Techno

Az ultrarealisztikus robot már a tükör előtt gyakorolja az arckifejezéseket

Az Engineered Arts által készített robot eddig is az egyik legélethűbb embert utánzó gép volt, de néhány extra aktuátorral új képességekre tett szert.
Garázs

A kínai Vörös Vasút az első felfüggesztett maglev vonat

A magasban lebegő, mágneses levitációval működő vonat kevesebb energiát fogyaszt, mint a földön haladó társai és állandó mágnesekkel működik.
Űr

Újabb holdat fedeztek fel, amit a NASA problémás űrszondája meglátogat

A Lucy misszió egy meghibásodás miatt nehezen indult, de a szonda végül működőképesnek bizonyult és öt évvel a célhelyszínre való érkezése előtt máris módosultak a küldetésének tervei.
Tudás

Ki találta fel a műanyag zacskót?

Jó ötletnek indult, egyes számú közellenség vált belőle. Tekintsünk vissza a dicsőséges kezdetekre, amihez igazából nem is kell olyan sokat visszautaznunk az időben.
Techno

Olyan dolgokat lát a kvantumos gépi látás, amit a klasszikus verzió észre sem vesz

Bizonyították a kvantumos gépi látás hasznosságát gyakorlati, ipari alkalmazásban is.
Tudás

Nap körüli útra indulnak élesztősejtek egy egyedülálló biológiai kísérletben

A NASA speciális rakománya az SLS rakétával emelkedik a magasba, majd indul a mélyűrbe, hogy általa fontos információkhoz jussanak a kutatók.
Garázs

Önként jelentkezőket keresnek a "repülő autó" próbájához

A JetRacer speciális jármű: a nyitott tetejű repülő autónak vagy repülő fotelnek is nevezhető eszköz egészen nagy magasságokban és gyorsasággal képes szállítani utasát, a teszteléshez pedig jelenleg jelentkezőket keresnek.
Tudás

A WHO új nevet ad a majomhimlőnek és bárki beküldheti a javaslatát

Az Egészségügyi Világszervezet új nevet ad a betegségnek, ami szakít a diszkriminációnak helyet adó múltbeli hagyományokkal.
Techno

Gépi munkások kifogyhatatlan forrását ígéri egy telepresence cég a világnak

Japánban éjjel-nappali boltjaiban már nem emberek dolgoznak és a gépeket gyártó cég számára ez csak az első lépést jelenti.
Tudás

Kiszámolták, mikor fog meghalni a Nap

A Gaia segítségével modellezték a Nap életútját és azt is, mikor válik fehér törpévé.
Tudás

Helyreállította a látását a vak pácienseknek egy új biomérnöki megoldás

A mesterséges szaruhártyát disznóbőrből kivont fehérjékből készítették és ugyanolyan jól működik, mint az igazi.
Garázs

Szinte hangtalanul figyelik az ellenséget az Ukrajnában alkalmazott német drónok

A Quantum Systems Vector felderítő egységei a hadszíntéren is könnyen ellátják a megfigyelési feladataikat.
Techno

Vonatokra szerelhető szén-dioxid elnyelő rendszer forradalmasíthatja a közlekedést

A vonatok minden fékezésnél 1,5 tonna szén-dioxid megkötéséhez elegendő energiát biztosítanak, így a környezetbarát működéshez csak egy szén-dioxid elnyelő rendszert kell telepíteni két kocsi közé.
Techno

Az Űrhaderőnél fej nélküli robotkutyákat alkalmaznak

A sci-fik világa lassan megelevenedik.
Tudás

A fiú és az ő atomja: a világ legkisebb filmjének főszereplője néhány tucat szénmonoxid-molekula

Az IBM kutatói kilenc éve alkották meg a történelem első moziját, melynek főszereplője mindössze néhány darab atom. A film a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.
Techno

A jövő okospostaládája megérkezett és magától felismeri a csomagokba rejtett robbanóanyagokat

Az okospostaládák egy olyan jövőhöz készültek, mikor nagyrészt drónok és robotok végzik a postások és szállítmányozók munkáját. A prototípusokat már használják az Egyesült Államokban.
Űr

A Northrop Grumman gyorsítórakéta tesztje látványosan demonstrálja az SLS jövőbeli képességeit

Az FSB-2 tesztre júliusban került sor - a próba során a megarakétát meghajtó gyorsítórakétát indították be.
Tudás

Európa leggyakoribb zoonózisos betegségére már készül a vakcina

Az első, szélesebb körben is alkalmazható Lyme-kór elleni oltás tesztjei megkezdődtek az Egyesült Államokban és Európában élő tesztalanyok részvételével.
Tudás

A biotechnológia meghökkentő oldala - élesztőt kombináltak emberi génnel és a hibrid működött

A különös, módosított élesztőgomba orvosi kutatásokban segíthet, mivel, a kutatók elmondása szerint, az élesztő és az emberek között meglepően sok a hasonlóság.
Garázs

Biztonsági sofőr sem ül a robotaxikban, amelyek mától szállítják az utasokat Vuhan és Csungking városaiban

A Baidu mától működteti a biztonsági sofőröket is nélkülöző önvezető taxijait, amelyek a helyi lakosokat szállítják a nap folyamán, de esténként és a legnagyobb reggeli csúcsforgalomban egyelőre nem üzemelnek a járművek.
Techno

Ezer humanoid dolgozik nemsokára automatizált kabinokban az éhínség felszámolása céljából

A világ eddigi legnagyobb humanoid adásvételét ütötte nyélbe a Beyond Imagination, amelynek során ezer humanoidra kaptak rendelést, de később a növénytermesztő robotok száma tízezerre is nőhet.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.