Űr

Gőzhajtású rakétával tenné olcsóbbá az aszteroidabányászatot egy román startup

Az ARCASpace EcoRocket Heavy nevű rakétája szélesebb, mint amilyen magas, az építését pedig virtuális tokenek eladásából finanaszíroznák.
Űr

37 óra alatt három rakétát indított útnak és legalább öt dolgozót rúgott ki a SpaceX

Elon Musk vállalata kétségkívül mozgalmas napokon van túl: miközben a SpaceX 37 óra leforgása alatt három különböző missziót hajtott végre, az is kiderült, mikor indulhat az első orbitális útjára a Mars-utazásra kifejlesztett Starship. Mindeközben a cég több dolgozóját kirúgták, miután nyílt levélben tiltakoztak Musk közösségi médiában tanúsított viselkedése ellen.
Űr

Túl van a nyolcadik tesztjén a SpinLaunch, amivel rakétákat fognak az űrbe lövöldözni

A centrifugális erőt kihasználó "űrparittya" most még csak 7,5 kilométer magasra juttatta el a tesztlövedéket, de a készítői azt ígérik, hogy még idén elérik a Föld körüli pályát is.
Űr

Három éven belül elkészülhet az első, mesterséges gravitációval ellátott űrállomás

A Pioneer Stationön egyszerre 28-an tartózkodhatnak majd, és az Orbital Assembly Corporation szerint már 2025-re elkészülhet.
Űr

A magyar űripari vállalat, amire már a NASA is odafigyel

A 2012-ben alapított C3S Kft. a legdinamikusabban növekvő magyar űripari vállalat, akik mostanra egy teljes műhold-termékcsaládot fejlesztettek ki, rutinszerűen működnek együtt az Európai Űrügynökséggel és megjárták a TechCrunch címoldalát is.
Űr

Öt kilométer hosszú, Föld körül keringő napelemfarmot építene Nagy-Britannia

A tervek szerint 2040-re elkészülő űrnaperőmű kapacitása nagyjából egy atomerőművének felelne meg, a megtermelt energiát pedig vezetékek nélkül sugározná vissza a Földre.
Űr

A Halál-völgyben tesztelték a legújabb holdjárót

A Venturi Astrolabnak ehhez ráadásul nem kisebb nevet sikerült megnyernie, mint a NASA legendás asztronautáját, Chris Hadfieldet.
Űr

2030-ra már a Holdon állíthat elő oxigént az Európai Űrügynökség

Az ESA kiválasztotta, hogy kik építhetik meg azt az eszközt, aminek a segítségével a holdkőzetekből nyerik majd ki az oxigént.
Űr

Kiderült, hogy ki repülhet először a világűrbe a SpaceX Mars-rakétájával

A név nem ismeretlen, de mégis hatalmas meglepetés.
Űr

A Nemzetközi Űrállomás kilenc év múlva becsapódik a Csendes-óceánba a NASA tervei szerint

Az amerikai űrügynökség a 2020-as évek végétől fokozatosan állna át a kereskedelmi űrállomások használatára, aminek már a menetrendjét is kidolgozták.
Űr

Viszlát ISS, heló magánűrállomások!

Az utóbbi időben egyre gyakrabban kerül szóba, hogy a NASA a 2030-as évek környékén elhagyná a Nemzetközi Űrállomást, most pedig ki is választották azt a három projektet, ami az évtized végére leválthatja az öregedő ISS-t.
Űr

Elon Musk: van rá esély, hogy a SpaceX csődbe megy

Az űripari vállalat vezetője szerint komoly problémák vannak a Starship hajtóművének a gyártásával, ez pedig keresztülhúzhatja a terveiket.
Űr

Már tesztelik a SpinLaunch prototípusát, ami úgy lövi ki az űrrakétákat, mint egy hatalmas parittya

A feltalálói szerint a vákuumos hengerben a hangsebesség többszörösére felgyorsított rakéták töredékére csökkenthetik az űrrepülés költségeit.
Űr

2027-ben áll Föld körüli pályára az első kereskedelmi űrállomás

A Starlab a fejlesztői szerint ugyanazzal a kapacitással fog rendelkezni, mint az ISS, de sokkal olcsóbb lesz fenntartani.
Űr

Nagy az érdeklődés a magyar műholdakra, és ez még csak a kezdet

Bár a magyar műholdipar még gyerekcipőben jár, de ha a hazai fejlesztésű műholdak egyszer meghódítják a világűrt, abban biztosan komoly szerepe lesz Milánkovich Dorottyának is, akivel a Brain Baron beszélgettünk a nemrég pályára állított RadCube-ról és még sok minden másról.
Űr

Űrvállalkozásba kezd Steve Wozniak, az Apple társalapítója

A Privateer Space nevű cégről egyelőre semmi konkrétumot nem árultak el, de a Gizmodo kiderítette, hogy mivel fognak foglalkozni.
Űr

Az oroszok már temetik a Nemzetközi Űrállomást

Az ISS fedélzeti rendszerei mostanra nagyrészt elavultak, így hamarosan olyan károk keletkezhetnek a Nemzetközi Űrállomásban, amelyeket nem lehet kijavítani - figyelmeztetett Vlagyimir Szolovjov, az ISS orosz szegmensének repülési igazgatója.
Űr

Több kilométer nagyságú űrhajót tervez Kína

Az egyelőre kezdeti fázisban levő projektről nem sokat tudni, de az biztos, hogy az űrhajó akkora lesz, hogy az űrben kell majd összeszerelni.
Űr

Föld körüli pályára állt az ötödik magyar műhold

A Radcube az eddigi legnagyobb magyar műhold, ami feljutott a világűrbe, ahol az űridőjárás monitorozása lesz a feladata.
Űr

A SpaceX viheti az űrbe a második magyar űrhajóst

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy Magyarország néhány éven belül asztronautát szeretne küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, de most több fontos részlet is kiderült a projektről.
Űr

Új exobolygó-kutató kamerákat kap a NASA következő űrtávcsöve

2025-ben az ABB és a Nüvü Camēras technológiájával indulhat majd a világűrbe a Nancy Grace Roman, a NASA jövőbeli űrtávcsöve, mellyel főképp a Naprendszeren kívüli bolygókat szeretnék lefényképezni.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.