Űr

Hazatért több mint kétmillió kilométer hosszú útjáról az Orion

Az űreszköz teljesítette feladatát - 25,5 nap alatt ellátogatott a Holdhoz, majd épségben visszatért a Földre és a Csendes-óceánban landolt. Jöhet a következő misszió.
Űr

Az Orion elhagyja Hold körüli pályáját és elindul hazafelé

A kapszula december 11-én érkezik meg a Földre.
Űr

Így küldhetünk üzenetet a Deep Space Networkön keresztül az Orionra

Legénységi tagok ugyan nincsenek a Hold körül keringő űrkapszula fedélzetén, de számos más utazó helyet kapott a kabinban, köztük a Callisto rendszer is, ami az igazi sci-fi űrhajók jövőjét hozhatja el és amin keresztül most bárki szöveges üzenetet küldhet az Orionra.
Űr

Az Orion űrkapszula Hold körüli pályára állt

A NASA holdprogramjának első része nem nélkülözte a váratlan és időnként megmagyarázhatatlan problémákat, de a világ jelenlegi legerőteljesebb rakétája által szállított űrkapszula tegnap végül pályára állt a Hold körül.
Űr

Az Orion megérkezett a Holdhoz

Az űreszköz, ami később legénységet szállít majd a Hold felé, közel került a Hold felszínéhez és sikeresen teljesítette a manővert, ami a pénteki pályára állásához szükséges. Az első képek is elkészültek az Orion 16 kamerájának segítségével.
Űr

Az Orion fantomjait magyar műszerekkel vizsgálják a Matroshka-programban

Az űrbeli sugárzás emberi szövetekre gyakorolt hatását mérik majd az Orion űrkapszulában.
Űr

Ötven év után ismét űrhajót küld a Holdhoz a NASA

Szinte pontosan ötven éve, hogy 1972. december 19-én az Apollo-17 küldetés legénysége épségben visszatért a Földre, lezárva az űrutazás mindeddig legeredményesebb korszakát. A tervek szerint hétfő délután induló Artemis-1 misszió célja nem kevesebb, mint hogy megalapozza az emberiség visszatérését a Holdra.
Űr

Az Artemis I misszió készen áll az indulásra

A NASA megerősítette, hogy a holdprogram első küldetése augusztus végén startolhat, az Európai Űrügynökség pedig már az Artemis III részére készíti a szervízmodulját.
Tudás

A NASA kicsit több mint egy hónap múlva visszatérhet a Holdra

A NASA Artemis I. missziója keretében az SLS „Holdrakéta” Hold körüli pályára fogja állítja az Orion űrhajót. Hogy mikor? Ha minden jól megy, már augusztusban.
Űr

A NASA holdmissziójának indítását újra elhalasztják

Az eredeti tervek szerint februárban kezdték volna az SLS rakéta tesztelését az indítóálláson, de ez az időpont most március-áprilisra került át. A NASA bejelentése szerint nincs szó súlyos problémáról, csak szeretnének minél alaposabban felkészülni az első küldetésre.
Űr

Holdutazó űrhajós válhat az Amazon Alexájából

Igaz, hogy nemrég még a konnektort ajánlotta játékra egy kisgyermeknek, de az optimista kutatók máris egy NASA-űrhajóra fogják delegálni virtuális asszisztensnek.
Űr

Tiszteletet parancsoló látvány a NASA Hold-küldetésre szánt űrhajója immár végre egyben

Az Orion űrkapszula rákerült a NASA szupernehéz rakétájára, és igazán döbbenetes látvány nyújt – hamarosan ez a szerkezet szállíthat ismét embert a Holdig.
Tudás

Hogy került át hirtelen a Föld a Galaxis egyik részéből a másikba?

A Mandela-hatások közül a legmeredekebb, hogy egyesek biztosan emlékeznek, hogy a Föld a Galaxis egy másik karjában helyezkedik el, mint jelenleg. A „rosszul emlékezők” közé ráadásul olyan tudós is tartozik, mint Neil deGrasse Tyson. Annyi mindenesetre biztos, hogy a dinók a Galaxis túlsó oldalán éltek.
Űr

Nem az volt az ok, amire sokan gondoltak: azonosította a NASA az SLS rakéta hibáját

Az első híresztelések ellenére nem az űrsiklótól örökölt hajtőművek hibája miatt állt le a teszt a hétvégén jóval a tervezett idő előtt.
Űr

Hiba lépett fel az SLS rakéta tesztje során, mellyel a NASA visszatérne a Holdra

A Space Launch System (SLS) egy szupernehéz hordozórakéta, amely fontos része a NASA mélyűri felfedezéssel kapcsolatos terveinek. Amennyiben azonban a NASA tervei csúsznak, az nem csak a mostani probléma miatt lesz.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.