Techno

Így segített Bergh, a robotkutya a New York-i parkolóház összeomlásakor

A robotkutyának a hőkamerán kívül van egy beépített audiokészüléke is, amellyel meghallhatja például a sérültek segélykiáltásait.
Techno

Így kell közel százmillió forintból karácsonyfát díszíteni

Aki nem kedveli az ünnepekkel járó munkálatokat, az robotokra is bízhatja a feladatot.
Techno

Éjjeli őrjáratra indulnak egy biztonsági cég robotkutyái és személyi testőrként is bevetik őket

Spot egy őrző-védő szolgáltatást nyújtó biztonsági cég dolgozói közé is bekerült.
Techno

Szinte már egy musicallel is felér a Boston Dynamics legújabb robotos videója

A Boston Dynamics új, a Disney-musicalek vidám táncikálásainak és a Fekete Tükör sorozat disztópiáinak vészjósló auráját furcsán ötvöző videójából megtudhatjuk, hogy milyen lenne, ha egyszer csak Spot lenne az új munkatársuk, és hogy hogyan lehetne vele barátságot kötni – mint kiderült, tánccal.
Techno

Pompeii romjai között vadászik műkincsrablókra Spot, a legismertebb robotkutya

Spot, a Boston Dynamics négylábú robotja az elpusztult történelmi város, Pompeii területén alapított régészeti parkban állt szolgálatba egy drónnal karöltve.
Techno

Az Egyesült Államok különleges egységeinél lépett szolgálatba Spot

St. Petersburg SWAT alakulata az emberi életet fenyegető helyzetekben veti be a robotot, a forgalomirányítás és a tömegoszlatás nem tartozik a munkakörébe.
Techno

Robotkutyák, a folyosókon repülő drónok és Atlas robot őrizheti az adatközpontokat egy cég víziója szerint

A Novva új épületét két "kutya" őrzi, akik az arcukról felismerik és nevükön szólítják a dolgozókat reggelente. Ők ugyanis nem valódi házőrzők, hanem a Boston Dynamics robotgépei, amelyeket ezzel a személyes gesztussal tesznek kevésbé idegenszerűvé az emberek számára. A jövőben egész robotflották működtethetik az egyre hatalmasabbra növő adatközpontokat.
Techno

A gépek ünnepén a robotkutya a robotpókkal táncol

A robotkarácsony elkezdődött, a gépemberek és más mechanikus élőlények már kiosztották az ajándékokat és az eseményről felvétel is készült.
Techno

Tökéletes Jagger-imitátor lett a Boston Dynamics robotkutyájából

A Rolling Stones negyven éve adta ki a Tattoo You című stúdióalbumát, amit a Boston Dynamics különleges módon igyekezett megünnepelni: íme Spot Jagger.
Techno

Robotkutyára cserélte az éjjeli őrt a Hyundai

A Kia dél-koreai gyárában péntektől már a Spot őrjáratozik éjszakánként.
Techno

Hétvégi hírcsokor a robotok világából

Hétzáró összefoglalóként a logisztika világából érkezett hírcsokorban bemutatunk néhány robotot azok közül, melyek a nagy raktárakban és depókban dolgoznak.
Techno

Katonából rocksztár - a világ leghíresebb robotkutyája egyelőre nem vált be a hadseregben, ezért fiúbanda taggá alakult

Spotot és elődeit eredetileg a gyalogos katonák felszerelésének hordozására fejlesztették, de karrierje úgy tűnik, egészen más irányt vesz.
Techno

Péniszt kapott egy robot, de nem szaporodásra tervezték

Akár nevezhetnénk harmadik lábnak is, de a Tencent Robotics’ Ollie nevű robotjáról készült videó képkockái szerintünk másra emlékeztetnek.
Tudás

A robot operációs rendszerek titkai

A robotok "agya" illetve központi számítógépe sem működhet operációs rendszer nélkül, és talán nem nagy tévedés azt állítani, hogy kevesen tudjuk, mi fut a robotokon. Most kiderítjük.
Techno

Leszerelte a szolgálatból a robotkutyát a New York-i rendőrség

A nép nem kedvelte meg a négylábú robotrendőrt, Digidogot. A leszerelés hírének a város polgármestere is nagyon örült.
Techno

Spot beállt a francia hadseregbe, de nem lett belőle jó katona

Amióta a Boston Dynamics kereskedelmi forgalomba bocsátotta a robotot, egyre többen használják olyan célokra, amely nem egészen egyezik a cég eredeti célkitűzéseivel.
Techno

Bemutatta legkevésbé boston dynamicsos robotját a Boston Dynamics

Stretch, aki Handle utódja, Spot és Atlas alkatrészekből áll és egész nap dobozokat fog pakolni. Handle nem dolgozik többet, helyette táncvideókat készít majd. Stretch kívülről kevésbé tűnik szórakoztatónak, mint a többiek, de a látszat néha csal.
Techno

A robotok korszaka négy lábon érkezik és Spotnak hívják

A Boston Dynamics négylábú robotját az Alza.hu hozta el Magyarországra, mi pedig kihasználtuk a lehetőséget, hogy közelebbről is megnézzük, mit tud egy robot, ami annyiba kerül, mint egy Tesla Model S.
Techno

Öt módszer, amivel pillanatok alatt hatástalaníthatsz egy Spot robotkutyát

Bár nem látunk rá sok okot, hogy miért kéne hatástalanítani a Boston Dynamics robotját, mindenesetre egy felhasználó összeszedte Twitteren a leghatékonyabb módszereket, amivel gyorsan kilőhetjük a Spotot.
Techno

Ki felelős a robot tetteiért? Három nagy robotikai vállalat CEO-ja válaszol

Pontosan ki, és milyen mértékben felelős az egyre növekvő számú robot viselkedéséért, és hogyan kell kordában tartani őket? A világ legmenőbb robotikai cégei közül három vezetője mondja el véleményét arról, hogy vajon mi vár ránk.
Techno

Végre valaki felfegyverezte Spotot, a robotkutyát

A robotkutya egy paintball-puskát kapott a hátára és a neten keresztül bárki célba lőhetett vele különböző műtárgyakra.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.