Tudás

A parasztasszony, aki átverte a brit király orvosait: azt állította, hogy nyulakat szült

Hazugságát olyannyira jól előkészítette, hogy amikor a doktor megvizsgálta, valóban különféle állati testrészek kerültek elő a nő hüvelyéből, az orvos pedig hitt neki.  
Tudás

Érintés nélkül nyíló és olvasható, ősi lepecsételt levelek

Háromszáz éve még nem létezett boríték sem, a leveleket elveszett tudás szerint önmagukba hajtogatták és lepecsételték, ma pedig már arra sincs szükség, hogy a pecsétet feltörjük, ha el akarunk olvasni egy ilyen levelet.
Tudás

A Titanic kapitánya túlélhette a katasztrófát

Rejtélyek övezik Edward Smith sorsának körülményeit, ugyanis senki sem tudja biztosra megmondani, hogy a kapitány a többi utassal együtt valóban hullámsírba szállt 1912. április tizennegyedikén.
Tudás

Alko hol? Az elveszett sörlelet és a modern technológia figyelemreméltó frigye

Egyre bővül és gazdagodik a kézműves sörök piaca, szinte havonta érkeznek az új kulináris meglepetések, és sokkal ritkábban, de akadnak még ennél is izgalmasabb pillanatok, amikor előkerül valami olyasmi, ami több mint száz éve veszett el.
Tudás

Hörcsögök melegítésére használták a világ első mikróit

Egyik-másik rágcsálót egymás után tízszer is lefagyasztották, majd kiolvasztották.
Tudás

Egy 1911-es hőhullám egy hét alatt kétszáz emberéletet követelt

Sokan hőgutát kaptak, de még többen szó szerint beleőrültek a forróságba: a manhattani Pike Streetnél például egy fiatalember ugrott le a mólóról a vízbe, miután sehol sem tudta lehűteni testét, miközben ezt kiáltotta: „Nem bírom ezt tovább!” Eközben Harlemben egy munkás megpróbálta magát a vonat elé vetni, őt kényszerzubbonyban vitte el a rendőrség.
Garázs

Shackleton balsorsú hajója a Weddell-tenger jege alatt fekszik, jövőre expedíciót indítanak a felkutatására

Az Endurance-t 1915-ben ejtette foglyul a jég 28 férfival, 69 kutyával és Mrs. Chippyvel a fedélzetén, majd tíz hónap után végleg a tenger martalékává vált. Eddig senkinek sem sikerült előkerítenie, de jövőre indul az Endurance 22 expedíció a felkutatására.
Tudás

Megrázó történetek a XIX. századi Nagy-Britannia gyerekmunkásairól

Nagy-Britanniában egészen 1878-ig engedélyezve volt a tíz éven aluli gyerekek dolgoztatása, több ezer kiskorúból pedig szándékosan bűnözőt faragtak, hogy inkább őket csukják le a felnőttek helyett.
Ember

A sárkányember, egy új emberi faj koponyáját találták meg Kínában

Kínai tudósok számoltak be arról a nagyjából 146 ezer éves emberi koponyáról, mely úgy tűnik, hogy egy eddig ismeretlen emberfajtól származhat. Ráadásul, talán még az eddig ismert legközelebbi rokonainknál is közelebbi ősünkről lehet szó.
Tudás

Jégcsákánnyal ékelt koponya, alkoholöntés az agyba - A lobotómia sötét múltja

Visszafordíthatatlan következményekkel járt az elmegyógyászatban a modern fejlékelés, azaz a hosszú időn át alkalmazott frontális lobotómia: az orvos a leszorított beteg fölé hajolt, jégcsákányt tett a szeme sarkához, kalapáccsal ráütött, áttörte a koponyacsontot, majd a csákány forgatásával tönkretette a homloklebeny és az agy többi része közötti összeköttetést.
Tudás

A NASA finanszírozta minden idők egyik legfelkavaróbb kísérletét

Hogyan vezetett egy, a NASA által finanszírozott kísérlet szexuális kapcsolathoz egy kutatónő és egy delfin között? Miért adtak évekig LSD-t a delfineknek? Történet egy nőről, aki csak jót akart, de csúnyán ráfázott, és egy elvetemült neurológusról.
Garázs

A Tour de France rögös kezdetén ittak, dohányoztak és időnként lincselésbe keveredtek a versenyzők

A világ első Tour de France-át egy kéményseprő nyerte meg, aki másodszori győzelmét már egy kis vonatozás beiktatásával érte el. Akkoriban a versenyzők még nem vetették meg az alkohol fájdalomcsillapító hatását és néha-néha egymás megmérgezését sem.
Tudás

A Die Hard főszerepét akár Viktória királynő is eljátszhatta volna

Az uralkodó ellen összesen nyolc alkalommal kíséreltek meg merényletet elkövetni, ám ő minden alkalommal megőrizte lélekjelenlétét, ami nagyban hozzájárult a brit monarchia népszerűségének megerősödéséhez. Sőt előfordult, hogy szándékosan kereste a bajt.
Tudás

Két tőrrel a csuklói helyén kaszabolta a spanyol hódítókat egy indián harcos

Galvarinot, a mapucse indiántörzs vezérét durván megkínozták a spanyol hódítók, mégsem tudták megtörni: a legenda szerint, miután levágták bal kézfejét, odatartotta a másikat is, majd visszatért törzséhez, ahol késekkel helyettesítette kezeit, és tovább harcolt az európaiak ellen.
Tudás

A hatalom évtizedekig hallgatott arról, hogy Hitler titokban Sztálinnal 'seftelt'

A szovjet-német megnemtámadási szerződésnek létezett egy titkos jegyzőkönyve is, amely német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Európa északkeleti és déli részeit.
Tudás

Lerészegedve, saját magát zúzta szét az osztrák hadsereg a világ legabszurdabb csatájában

Egy jól sikerült éjszaka, és legfőképp jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztása után a császári csapat egymást hitte az ellenfélnek, és tüzet nyitottak, a törökök pedig erőfeszítés nélkül bevették a bánsági Karánsebes városát.
Tudás

A temetőben alkotott, és a szüzességét is itt veszthette el a Frankenstein írója

Mary Shelley ideje nagy részét a Szent Pongrác-templom temetőjében töltötte írással, olvasással, találkozhatott halott édesanyjával, és állítólag a szexualitás rejtelmeit is itt ismerte meg. Elég morbid, hogy egy fiatal lány a sírhalmok között éli világát, de enélkül talán Frankenstein sem született volna meg.
Tudás

Zeusz, a görög mitológia gazfickója bármit megtett egy kósza numera kedvéért

Hűtlen férj, szoknyavadász, macsó: lépre csalva istennőket, nimfákat és halandókat, Zeusz számtalan gyermeket nemzett szerte az Olümposzon és a Földön. Erotikus hódításait mítoszok sokasága meséli el, de hírhedt, már-már beteges bosszúálló természete is megér egy misét.
Tudás

Nem beszélt angolul, és nyíltan homoszexuális volt az amerikai hadsereg elfeledett hőse

Friedrich Wilhelm von Steuben, porosz katona vérbeli botrányhős volt: angolul szinte csak káromkodni tudott, és a feljegyzések szerint az első szexpartit is ő szervezte az amerikai hadtörténetben. Ám ez mind semmi ahhoz képest, amit az országért tett.
Űr

Hatvan éve indult el Jurij Gagarin a világűrbe

1961. április 12-én, moszkvai idő szerint 9 óra hét perckor startolt el a Vosztok-1 űrhajó a bajkonuri kilövőállomásról, fedélzetén az első emberrel, aki elhagyta a Föld légkörét.
Tudás

Egy erotikus bártáncosnő volt az első világháború legnevesebb kémnője

A Német Birodalom javára végzett kémkedés vádjában bűnösnek találták és kivégeztették, pedig Mata Hari valójában talán sohasem kémkedett.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.