Garázs

Először repült világ legfejlettebb bombázója, a B-21 Raider

A Raider a második lopakodó bombázó a világtörténelemben, valamint a jelenlegi legfejlettebb bombázó. A következő generációs B-21 először emelkedett a magas égbe.
Űr

Ismeretlen tárgyak a mélyűrben, furcsa felvételek – az Eglin Légibázis titkai

Az Eglin Légibázis David Grusch kongresszusi meghallgatásán került elő, de furcsa módon nem Grusch, a tanú számolt be róla, hanem az egyik jelenlévő képviselő. Eszerint a bázison még a képviselők elől is titkoltak dokumentációkat. A bázis másik érdekessége egy katalógus a mélyűrben észlelt, ismeretlen tárgyak nyomonkövetésére.
Garázs

Órákon át repült mesterséges intelligencia irányításával az Egyesült Államok Légierejének Valkyrie drónja

A teszt bizonyította, hogy az algoritmusok megbízhatóan irányítják a gépet önállóan is.
Garázs

Az amerikai B-1B Lancer nukleáris bombázókat kínai anyahajók elleni tűzerővel szerelik fel

Olyan fegyverrendszerekkel szerelik fel a bombázókat, hogy néhány gép tűzereje elég ahhoz, hogy elpusztítsanak egy teljes kínai repülőgéphordozó-harccsoportot. A “repülő arzenál” elképzelés 180 fokos fordulat annak kapcsán, hogy mire tervezték ezt a gépet eredetileg.
Garázs

“Százévesnek nézel ki a végén” – ilyen a világ legfejlettebb gépét, az F–35-öt vezetni

Pilóták számoltak be arról, hogy milyen érzés a világ legfejlettebb repülőjét vezetni. Mint kiderült, fizikailag igen megterhelő, de ettől független az F–35-nek sok szempontból nincs párja.
Garázs

Ha kitör az atomháború, a kontroll akkor is megmarad: modernizálták, de hamarosan le is cserélik az USA “Végítélet” gépeit

Ez a Végítélet nem az a Végítélet – gyorsan átnézzük az USA atomháborúra szánt különböző gépeinek a szerepkörét, feladatát és a potenciális jövőjét. Az apropó az E–6B “Mercury” flotta modernizálása.
Garázs

Milyen titokzatos okból állt le félévre az USA teljes B–2 nukleáris bombázó flottája?

A B–2-esek Amerika nukleáris triádjának a kritikus elemei, és képesek nagy hatótávolságú csapásokat végrehajtani, így szerepük kiemelt a nukleáris elrettentésben. Féléven át azonban az összes B–2-es földre kényszerült – mi történt?
Garázs

Jelenleg a hatodik generációs vadászokat fejlesztik – mit tud majd egy hetedik generációs?

Habár egyelőre nincs információnk arról, hogy az Amerikai Légierő 6. generációs vadásza repült volna, néha izgalmas a távoli jövőbe tekinteni, és elképzelni, miként fest majd egy 7. generációs vadász.
Garázs

Még nem is repült, de már modernizálni kell a B-21 Raidert

A közel negyedmilliárdos kiegészítő program egyik része, hogy a bombázó készen álljon a még fejlesztés alatt álló, következő generációs nukleáris töltetek fogadására.
Garázs

Sokáig körözött a magyar légtérben az USA nukleáris kapacitású nehézbombázója

A B–52H Stratofortress Romániából szállt fel, majd ismeretlen okból körülbelül másfél órát időzött a hazai légtérben.
Garázs

Két és fél kudarc után végre siker – az USA először tesztelt sikeresen hiperszonikus siklójárművet

Az Amerikai Légierő teljes sikerrel zárta az AGM–183A légi indítófegyver (ARRW) prototípusának első teljes körű tesztjét.
Garázs

Bemutatták a világ legfejlettebb lopakodó bombázóját

Az ígéreteknek megfelelően ma sajtó-nyilvános eseményen leplezték le a B–21 Raidert, amely nem csak egy lopakodó bombázó, de a világ egyik legfejlettebb repülője.
Űr

Visszatért a Földre az amerikai Légierő titokzatos űrrepülőgépe

908 napig tartó hatodik misszióját fejezte be november 12-én az X-37B és a Boeing azt is elárulta, milyen kísérleteket folytattak le a program során.
Garázs

Az ellenség vonalai mögött teljesíthet szolgálatot az eVTOL, amit magyar mérnökök terveztek

A távolról irányítható légi jármű a fegyveres konfliktusok során állhat majd szolgálatba.
Űr

Hold körül járőröző megfigyelő műholdat állítana pályára az amerikai hadsereg

Az eddigi információk alapján a műhold elsődleges feladata a Föld és Hold között növekvő űrforgalom monitorozása lesz, beleértve az Artemisz-program űrhajóit is.
Űr

A SpaceX rakétáival, a világűrön keresztül szállítaná eszközeit az amerikai hadsereg

A 102 millió dolláros szerződés kapcsán a hadsereg hangsúlyozta, hogy a SpaceX rakétáit elsősorban katasztrófák helyszínén vetné be, humanitárius segítségnyújtás céljából.
Tudás

Az USA Légiereje hordozórakétákat küldene a megközelíthetetlen háborús övezetekbe

Új értelmet nyerhetnek a kereskedelmi rakéták az Egyesült Államokban, az ország Légiereje ugyanis ezekkel küldene szállítmányokat az elérhetetlen háborús övezetekbe és katasztrófaterületekre.
Techno

Repülőgépek helyett rakétákkal szállítaná a felszerelést az Egyesült Államok Légiereje

A Rocket Cargo Vanguard program keretében felmérik a lehetőségét, hogy a jövőben kereskedelmi űrhajókkal szállítsák az ellátmányt a Föld különböző pontjaira.
Garázs

Megmutatták a szuperszonikus gépet, ami az amerikai elnöki Boeinget fogja leváltani

Az amerikai légierő tavaly szeptemberben döntött arról, hogy az amerikai elnököt és alelnököt szállító Boeing 747-est a hangsebességnél gyorsabb gépekre cserélik, ennek jegyében pedig az elnöki légiközlekedési igazgatóság három céggel is szerződést kötött.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.