljuthat.
Techno

India nagy energiájú lézerfegyvereket fejleszt

A lézerágyúk az elmúlt félszáz év olyan haditechnikai ígéretei melyek már valóra váltak, és bár elterjedésük még várat magára de már számos ország haderejében ott vannak. Ezek irányított energiájú fegyverek, melyek összpontosított energia segítségével pusztítják el a célokat.
Techno

Tavaly kétszer is a mesterséges intelligencia mentette meg a vadászpilótákat

Két vadászpilóta is eszméletét vesztette tavaly repülés közben, és ha nincs a gépbe épített mesterséges intelligencia, biztosan meghalnak.
Űr

Nem az volt az ok, amire sokan gondoltak: azonosította a NASA az SLS rakéta hibáját

Az első híresztelések ellenére nem az űrsiklótól örökölt hajtőművek hibája miatt állt le a teszt a hétvégén jóval a tervezett idő előtt.
Űr

Hiba lépett fel az SLS rakéta tesztje során, mellyel a NASA visszatérne a Holdra

A Space Launch System (SLS) egy szupernehéz hordozórakéta, amely fontos része a NASA mélyűri felfedezéssel kapcsolatos terveinek. Amennyiben azonban a NASA tervei csúsznak, az nem csak a mostani probléma miatt lesz.
Techno

A 130 billió forintból fejlesztett F-35-ös vadászgéppel még egy célt sem lehet eltalálni

Az amerikai Védelmi Minisztérium nemrégiben végezte el a Lockheed Martin F-35 vadászrepülőgép-fejlesztés előrehaladásának éves értékelését és az eredmény finoman fogalmazva is lelombozó.
Techno

30 év után itt a NASA első új kísérleti szuperszonikus repülőgépe, az X-59

Hamarosan lakott területek felett tesztelik a NASA új szuperszonikus technológiáját, amely szétoszlatja a hangrobbanás hangját.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.